„Az Ódry – El nem mesélt történetek 141.” címmel írt az SZFE ügye kapcsán Zubornyák Zoltán a színművész, rendező, aki Major Tamás Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályában végzett az SZFE-n.

Az Ódry Színpadról minden magyar színésznek eszébe jut valami. A színész tanszak osztálytermei ugyan a Rákóczi úti épületben voltak, mi csak akkor jártunk át az Ódryra, ha a tanulmányi osztályt, vagy a könyvtárat vettük célba.

A koleszosok természetesen oda jártak “haza”, de mi mindnyájan otthon voltunk ott, minden vizsgaelőadást megnéztünk, ez így volt természetes, mint ahogy mindenki születésnapját megünnepeljük a családban.

Úgy mondtuk: megyek az Ódryra. Mindenki értette. Egyetlen kivétel persze volt az átjárásra, Sőtér Magda tanárnő hangképzés óráira átjártunk, első emelet, a büfé mellett, mindig nyitott ablaknál. (Az a híres ablak, ahol őrt álltak színészek, rendezők és hallgatók nem oly rég). Zengett is az egész Vas utca rendesen, a lépcsőház meg visszhangzott a bentiek nagy örömére. De ez volt az alapzaj. Viselte mindenki, mert ez volt a munka természetes velejárója.

Az apró, véget nem érő, sziszifuszi kínlódások a rekeszizommal, a légzéssel, a nyelvvel, a garattal, az orral, a szájpadlással – mindezzel egyszerre, hogy a növendék alig hallhatóan elinduljon a fejlődés útján. (Ne nyisson akkora szákat!, mondta egy másik tanárnő).

A hangképző tanárok és a korrepetitorok nevét házon belül mindenki ismerte, de ők sosem kerültek fel a plakátokra, a külvilág számára ismeretlenek maradtak, csendben és alázattal végezték a nélkülözhetetlen háttérmunkát, ha színházzal kapcsolatban lehet ilyet mondani egyáltalán.

A színházban mindenkire egyformán van szükség. Egyszer egy kiváló világosító barátom cukkolt azzal, hogy “apa, akármilyen jó vagy a színpadon, ha a fejgéppel melléd világítok, sosem derül ki!”. Igaza volt.

Emlékszem, milyen nagy izgalommal készültünk arra a napra, mikor először játszhattunk az Ódryn! Harmadikos zenés vizsga a Chicagoból, koreográfus Móger Ildi. Végre mi is ott! Babonából ugyanott öltöztem, ahol a harmadik felvételi rostán, első öltöző jobbra.

Aztán negyedikben is ugyanabban az öltözőben, ugyanannál az asztalnál. A dolgok menete című Simon Gray darabban. Huszonhatszor. Akkor játszottam ott utoljára. De mintha ma lenne.

Az Egyetem szétverésével és az Ódry eladásával egy darab történelmet dobnak a szemétdombra (…). Szakmai érvet egyetlenegyet sem hallottam. Marad az emberi. Ami nagyon silánynak tetszik.

Zubornyák Zoltán