Az egykori mezőkövesdi kőszínház történetét eleveníti fel Juhász Ferenc tartalmi partnerünk, a Gárdonyi Színház blogon. Itt a harmadik rész.
“Kimondottan önnáló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” (Miskolczi Napló)
Az elfeledett teátrum – Juhász Ferenc sorozata
3. rész: Ünnepélyes megnyitó
Legrészletesebben talán a miskolci Reggeli Hírlap számolt be az ünnepi estről (melyhez a díszleteket Jánossy Gyula festőművész-tanár tervezete alapján Sztrányai György készítette), 1924. augusztus 19-i számában. Elsőnek ezt idézem, közzé téve a teljes írást:
Az első állandó műkedvelő színház avató ünnepsége
Megnyílt a mezőkövesdi kőszínház
(A Reggeli Hirlap kiküldött tudósítójától)
A társadalmi eseménnyé kibővült mezőkövesdi színházavató ünnep iránt megyeszerte érdeklődés nyilvánult, erre meghívást kaptak: a kultuszminisztérium, a vármegyei notabilitások, a járási és helyi élet reprezentánsai, valamint a miskolci sajtó képviselői. Az ünnepélyen többek között jelen voltak: a m. kir. kultuszminiszter képviseletében: dr. Valter László és dr. Mingovics Ferenc miniszteri titkárok (szépművészeti szakosztályból); Borsod vármegye képviseletében dr. Görgey László vármegyei főjegyző, alispánhelyettes, továbbá Mezőkövesd társadalmának színe-java; az egyházak, intézmények és hatóságok vezetői; nemkülönben a vidék notabilitásai is.
Az első kapunyitáskor csillogó fénnyel gyúlt ki a virágos matyó-rivalda. A miskolci 18-ik gyalogezred katonai zenekarának jelzett bevonulása ugyan elmaradt, de nem is volt erre szükség. A mezőkövesdi matyó dalárda Gaál István karnagy vezetésével, mint beköszöntő éneket, a magyarok százéves imádságát, a Himnuszt adta elő.
Ezután Mezőkövesd főjegyzője, Kiszely Pál dr. mondott ünnepi avatóbeszédet. A népkultúra fejlődését ismerteti azzal, hogy mindig több tudást, értelmet és művészetet kell teremteni. A színházat hathatós kulturtényezőnek mondja. Visszavezeti a publikumot a régi időkbe, az iskolai mysterium-drámák korára, amikor a hit és a hazaszeretet ápolására szintén életszükségletünk volt a kezdetleges művészet is. Az üzleti nyereséget fokozó trágár revüket elítéli s csak a megtisztult színművészetet ajánlja követendőnek az eddig nomád életet élő, hajlék nélküli Műkedvelők Köre elé. A város nevében hálával emlékezik meg a színház alkotóiról, dr. Székely Béláról, mint a színház financirozó szelleméről és a nívós előadások vezetőjéről; Horváth Jenőről, mint a színház felépítőjéről és az időközben Mezőkövesdről elköltözött Steinbarzer Alajosnéról, aki 1922-ben az Aranykakas” előadásával toborozta össze a mai hatalmas művészgárdát. Nagy lépéssel látja haladni Mezőkövesd kultúráját, mert a színházalkotás Mezőkövesd történetét is gazdagítja. Üdvözli a kultuszminiszter képviselőit, a vármegye delegáltjait, és a művésztársaságot, majd anyagi céljából Borsod vármegye második színházát a kormány, a vármegye és a község figyelmébe ajánlja.
Dr. Valter László miniszteri titkár válaszolt, a távollevő kultuszminiszter nevében üdvözölte Mezőkövesd műpártoló közönségét s örömének adott kifejezést, hogy Mezőkövesd a színészetnek hajlékot emelt. További lelkesedésre buzdította Mezőkövesd műpártoló közönségét, majd kérte, hogy a lelkes művészgárda kezdje meg a legelső előadást.
Ezután a mezőkövesdi pásztorjátékok ismert poétalelkű írójának, Józsa Rezsőnek Lesz itt feltámadás címü irredenta színjátéka következett. Józsa darabja Mezőkövesd határában, a Bükk aljában játszódik. A csehek által a Felvidékről kivert és a magyarok által Borsodban be nem fogadott magyar színészek az éjszakát csillagos ég alatt töltik. Bán Mihály falusi csősz, aki az ártileireknél (* tüzérség) szolgált s Miskolcon volt először színházban, nevéről sem felejti, hogy ekkor „Bánk bán”-t adták, amit kedves visszaemlékezéssel mesél el a színészeknek. A természet ölén pihenni engedi őket, s az elkövetkező álomjelenetben a világháború Luciferje ördögeivel együtt megölni akarja Hunniát. Az öreg komédiás álmában Hunniát megvédi azzal, hogy „lesz itt még magyar feltámadás” s a magyar Hiszekegy után az avató színjáték lezárul. A hangulatos darabot elismeréssel fogadták, a jelen volt szerzőt kitapsolták és a lámpák elé hívták. Szerepeikben kiváltak: Gánóczy Elvira, Szabó Sárika, Lipták Istvánné, Tribusz Aladár, Lipták István, Dienes Imre, Bartha Lajos, Kiss Gyula és Moharita László.
Az ünnepi előadás második részét Herczeg Ferenc „Déryné ifjasszony” című színjátékának első felvonása követte, melynek műsorra tűzése bevált dolog volt. A címszerepet rátermettséggel Robicsek Istvánné, Komáromi Rózsika kreálta. Szép játékáért virágcsokrot kapott. Mellette parádés szerepében dr. Székely Béla vezette a darabot, akit Mezőkövesd műpártoló közönsége sokoldalú művészetéről ismer. Szerepeikben kitűntek még: Cibulás Zsigmond, Somogyi Tibor, Lipták István és Varga Mátyás.
Az avató-ünnep utolsó része Jókai-Strauss: „Cigánybáró című klasszikus daljátékának második felvonása volt, ennek nívós előadását az alkalmilag szerződtetett Halmos János (* a Miskolci Nemzeti Színház tenoristája) vendégszereplése is emelte. A főszerepet – Saffi cigányleányt – Bózner Ferencné kreálta nagy ambícióval. Szép énekléseért virágkoszorút kapott. Szerepeikben kiváltak még: Toller Jánosné, Szabó Sárika, Csirmaz Panna, a sokoldalú tehetséget eláruló Somogyi Tibor, Nagy Lajos és Varga Mátyás. A darab kísérőzenéjét lendülettel Ifj. Bándi Géza vezette. Az ünnepély éjjel egy órakor ért véget.
Az első szereplők Halmoson kívül műkedvelők voltak, s minden szereplő sikerrel oldotta meg alakítását. A mezőkövesdi műkedvelők nemcsak a prózai darabokra, de operák előadásaira is hivatottak. Az egyes darabokat stílusosan és művészi érzékkel Székely Béla dr. tanította be.
Az avatóünnepet, amelyről mindenki szép emlékkel távozott, a Bányai-kert pavilonjában a vidéki vendégek tiszteletére rendezett bankett zárta be.
(Tóth Kálmán)
A Miskolczi Napló a vándorszínészet korára („vándorúton lévő theátristák”) emlékeztetett és a balatonfüredi második magyarországi magyar színház felépítésére, “amit éppen oly lendületes agilitással tudtak megalkotni, mint most a mezőkövesdiek a “matyó színházat”. Úgy vélte, “Mátyás király és Kada Elek dicső emlékű városa ma kulturális dolgot művelt, mert most már vendégszállást tud adni a kultúra vándorkatonáinak; most már egy zsongó városi élet lüktet benne.”
Büszkeségének adott hangot, az írás végén némi irigykedő gondolattal:
„Magyarország első patinás színházának, a miskolci színház százéves jubileuma után, a kultúrában eseménydús Borsod vármegye most érte meg, hogy második színháza megszületett. Amatőr színpad ugyan nem egy van a megyében, de kimondottan önálló színház Miskolcon kívül nincsen, kivéve most a mezőkövesdit, mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk. Mezőkövesd színházalkotása nemcsak Mezőkövesd és Borsod vármegyének, hanem az egész magyar kultúrának büszkesége, mert a híres matyó metropolisz a legnehezebb anyagi viszonyok között és országunk megcsonkítása idején aratott diadalt.
A miskolci százéves színház emlékalbumában felvetettem egy kérdést, s ezt a mezőkövesdi színház váratlan megszületése alkalmából megismétlem: Mikor épül fel az új miskolci színház-palota?”
Az előző fejezetben említettem, hogy a Műkedvelők Körének előadásai mellett a színház működött befogadó jelleggel is. Augusztus 21-én az Országos Kamaraszínház társulata kezdett hatnapos előadás-sorozatot.