A színész, táncos, cirkuszművész Chaplin-unoka Aurelia Thierrée tegnap este is fellépett a MITEM-en, ma este héttől ismét színpadra áll. Az édesanyja, Victoria Thierrée-Chaplin rendezte Bells and Spells című darabban egy kleptomániás bőrébe bújik, aki önálló életre kelt tárgyakat tulajdonít el.
Victoria Thierrée-Chaplint a HVG oldalán kérdezte Szentgyörgyi Rita.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, a kleptománia ezúttal a művész szimbóluma-e, az alkotó elmondta: “Érdekes felvetés, már csak azért is, mert valahol mindannyian lopunk egymástól, gondolatokat, érzelmeket, gesztusokat, és sokszor már magunk sem tudjuk, mi a sajátunk, mit lestünk el másoktól. Ennek az előadásnak a fő mozgatórugója, hogy valójában a tárgyak manipulálnak minket, felkínálják magukat, hogy eltulajdonítsuk őket. De azon túl, hogy mi számít lopásnak, mi nem, a vizuális dimenzión van a lényeg. A Bells & Spells játékosan, humorosan elevenít meg egy képzeletbeli világot, ami meglepetés hatásokra, varázslatra, bűvészetre épül. A nézőkön múlik, mire asszociálnak az életre kelt tárgyak láttán. Ezt a fajta látványszínházat a fantázia, a képzettársítások sokfélesége jellemzi.”
Arról szólva, hogy egyenrangú alkotótársként vesz-e részt a szüleivel közös produkciókban, azt felelte: “Rendkívül folyékonyak a határok abban, ki mit visz bele az alkotófolyamatba. Victoria képzelete indítja be a gépezetet, ő találja ki a színpadképet, a díszletet, a világítást. Festmények, fotók, zenék alapján merít ihletet. A munkánk alapja az ösztönösség, az előadásoknak nincs hagyományos értelemben vett forgatókönyve. Amikor belekezdünk egy projektbe, soha nem tudjuk, hova fogunk kifutni, ez adja meg a munkamódszerünk különlegességét. Persze a technikai alapokat, az optikai illúziókeltés hatáselemeit, a bűvészmutatványokat nagyon komolyan kidolgoztuk. Nekem az a dolgom, hogy a magamévá tegyem a Victoria által elképzelt világot, ami nem esik nehezemre, hiszen vakon bízom a tehetségében, és tökéletesen önazonosnak érzem magam a kezei alatt. Az én munkám a színpadon kissé olyan, mint a detektívé, aki a nyomok mentén haladva vesz részt egy izgalmas nyomozásban.”
Arról is beszélt, hogyan határozná meg a Chaplin-Thierrée-univerzumot: “A szüleim a cirkuszművészet megújítóiként sok évtizedet fektettek bele a saját művészi világuk megteremtésébe. Sokáig a kommersszel, az olcsó mutatványokkal volt egyenértékű a cirkusz, legalábbis Franciaországban. (…) Eléggé atipikus, fordított utat jártam be. Életem első tíz éve azzal telt, hogy karavánnal utaztam a szüleimmel, meg az azóta szintén cirkuszművész öcsémmel. Korán „felcsaptak” minket a színpadra, hogy ne legyen velünk gond. Egy bőröndben kezdtem, apám egyik számában én voltam a „meglepetéscsomag”. Takarásból figyeltem a mutatványokat, mindenféle háttérmunkát is végeztem. A szüleim bevontak minket a mágikus trükkökbe, Jamesszel kitanultuk az akrobatikát, a zsonglőrködést. 14 évesen „kalandvágyból” döntöttem az iskolába járás mellett. Egy időben Londonban, Berlinben is éltem, beszippantott az alternatív kabarék, a music hall világa. Filmezéssel is foglalkoztam, de igazán egyik művészeti ág sem kötött le hosszú távon. Minden területen turistának, átutazónak éreztem magam. Soha nem gondolkodtam karrierben. A belső hiányérzet, a deszkák szaga, a színpad semmi máshoz nem hasonlítható varázsa vitt vissza Párizsba, a szüleimhez. Ennek nagyjából húsz éve, eleinte kisebb számokban léptem fel, azóta három nagy produkción vagyok túl.”