gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 11., csütörtök
    banner_bigBanner3

    “Alapot adni a bulinak” – Interjú Adorjáni Nagy Zoltán végzős színészhallgatóval

    2022. július 24., vasárnap 06:00

    Adorjáni Nagy Zoltánnal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színész szakos végzős diákjával becenevéről, zenélésről és színészi munkáiról Talán Vanda harmadéves teatrológus hallgató beszélgetett.

    Adorjáni Nagy Zoltán / Fotó: Crăcea Adam

    – A barátaid, ismerőseid körében mindenki Pánkónak szólít. A pánkó Erdélyben fánkot jelent. Honnan a becenév?

    Hát, ezt nem fogom elmondani. Ez a történet nem bírja el a papírt. Ha valaki kíváncsi, egy sör mellett a Tranzitban szívesen elmondom. 

    – A színészi pályán is szeretnéd megtartani ezt a nevet?

    Azt hiszem, igen. Egy filmes workshopon egyszer volt egy ilyen gyakorlat, hogy kire milyen név illene. Mindenki elgondolkodott, hogy milyen nevet adna nekem, de azt mondták, végülis a Pánkónál semmi nem illik jobban a személyiségemre. Ebben a szakmában talán még egy kicsit előnyére is válhat az embernek a jól eltalált becenév. 

    – Marosvásárhelyen jártál líceumba. Hogyan jött képbe a színjátszás? Részt vettél esetleg valamilyen színjátszókörben, foglalkozásokon?

    Most jönne az a rész az interjúban, hogy én soha nem akartam színész lenni. De ez nem így van. Mindig is színész akartam lenni, jó, nem mindig, de amióta bevillant kilenc-tizedik osztályban. És akkor elkezdtem diákszínjátszókra járni. Egy nagyon jó barátom, későbbi évfolyamtársam, Jancsó Előd játszott A Pál utcai fiúkban, az ő hatására is mentem. Volt egy lány is, aki miatt. Szeretik ezt olvasni az emberek, nem?

    r. Balázs Zoltán / Félelemkeresők / fotó: Rab Zoltán

    – Így van, benne is hagyom. Melyik diákszínjátszó volt ez?

    A Vajda György által vezetett Artsy M Theatre Group. Gyéresi Júlia (a MME beszédtechnika tanára. A szerk.), Illés Alexa és Csíki Szabolcs, akkor még színis diákok is tanítottak minket.

    – Hogy készültél fel az egyetemi felvételire?

    Nem nagyon készültem. Utolsó előttinek vettek fel. Moliére Afösvényéből vittem egy monológot, és nem tudtam a szöveget. Harsányi Zsolt, aki később az osztályvezetőm lett, azt mondta, hogy „Na jó, hagyjuk abba. Gyere le a színpadról, ide az asztalhoz, és mondd el nekünk, a bizottságnak szemtől szemben, a saját szavaiddal.” Akkor, emlékszem, hogy elöntötte az agyamat a vér, és úgy sikerült valamit összehozni, amivel megfogtam őket.

    – Hogy gondolsz vissza az itt eltöltött éveidre? Mennyire találtad meg önmagad az egyetemen, osztályközösségen belül?

    Első két éven nem tudtam még, mi az, hogy munka. Nem tudtam, hogy kell hozzáállni egy próbafolyamathoz, nem tudtam, hogyan kell fogadni a rendezői instrukciót. Nem volt még benőve a fejem lágya. Ebből aztán elég sok konfliktusom adódott. De nagyon szerettem az osztálytársaim, és ők is engem, a mai napig. Ők adtak erőt, amikor nem volt. Egy percig sem éreztem azt, hogy kívülálló volnék. Azt éreztem, hogy képviselek valamit, egyfajta szemléletmódot.

    r. Szilvay Máté / Ahogy tetszik/ fotó: Deák Éva Csenge

    – Mi ez a szemléletmód?

    Nem is tudom, mondjuk úgy, egy természetesebb játékmódot képviseltem. A későbbiekben viszont rájöttem, hogy nincs értelme gyökeresen kitartanom egyetlen forma mellett. Mindig ellenementem a sodrásnak, volt bennem egy erős „még azért is” hozzáállás. Aztán elmentünk Budapestre egy szakmai kirándulásra, és megnéztük a Katona József Színház A kaukázusi krétakör előadását. Akkor jöttem rá igazán, hogy a színház milyen csodálatosan sokszínű. És hogy milyen jól működik az a színházi nyelv, amelyben ők játszottak, tehát az az idézőjeles eltúlzás, elnagyolás, ami a film ellentéte. Az elején nem vonzott annyira a színházi forma, a film felé orientálódtam, azzal akartam foglalkozni. Jobban szerettem azt az egyszerű, életszagú játékot, amelyet a filmekben lát az ember. Aztán rájöttem, hogy milyen szép ez az egész. Sokat jártam Sepsiszentgyörgyre, nagyon sok jó előadást láttam, Radu Afrim rendezései kifejezetten tetszettek.

    – Voltak filmes tapasztalataid?

    Voltam Filmett táborban, Hajdu Szabolcs keze alatt. Ugyanott Olasz Renátóval is forgattam, ami szintén nagyon jó volt. Játszottam néhány epizód erejéig egy sorozatban Budapesten. Utóbbi kevésbé volt jó olyan szempontból, hogy bemész, senkit nem ismersz, csak megcsinálod, amit a gyártásvezető mond. Nagyon személytelen volt.

    – Visszakanyarodva a színházi formákhoz, lehetőséged volt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban is játszani a Stop the tempo című előadásban. Mesélnél erről?

    A covid első nyarán felhívott Faragó Zénó, és mondta, hogy lenne egy munka, be kellene ugranom a készülő előadásába. Két napra rá Gyergyóban kellett lennem. A szolgálati lakásban írtam meg a harmadéves államvizsgámat, szörnyű volt. Maga a próbafolyamat viszont jó volt, hosszú, de első élménynek hibátlan. Nagyon sokat tanultam belőle, utólag visszagondolva is. Olyan problémák jöttek fel, amelyek megoldására utólag jöttem rá. Szerintem ez a legnehezebb, hogy a rendezők és a tanárok sok mindent mondanak nekünk, aminek a valódi értelmét nem fogjuk fel ott rögtön, csak később, akkor amikor meg is tapasztaljuk azokat. Amikor például azt mondja neked valaki, hogy tanulj meg dolgozni, és te még soha életedben nem dolgoztál úgy, ahogy ő azt kéri, akkor nem is fogsz tudni, ameddig nem tapasztalod meg, hogy milyen. Az első két évben Harsányi Zsolt sokat mondta nekem, hogy lusta vagyok. Egyszerűen nem tudtam, mire érti. Nekem annyi volt a maximum sajnos. Gyergyóban kaptam megjegyzéseket a próbák alatti hozzáállásomra, hogy például ha valami problémám van, akkor annak hangot adok. Ezt utána is hallottam nagyon sokszor a rendezőktől, akikkel az egyetemen dolgoztam, és én nem tudtam, hogy ezzel mi a gond. Ami a szívemen, az a számon, mindent rögtön kimondok. Aztán megtanultam, hogy jobb ezt néha visszafogni, ez egy sokkal érettebb meglátás. Sajnos mostanában az jelenti az érettséget, ha az ember gátakat szab magának.

    r. Szilvay Máté / Ahogy tetszik / fotó: Deák Éva Csenge

    – Az egyetemen számos rendező szakos vizsgában játszottál. Milyen olyan emberrel dolgozni, aki még nem tapasztalt rendező, hanem tanulja ezt?

    Nagyon jó. A rendező szakos diákok nagyon alázatosak. Már tizenegyedikes koromban dolgoztam rendezőis diákokkal. Az egyetemhez is úgy kerültem közel, hogy Gaál Attila Csaba előadásaiban játszottam 17 évesen. Az első statiszta munkám egy Tóték etűdben volt, amit ő rendezett. Aztán kaptam egy kisebb főszerepet is tőle a Pinokkió hamvaiban. Talán az volt az első nagyon meghatározó színházi szerepem.Utána meg jöttek az egyetemi éveim, ahol szerencsém volt azzal, hogy két rendezőis évfolyamot kaptunk el (A képzés három évente indul. A szerk.) Kifogtuk a mesteris Sebestyén Aba-osztályt, de mindenképp a mostani Bocsárdi László-osztály az, akikkel mi a legtöbbet működtünk együtt, testvérosztályok voltunk, még együtt is mikulásoztunk. Sokat játszottam Demeter Márk Cristophernél, akit mind szakmailag, mind emberileg nagyon kedvelek. Becsey-Imreh Noémivel is volt egy közös munkánk, a Téli rege, életem első Shakespeare-főszerepe. Szilvay Máté Ahogy tetszik rendezése volt talán az egyik legérdekesebb eddigi színházi élményem.

    – Látszik, hogy nagyon kedvesek voltak számodra ezek a munkák. Kíváncsi vagyok, hogy mik a tapasztalataid a rendezős vizsgákon kívül? Gondolok az aktuális előadásaitokra. (Az interjú 2022 áprilisában készült. A szerk.)

    Nagyon hálás vagyok ezekért a lehetőségekért. A kaukázusi krétakört imádtam, nagyon hálás szerepem volt, Acdakot játszottam. Úgy érzem, hogy odatettem magam, többet foglalkoztam vele, mint az addigi szerepeimmel. Emiatt motiváltabb lettem, megjött az önbizalmam, és felkészültnek éreztem magam. A külső visszajelzések is pozitívak, elégedettek voltak velem, amin csodálkoztam is. Nagyon jólesett. Csak egy kicsit kellett kilépnem a komfortzónámból. Na jó, nem kicsit, nagyon, de egy kicsi is elég az elinduláshoz.

    – Úgy tudom, az előadásba ti írtátok a zenéket, illetve te magad is szeretsz zenélni.

    Csodálatos érzés volt, ültem a doboknál, és azt ütöttem, amit akartam. Együtt voltunk a srácokkal, bent ültünk éjszakákon át és jammeltünk. Imádtuk. Nagyon szeretem a zenét, a cigányzenét főleg. A cajonommal zenélgetek hol otthon, hol az egyetemen, de sajnos nem vagyok akkora zenész. Szeretek alapot adni egy jó bulinak, kis cigányzenével.

    r: Sebestyén Aba / Top dogs / fotó: Kovács István

    – Balázs Zoltán rendezésében mutattátok be a Grimm testvérek történetein alapuló Félelemkeresők c. előadást. Mesélnél arról, milyen volt ez a próbafolyamat?

    Balázs Zoli gyökereinkben változtatott meg minket mint embereket és mint színészeket is. A vele való közös munka számunkra nem a Félelemkeresők előadásról szólt. Itt nem az előadás, a végtermék volt a lényeg. Hihetetlen, hogy mennyi mindent tanított nekünk, egyszerűen a lehetetlent hozta egy lépéssel közelebb. Az én legnagyobb hibám, hogy számomra létezik lehetetlen. Nekem legfőképpen ezt tanította meg. Hogy nem szabad semmire azt mondani, lehetetlen. Mindenkit egyenként a saját személyisége és a saját hátrányosságai alapján tanított. Nem tudok eléggé hálás lenni neki. Mindenki lát egy előadást, a végterméket, de a közös munkánk nem erről szólt. Ő nem egy rendező volt nekünk, hanem egy mester. Kitolta a tűréshatáromat és megtanított arra, hogy megfelelő munkával és hozzáállásal mennyi mindenre képes vagyok, amiről eddig nem tudtam.

    – Elégedett vagy-e az egyetem által nyújtott lehetőségekkel mint színész szakos diák?

    Visszamenőleg azt mondhatom el magamról, hogy mindig nagyon szerencsés voltam. Most viszont úgy érzem, mintha valami probléma lenne velem, amiért engem nem akarnak játszatni a színházak. Mintha lenne bennem valami „nem megfogó”. Lehet, hogy csak nem népszerűsítem magam eleget. Harsányi Zsolttal és B. Fülöp Erzsébettel nagy szerencsém van, ők folyamatosan nyomnak előre, ha valaki kérdez, engem ajánlanak, de sajnos úgy sem engem visznek. Most azért szeretnék erről beszélni, mert ebben vagyok, és azon gondolkodom, hogy mi a baj velem. Nyilván van egy karakterem, ami nem feltétlenül átlagos. Azt hiszem, hogy talán ez a baj. Félek a jövőmmel kapcsolatban. Valamiért most rosszul áll az én csillagom. Egész életemben olyan szerencsés ember voltam, hogy az nem igaz. Nagyon nagy mákom volt mindennel. Most viszont elfogyott a szerencse. 

    – Ha választhatnál színházat, hova mennél legszívesebben?

    Leginkább Sepsiszentgyörgyre, a Tamási Áron Színházba. Ezért viszont sokat kell dolgoznom és fejlődnöm. Udvarhelyre is castingoltam, oda nem vettek fel. Temesvár is vonz, ott vannak jó barátaim, és egy kicsit talán kívül áll az erdélyi körön, amelyből, néha úgy érzem, jobb volna kiszállni.

    Az interjú a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakának harmadéves színházi sajtó tantárgya keretében készült. Irányítótanár: Boros Kinga.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram