Balsai MóniNádasy ErikaSzívlapátLengyel TamásRátóti Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2022. május 28., szombat
    banner_bigBanner4

    Árkok – Szabó Máté nyílt levele az operavita kapcsán

    2022. január 6., csütörtök 14:56

    Árkok címmel írt nyílt levelet Szabó Máté rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője az operavita kapcsán.

    Szabó Máté nyílt levele:

    Tisztelt résztvevők..

    Nézzünk szembe,  azzal, hogy igenis vannak árkok. A zenekarit kéretik nem betemetni.

    Ez közös érdek, nem a háború, márpedig most az folyik, nyílt levelezgetés két olyan fél között, akiknek kötelessége egymással egyeztetni. A világtörténelemben és a matematikában, vagy akár a dzsungelben sem ismeretlen jelenség, ha az egyik oldalon növekszik az érték, a másik oldalon szükségképpen hiány támad, azonos halmaz tagjai esetében.

    Van azonban egy nagyobb halmaz, aminek a kontúrjait  évezredek óta igyekszik meghatározni az emberiség, vagy annak egy szegény, vagy éppen hirtelen meggazdagodó része. Ahogyan a vallás, – különböző messiások alakjában – igyekszik megragadni az emberséget, a kultúra egy nemzet lelkét, annak lényegét rajzolja, irányított és irányíthatlan kézzel, kudarccal és sikerrel. Nem mindegy tehát, hogy Bánkot akcentussal kell majd énekelje egy énekes, amiért esetleg évekig nem jut hozzá egy vidéki operaház a megfelelő énekeshez. 

    Nem mindegy, hogy egy város a saját elképzelései és tapasztalata alapján hoz létre a város igényeinek megfelelő előadásokat (még akkor sem, ha manapság a városok egészen mással is vannak elfoglalva), vagy Budapestről importált, akár (nem feltétlen) kiváló minőségi előadásokba kell beállni az énekkarnak, hiszen akkor fölösleges lenne elmenni a Louvre-be megnézni a Mona Lisát, főleg ma, amikor kitűnő fénymásolók állnak a rendelkezésre. Nem mindegy.

    Ahogyan nem idegeníthető el az Operaháztól, hogy annak a világ összes Operaházaival kell megvívnia a versenyt éppen Közös országunk méltó hírnevéért. Nem mindegy tehát, milyen döntéseket hoz annak az igazgatója.

    Nem mindegy tehát senkinek. 

    A háborúban pedig mintha már mindenkinek mindegy lenne. 

    Méltatlan nyílt levelek helyett, a párbeszédre, az egyeztetésre és az érzelmek háttérbe helyezésére szólítjuk fel felnőtt és felelős társainkat, józan belátásra ébredő egyként ebből a végtelenül nemes feladatot ellátó csoportból, ahol nem vitatjuk el a felelősség különböző szintjeit, és azok nyilvánvaló létezését sem. 

    Ki vitatná, hogy egy elefántnak elefántnyival nagyobb háza kell legyen? Ki vitatná, hogy amikor az elefánt rátapos akár egy hangyára, azt nem hosszas tervezgetéssel éppen a hangya ellen tette, hanem egész egyszerűen haladt előre a maga útján? Ugyanakkor ki vitatná, hogy a hangya valójában A Föld (az Elefánt pedig lehet akár a Nap), a hangyaméretű bolygó valójába egy világ, ami éppen pusztulni készül?

    A vidéki operajátszás bajban van, a fővárosi pedig egész eddigi felépítményét kockáztatja. Mit kell tehát tenni?Egyeztetni kell.

    A jelen állapot strukturális, financiális megoldása hosszú távú, a jövő azonban a jelenben kezdődik, ahol most és addig is: együtt kell élnünk.

    Miskolcra invitáljuk most-e feszült csapat minden résztvetőjét, hogy egy meghatározott napon megkezdjék az egyeztetéseket élőben, hiszen – lássuk be – nem vagyunk akkora ország, hogy valóban nyílt levelezésre lenne szükség, bevonva ezáltal éppen azokat, akiket közösen szolgálunk ki.

    A tál közös. Nem borulhat ki tehát annak tartalma. Ráadásul ezt mindannyian tudjuk.

    Ahogyan azt is tudnunk kell, nem mi vagyunk a fontosak. Nem a személyek, hanem a titulus és az azzal járó felelősség, az adott intézmény érdeke és az országos érdek. Ezt – akár vitázva – de a személyeskedéseket messze elkerülve, meghívunk mindenkit a Miskolci Nemzeti Színház zenekari árkában berendezett katlanba, vagy – ha ott éppen egy kortárs ősbemutató előadására készülünk, komoly egyeztetési gondokkal – akkor egy tárgyalóba, bármely városba, legyen az fő, vagy főbb, hogy méltó módon kommunikáljunk a legszebb műfajról, az operáról és annak egész országot lefedő játszási lehetőségeiről, úgy, hogy ne egyvalakinek, de mindenkinek, vagyis az országnak: jó legyen. 

    Szabó Máté, Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője

    A levél egészében átvehető.

    A Levél megjelenés után jött a hír:
    A 2021-es tervekkel és nyilatkozatokkal összhangban, a sajtóbéli üzengetés helyett a Magyar Állami Operaház 2022. január 27-én délután ismét összehívja a vidéki Nemzeti Színházak vezetőit, hogy szakmai keretek között, a 4. Operafórumon beszéljék át évadaikkal kapcsolatban tisztázandó kérdéseiket.
    Erről itt olvashat.

    Az előzményekről:

    Az Opera január végéig ad lehetőséget az énekeseknek az intézménnyel kötött szerződéseik felbontására, utána viszont próbanapokon nem enged el senkit.  Ennek kapcsán Ókovács Szilveszter ‘A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros’ címmel tett közzé írást az Origón: “(…) Az is fura azután, ha a moderátor, habár színházrendező, mégis „elfelejti” lecsapni azt a labdát, amikor vidéki kollégák azt várnák el, hogy a budapesti próbát otthagyja az énekes a vidéki próbáért. És mi volna, ha az illető úr próbáját hagyná ott a leszerződött művész? Áll néma csend. Az sem hangzik el, hogy de hisz vidéki színházainkban se árok, se technika, de méretes zenekar, színpad, végképp méretes énekkar sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy kompromisszummentesen (erről még később!) legyen megszólaltatható a mindenkor érthetően ambiciózus vezetők által oly szívesen álmodott operai törzsanyag – s ha mégis a deszkára kerül, bizony, szólistában is ott lesz a kompromisszum kényszere, ami tehát a produkciót amúgy is jellemezheti.

    Mondom, Néném, ezek mind nem hangzanak el, inkább úgy tesznek, mintha öt valódi operaház tényleg attól szenvedne, hogy nagyszabású előadásai (hisz az opera ab ovo nagyszabású műfaj) éppen a pesti Opera keresztbefekvése miatt nem tudnának felszállni az ő kifutópályáikról.„A legjobb magyar énekeseknek rendszeresen fel kell lépniük vidéken is!” – hangzik a megfellebbezhető, de ott és akkor meg nem fellebbezett direktíva, és ugyancsak nem hangzik el, hogy 1. ez sosem volt így, 2. (és ez a fontosabb, mert a dolog alfája) az énekes nem tárgy, amit az Opera eldug vagy nem ad oda. Az énekes ugyanis individuum, maga dönti el, mit vállal, hova szerződik, és bár minden megszólaló pontosan tudja, hogy a Magyar Állami Operaház magánénekesei 9 éve kivétel nélkül szabadúszók, mégis boldogan – és összes egyéb problémájuk elől praktikusan elmenekülve – tesznek úgy, mintha alkalmazottiságban volnának azok, s így nem engednék ki őket a gonosz Andrássy útiak.

    Pedig a dolog oly egyszerű: mi is szerződést kínálunk, benne kötelezettségekkel és az érte járó lehetőséggel, valamint honoráriummal, és ők is ugyanezt megteszik. Az énekes pedig választ.

    Nincs már Aczél György, így nem lehet terepasztala se, ahol akár holmi félreértelmezett esélyegyenlőség jegyében ide-oda pakolgathatók volnának autonóm művészek, akik esetleg nem tudják, noch dazu nem is akarják megoldani a távoli feladatot. (Ugye, szinte mindenkinek van családja, él valahol, egzisztenciát teremtett Budapesten vagy annak vonzáskörzetében, vagy épp a házastársa tette ezt, vagy a gyerekek iskolája eltéphetetlen szál, vagy az idős szülő, soroljam még?)(…)”

    A vidéki operatársulatok vezetői a napokban erre küldtek válaszlevelet  “Vidék kontra főváros? Főváros és vidék” címmel.

    “A Magyarországon aktív operaénekesi társadalom nem több, mint 140 énekesből áll. Közülük ma több mint 120 énekes vállalkozói szerződéses (nem alkalmazotti) jogviszonyban dolgozik az Állami Operaházzal. A hazai énekesek 90%-a valóban szükséges ahhoz az irdatlan volumenű működéshez, amely évente legalább 17 premiert állít színpadra.  Ez egy szezonban körülbelül minden második hétvégén egy újabb produkció bemutatását jelenti. (Ez a premier szám New Yorkban 6, Bécsben 5, Milánóban 9, ha a legnagyobb házakat nézzük.)

    Minthogy az utóbbi években az Operaház titkársága – a kikérők során tanúsított rugalmas hozzáállással – megfeszített erővel segítette a vidéki színházak munkáját, az énekes kollégák az Operaházi munkájuk mellett tudtak a vidéki színházakban is dolgozni.

    Ez változott meg idén ősztől, amikor Ön – még nem írásban tájékoztatva a társulatot – megszüntette a kikérőt, mint intézményt.

    (A kikérő egy olyan dokumentum, amelyet egy intézmény vagy az énekes ad le az illetékes titkárságon. Ott megvizsgálásra kerül, hogy az érintett művész elengedhető-e az adott színházban lévő próbaidőszaka alatt, egy másik színház próbáira, tehát ezzel „kikérnek” egy adott művészt. Azután pedig egyeztetésre kerül sor az adott színházak között.)

    Ma a vidéki színházak operaeladásainak egy-egy szerepére egyszerűen nem maradt felkérhető énekes az Ön döntése okán.” – hívják fel a figyelmet az alkotók.

    banner_littleBanner1
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka