Kis színpadok „óriása”. Nagy testben „rózsaszín” lélek. Kimeríthetetlen játékosság, teherbírás, csapatépítő szellem jellemzi. Érzelmes, romantikus oldalát nemigen van alkalma megmutatni. Robusztus, fajsúlyos figurákat annál inkább osztanak rá. A Rózsavölgyi Szalonban hamarosan Mihail Gorbacsovot formálja meg Az elnök szabadsága című előadásban.

– Szűk terekben súlyos témák találnak meg. A Rózsavölgyi Szalonban két éve fut Székely Csaba Semmit se bánok című drámája, amelyben egy kiöregedett szekust játszol, aki meggyőződésből kínzott halálra civileket, politikai foglyokat, a népi demokrácia ellenségeit. Annyi empátiával, esendőséggel kelted életre Dominikot, hogy a végén megsajnáljuk. Lehet felmentést adni, megbocsátani ilyen léptékű gaztetteket?

– Szerintem nem nagyon kell belemenni a mi lenne, ha jellegű feltevésekbe, hiszen köztünk is élnek ma ügynökök, akiket valószínűleg belekényszerítettek a helyzetbe. Bizonyára volt olyan is, aki elhivatottságból vállalta, de zömében kényszer hatására tették. Dominik pont az a figura, aki elhivatottságból lett vallatótiszt, abba is hagyta abban a pillanatban, amikor már nem hitt benne. Valamennyire felmenthető, de ez a nézőre van bízva. Ettől is olyan jó Székely Csaba darabja. 

– Kivétel abból a szempontból, hogy szinte te viszed el a válladon az egészet?

– A Radnótiban is van hasonló szerepem, A gondnok, ami az én vállamon nyugszik. A Semmit se bánok esetében nagyon egyet gondoltunk a rendezővel, Sztarenki Pállal. A marosvásárhelyi ősbemutató fotói, meg a YouTube-on látható videórészletek alapján kint nagyon karakteresen vígjátékra vették a darabot.

– A közös munka egyenes folytatása Sztarenki Pállal Az elnök szabadsága a Gorbacsov elleni puccskísérletről.  Te hogyan élted meg a rendszerváltó éveket?

– Éppen a napokban beszélgettem valakivel arról, hogy Magyarországon semmit nem tudtunk a Gorbacsov elleni puccskísérletről. El voltunk foglalva a magunk rendszerváltásával, a berlini fal leomlásával, a német újraegyesítéssel. A szovjetek amúgy rendesen el is tusolták az ügyet. Akkor tudtuk meg, hogy valójában mi történt, – házi őrizetben tartották Gorbacsovot és a családját a nyaralójában –, amikor kiváltak a tagállamok, feloszlott a Szovjetunió, hivatalosan lemondott Gorbacsov. Akkoriban már főiskolás voltam, igazat szólva, kit érdekelt a politika?

– Milyen betekintést ad a színfalak mögötti politikai és családi drámába a Raisza Gorbacsova naplója alapján íródott színpadi mű?

– Raisza nem írt naplót abban az értelemben, hogy naponta dokumentálta volna az életüket, hanem időnként leírta, ami történt. Okos nő volt. 1991. augusztus 18-ától, attól a pillanattól, hogy a KGB fegyveresei körbevették a házat és bezárták őket, már tudatosan írta a naplót. Vélhetően sejtette azt, ami később beigazolódott, hogy a tárgyaláson bizonyítékként használják fel a naplóját a puccsisták ellen. 

– Milyen ember portréja rajzolódik ki a foglyul ejtett Gorbacsovról?

– Penny Gold, a szerző Raisza naplója mellett korabeli történelmi, politikai dokumentumoknak is utánanézett. Az előadásban a feszültség abból is adódik, mit hoznak ki a bezártság különféle stációi még az összeszokott családokból is a kezdeti idegességtől egészen odáig, hogy összeugranak, kiabálnak.

A darab fő gerincét a Plehanovval, a KGB elnökért felelős biztonsági vezetővel való jelenetek alkotják. Gorbacsov meggyőződése, hogy a Peresztrojka, amit akart, amiben hitt, jót tett volna az országnak, az embereknek.

– A rendszerváltás körüli vágyakhoz, nyitáshoz képest manapság mintha visszarendeződés zajlana Magyarországon is…

– Az ember mindig vágyik valami jobbra, hívhatjuk szocializmusnak vagy Kánaánnak. Így kapcsolódik Gorbacsov szerepe Mózesével, amit hamarosan játszom a Spinozában, a Mózes és Jézus Budapesten című darabban. Egyiküknek bejött, a másiknak nem.

– Mi közös témája van Mózesnek és Jézusnak Pesten?

– Sándor Anna írása műfaját tekintve egy kicsit 21. századi Hacsek és Sajó, egy kicsit politikai kabaré, megkaparja a hit vonatkozását is. Az első részben Mózes és Jézus arról beszélgetnek, ki mit csinált jól vagy rosszul a maga idejében. Mózes némileg durcásabb, mert úgy érzi, hogy nem vitte sokra. Kissé féltékeny Jézusra, mivel úton-útfélen találhatunk Jézus szobrokat, de közben a Tízparancsolat kimondja,” ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást”. A második részben találkozunk egy írónővel a Pozsonyi útról, akivel helyi dolgokról esik szó, úgymint Magyarország mennyire vallásos, antiszemita, érintőlegesen említésre került az egészségügy és az oktatás helyzete is. Czeizel Gábor rendezővel abban maradtunk, hogy hagyunk helyet, ha valami fontos napi aktualitás bejönne, rákérdezünk arra is, de sem válaszokat, sem megoldást nem fogunk adni.

– Van némi „affinitásod” Mózeshez, az Ószövetséghez?

– Gyerekként hittanra jártam, megkereszteltek, bérmálkoztam. Nagyjából ismerem Mózes életét. Igazából a partnereim meg a rendező miatt bólintottam rá a Spinoza felkérésére. Makranczi Zalánnal korábban az Alföldi rendezte szegedi István, a királyban játszottam. Hámori Ildikóval ez lesz az első színpadi találkozásom. Czeizel Gábor pedig még főiskolásként a Máli néniben rendezett Szolnokon.

– A közérzetedet mennyire befolyásolja a politikai klíma?

– Nekünk, színészeknek, színháziaknak épp elég volt a másfél év szünet a Covid miatt, ami persze mindenkit nagyon komolyan érintett. Én még a szerencsésebbek közé tartoztam, mert az alapfizetésemet tudta biztosítani a Radnóti Színház. De akinek ez sem volt… Belegondolni sem tudok…

– Több szakmához is értesz, ezermesterkedsz, barkácsolsz. Hosszabb távon lehetne B terv a fejedben...

– Hála Istennek eddig nem kellett ezen gondolkodni, de ha beüt a negyedik hullám, akkor lehet, hogy ennek is eljön az ideje. Kis feleségem mindig azt mondja, majd csak lesz valahogy. Van esélyem egy jó filmes munkára, meg hát jó lenne, ha a színház is visszaállna a régi kerékvágásba.

– Hosszú hűség köt a Radnótihoz, a huszadik évadodat töltöd a társulatnál. Abban, hogy nem váltottál színházat, mennyi múlt az emberi minőségen?

– Természetesen szerepe van benne. Ezért is ragaszkodom annyira a társulati léthez. Kis társulat vagyunk, talán a legkisebb Budapesten. A színpad, a nézőtér kicsinysége miatt sem lehet mismásolni, minden látszik.

– Az a színésztípus vagy, aki a játék puszta öröméért, nem az önmegvalósításért színész. Megtapasztalod olykor a féktelen játékkedv hátrányát is?

–Picit rosszul esik, amikor korlátozzák a szabadságomat, nem hagyják, hogy kiéljem a játékos szenvedélyemet, de megértem. „Még azt a kis játékot is hozzátenném…”, mire Alföldi Robi leállít, „ennyi elég, nem kell”. Nagyjából már tudom, hol a határ, mi az, amit lehet. Ahogy drága jó Szombathy Gyuszi fogalmazott: „muszáj kimondani, különben megpimpósodik”.

-Távol tartod magad attól, hogy megnyilvánulj közéleti, színházi kérdésekben. Hogyan érintett a NER rendszernek elkötelezett színházcsinálók arrogáns hatalomátvétele az SZFE-n?

– Tehetetlenségérzetem van. Semmilyen észérvek nem használtak, nem lehetett tárgyalni az új vezetéssel. Egyet elfogadok, időnként szükség van újításra, új formák, tartalmak kitalálására, de nem úgy, ahogy csinálták, drasztikusan elpusztítva, ami előtte volt, hanem közösen. Azt is szomorúnak tartom, hogy színházigazgatók, akik maguk is a Színművészetin végeztek, most olyanokat nyilatkoznak, hogy borzasztó, milyen emberek jönnek ki onnan. Álljon már meg a menet! A legjobb mesterek tanítottak, történetesen ugyanazok, akik régen.

Az öltözőben egymásnak eshetünk verbálisan, de ha felmegyünk a színpadra, ott meg kell szűnnie minden szembenállásnak.

– Nem vagy spórolós színész, mindent beleadsz a szerepeidbe. Mik a mostani kedvenceid?

– Nagyon szeretem, amikor a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Ezt érzem olyan előadásoknál, mint Székely Csabától a Semmit se bánok a Rózsavölgyiben és a 10 a Radnótiban. A gondnokba is majd belepusztulunk László Zsolttal, Pál Andrással, mégis tartunk attól, hogy a közönségnek hiányérzete van, szegény szerző ugyanis „elfelejtette” megírni a darab végét.

– A mostani évadod hogyan alakul új szerepek szempontjából?

– Jó néhány be nem mutatott darab halmozódott fel tavaly, úgyhogy most azokat veszi elő a Radnóti, a Don Carlost, a Csapodárokat, a Vad nyomozókat, az Egy csepp mézt. Januárban kezdek újat próbálni, az Antigoné Kreonját a Marosvásárhelyen végzett Porogi Dorka rendezésében.

– A vágyban ősbunkó, szexuálisan túlfűtött temetőkertészt hozol letolt gatyában, Alföldi rendezésében. Kroetz nyers naturalizmusa kilóg a Radnóti művészszínházi irányvonalból.

–Kroetz darabja a maga korában, a 80-as években megbotránkoztatónak számított. A szerző eljött a bemutatónkra, és látta, hogy egy hölgy meg vélhetően a lánya prüdériával kirohannak egy naturális jelenet után. Amúgy boldog volt, tetszett neki a hatás, amit a darabja kiváltott. Először nagyon a határon éreztem, a „rózsaszín lelkemnek” túl sok, hogy Otto szerepében azt mondom, tessék, nézzétek…

Kroetznél az a döbbenet, hogy röhögünk, röhögünk a figurákon, közben nagyon is magunkra ismerünk.

Szerző: Szentgyörgyi Rita