Életmentőnek tartja az SZFE-nél vállalt oktatói állást András Ferenc, Sára Balázsnak pedig egyébként sem mondott volna nemet. András Ferenc filmrendező lektűrről, társadalomkritikáról, az SZFE-n vállalt szerepéről és az elmúlásról is nyilatkozott a Magyar Hangnak. Lapszemle.

A kérdésre, hogyan telt az elmúlt egy éve, András Ferenc elmondta, nagy csapás érte, hiszen elveszette feleségét, akivel 47 évet töltöttek együtt a legnagyobb egyetértésben, szeretetben. „És hát van egy csodálatos lányunk. Őt sajnos szintén tragédia érte, négy-öt évvel ezelőtt elveszítette a férjét, három gyermeke édesapját. Ezt sem volt könnyű átvészelni. Ráadásul jött a járvány, nem találkozhattam az unokáimmal. Ezt az évet legszívesebben elfelejteném. Ezt úgy fogom fel, és a gyerekeknek is azt mondom: mint egy háborút, ezt úgy kell átvészelni. Nyilván valamikor vége lesz. Mindennek ellenére elég optimista természetem van, hiszek benne, hogy hamarosan túljutunk rajta” – fejtette ki a rendező.

Ilyen bizonytalan időket átélhetett korábban is, kezdve az „56-os forradalommal: „Már gimnazista voltam, viszont koraérett gyerek, tehát teljesen felnőtt fejjel fogtam fel a dolgokat. Minden kínját ennek a rendszernek átéreztem. Apám katonatiszt volt, harmincas éveiben B-listázták, onnantól kezdve pedig szörnyű, szegényes életet éltünk. Szerencsére nagyapám örökölt egy kis háztájit, ebből meg tudtunk valamennyire élni. Vasárnaponként még hús is jutott az asztalra. Őrületes, ujjongó érzés volt bennünk, amikor Budapest fiataljai egyszer csak megindultak, és találkoztak. Volt benne megrázó, lelkesítő mozzanat is, és hát a megtorlás, aminél aljasabb, igazságtalanabb dolgot el sem tudok képzelni.

Tervbe vette, hogy trilógiává bővíti az értelmiség helyzetével foglalkozó filmjeit, a Dögkeselyű és Az utolsó nyáron után elkészítve a Záróra utánt, Temesi Ferenccel dolgozva a forgatókönyvön. Arról szólva, ez hogy áll jelenleg, kifejtette: „Még mindig tervezési fázisban van. Folyton megpróbálnak lebeszélni, de jelen pillanatban úgy áll, hogy lesz a film. Újra be kellett adnunk a tervet, most várunk. (…9 Nemcsak az értelmiségnek, de az egész 68-as generációnak lenne a hattyúdala. A főszereplő író össze akad a „68-as szerelmével, az egykori úrilánnyal, aki tartogatta a szüzességét az érettségi utánra. Ez akkor nem jött össze, mert miközben itt, Kővágóörsön sátraztak, kitört a vihar. A kapcsolatuk aztán megszakadt, eltelt negyven év, végül mindketten megözvegyültek. A lány közben elmenekült, rögtön elment Norvégiába, ahol nagyon jó orvosnővé vált, míg a fiú íróvá. Végül összejönnek, úgy néz ki, minden sikerül, de persze a dolgok végül mégsem így működnek.”

Annak kapcsán, hogy oktatói állást vállalt az SZFE-n, elmondta: „Azért csak rájöttem, hogy én már nem változom, mindig is ilyen voltam, mint most. Nem leszek más, amit csináltam, azt mindig a legjobb tudásom szerint tettem. Nem is állok be semmilyen sorba, filmezést fogok tanítani. (…) Nekem (…) ez most életmentő is. Miután harminc éve állandóak kérdezik, hogy miért nem tanítok már, ezek után nem fogok nemet mondani. Nem lehet az én életművemben lapszusokat találni. Nem rendeztem ötven filmet, mint, mondjuk, Bacsó. Amit elkészítettem, annak viszont mindig oka volt. Ebben semmi politika nem volt, azért vállaltam el, mert szeretnék egy-két gyereknek még átadni valamit. Ha érdeklem őket egyáltalán. Ha nem, azt mondom, köszönöm szépen, viszontlátásra.”

Azt is elárulta, milyennek látja a mai fiatal filmeseket: „Én csak a munkáikat nézem, szoktak hívni mindenféle zsűribe. Esetenként kapok harminc-negyven filmet, amelyek közül huszonöt teljesen jó, és tíz kiemelkedően zseniális. Baromi sok nő van, akik nagyon jó filmeket csinálnak. Dombrovszky Linda és Moldován Katalin filmjei gyönyörűek, nagyon tetszenek. Van egy Pápai Picitől is, a Varjúháj, ami telített érzelemmel, gyermeki aggódással. Nem a divat után mennek, legyártva ugyanazt, amit a tévé eléjük tesz. Aztán hogy még élek-e, halok-e, más kérdés.”

A teljes interjú a Magyar Hang 2021.03.26 – 24,25. oldalán olvasható.