December 21-én ünnepli 81. születésnapját a Jászai Mari-díjas színésznő, jelmez- és divattervező, aki egzotikus szépségével és különleges vonzerejével meghódította a közönséget a színpadon és a filmvásznon egyaránt.

Az orvos papa és grafikus édesanya lányaként először balettozni tanult, majd 1966-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A főiskolán igazi nagy nevektől tanult, Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó és Vámos László voltak a tanárai.

„Kultúrközegben nőttem fel: operabérletünk volt, anyukám vitt színházba, sokat beszéltünk arról, hogy mi a szép és mi nem és sokat olvastam. Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnököm, több ismert színész is végzett velem együtt. Színes és érdekes volt a főiskolai lét, mindig készültünk valamire, fel sem merült, hogy nem leszek „valaki”” – nyilatkozta.

Pályája kezdetén két évet a Vígszínházban, majd egy évadot a József Attila Színházban játszott. 1969-től a Radnóti Színpad, illetve Radnóti Színház tagja lett. 1990 óta jelmez- és díszlettervezéssel foglalkozik.

Pályafutása során 65 darabban szerepelt, jelmeztervezőként pedig közel 150 előadásban működött közre. Főbb szerepei: Királynő (Dóczy: A csók), Marie (Büchner: Woyzeck), Borbála (Fejes: Angyalarcú), Eynsford Hillné (Shaw: Pygmalion), fontosabb filmszerepei: Zöldár (1965), Szerelmes biciklisták (1965); Harlekin és szerelmese (1966); Lássátok feleim (1967); Tizenkilenc késszúrással (1990).

„Egy biztos, van egy adottságom: én egy megjegyezhető nőszemély vagyok. Ha valaki látott egyszer is színpadon vagy filmben, az emlékszik rám. Ez nagyon nagy tulajdonság, ami nem egyenlő a tehetséggel, nem azonos a tudással. De fontos adottság, talán a legfontosabb” – vallja.

Dőry Virág már a főiskola előtt kapott egy filmszerepet, Makk Károly a Palatinuson figyelt fel a lányra, akinek azonnal szerepet kínált. Közben elkezdődött a főiskola, ahonnan a forgatások miatt hiányzott. Ekkor Várkonyi Zoltán üzent neki, hogy jobban tenné, ha bejárna órákra. Szerencsére megtette, így ugyan elesett első filmszerepétől, de végül hivatásos színésznő lett. 

Fiatalon, még a főiskola alatt házasodott össze osztálytársával, Huszti Péterrel, és ekkor született meg közös gyermekük is. Válásuk után Makk Károly felesége lett, erről az időszakról egyszer elárulta: „Örkény István, Konrád György, Déry Tibor, Vas István, Görgeyék, Somlyó György valóban mindennapos vendégek voltak, a csodával határos kategória. Konrád akkor szamizdatban volt, A látogatót gépelve, titokban olvastam. Évekig szinte meg sem szólaltam közöttük, azt hihették, hogy kuka vagyok. De egyébként jól fogadtak, én pedig szivacsként szívtam magamba, amiket tőlük hallottam. Megalapozta a gondolkodásmódomat. Makknak volt egy mondása: „Aranykutyám, vedd tudomásul, hogy neked nem jár semmi.” Megtanultam, hogy mindent magamnak kell kikaparnom. Tőle tanultam az életrevalóságomat is.”

„Szegfű voltam a gomblyukban. Nem tudott egyenrangú partnerként kezelni” – tette hozzá az alkotó, aki azonban jóban maradt egykori partnerével.

Színészi pályájának elhagyásáról, új hivatásának megtalálásáról így vallott a jogaszvilag.hu-ban:

„Egy idő után nem találtam a helyemet, szomorú voltam és felmerült bennem, hogy nem vagyok elég tehetséges. Ezt nagyon nehéz kimondani. Nem tudom, hogy a színésznőkben felmerül-e, én szembe néztem magammal és erre jutottam. Nehéz a tükör elé állni és azt látni benne, ami van, kívül-belül egyaránt…Az én ruháim a színpadon sokszor jobbak voltak, mint a többieké, mert mindig beleszóltam, javítgattam, érdekeltek a ruhák. Ezt Ádám Tamás kollégám, az egykori Família Kft. egyik családfője észrevette, és felkért egy Thomas Bernhard-darabra, ami német vagy osztrák arisztokratákról szólt. 30 évvel ezelőtt, az akkori átkosban én ezt úgy oldottam meg, hogy a csajokat nagyestélyibe öltöztettem, a férfiakat pedig szmokingba. Nagyon tetszett a kritikusoknak is.

Teljes mellbedobással a jelmeztervezés felé fordultam: rajzolni tanultam anyukámtól, és amikor Gór Nagy Mari felkért, hogy tanítsak jelmeztörténetet, azonnal és boldogan elvállaltam, hiszen így megtanultam az elméletet is. Megvettem a könyveket és minden órára bevágtam a korokat, a stílusokat, három félévet tanítottam.”

Dőry Virág szerint a tervezésben, álmodozásban nincs határ, mindent ki szabad, és ki is kell próbálni. 

Később a jelmeztervezés hozta magával azt is, hogy nemcsak színpadra, de az utcára is alkosson kreációkat, civil emberek öltözködését segítse szaktanácsokkal. Nagyon kedvelte Tolnay Klárit, kifejezetten szeretett neki tervezni:

„Nagyon okos, kegyetlenül őszinte asszony volt, öröm volt ruhát tervezni neki. Olyankor mindig hoztam-vittem, mert imádtam hallgatni a történeteit. Játszott Graham Green Utazás a nénikémmel című darabjában, amiben van egy olyan mondat, hogy „én nem vetek meg senkit”. Ez a mai napig gyakran eszembe jut. A megértés és az empátia rettentő fontos. Akkor találod meg a helyedet, ha nem érzed magad különbnek.” 

Dőry Virág szerint a ruha nagyon nagy varázsló: „Először kívülről látod meg az embereket, ha felkelti az érdeklődésedet, akkor kezd érdekelni, hogy mi és ki viseli. Ha valaki jól tud öltözködni, akkor sikeres lesz. Ez egy tudomány. Kinek, mikor, hol a jelszó. Mostanában többek ruhatárát „frissítettem” fel, azaz segítettem abban, hogy mi áll nekik jól, milyen alkalomra mit érdemes felvenni. Hihetetlen volt látni, hogy a nők mennyire kivirulnak, ha megtanulják, mi áll jól nekik és mit nem szabad felvenniük. Ez persze a férfiakra is igaz, csak ők szégyenlősebbek. Ez egy játék is, de nagyon hasznos. Gazdagabbá tesz, ha tudsz öltözködni. Mindenkinek egyetlenegy szín áll a legjobban, ezt egyénileg, személyre szabottan kell megtalálni. Lényeges az is, hogy otthon mit hordunk.”

Az alkotó szerint az ember a lényeges dolgokról mindig saját maga dönt: „Több mint száz darab jelmezeit terveztem. Rengeteg színészt láttam a színpadokon, de mindössze két alkalom volt, amikor azt éreztem, hogy ezt én is el tudtam volna játszani. Voltak bátorítóim, és rá kellett jönnöm, hogy engem még mindig, mint színésznőt tartanak számon. Akkor pedig valami emléket mégis hagyhattam, talán mégsem voltam annyira kutyaütő” – fogalmazott az Origo interjújában, amikor 10 év kihagyás után, egy szerep kedvéért visszatért a színpadra.