A május 10-15. között zajló második Freeszemle színházi programjába három olyan alkotás került, melyet harmadéves dramaturg hallgatók, Kárpáti Péter és Fekete Ádám növendékei jegyeznek rendezőként. Zrínyifalvi Eszter munkáját, a Leláncolt Prométheuszt május 10-én tűzik műsorra a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ugyanitt látható Szauer Lilla Dybbuk-ja május 12-én. Al-Farman Petra A torkolat című előadása pedig a Király Gyógyfürdőben tekinthető meg május 14-én. Kárpáti Péterrel az osztály sajátos helyzetéről, közös döntésekről, együtt gondolkodásokról, színházcsinálásról, SZFE-s és Freeszfe-s kapcsolatokról beszélgettünk, de természetesen szóba került a Freeszemle is. 

Miért tartottátok fontosnak, hogy a dramaturg hallgatók rendezőként is kipróbálják magukat?

Már elsőtől, még az SZFE-n a komplex színházcsináló képzés felé tágítottuk a hagyományos dramaturg oktatást. Ez az osztály sok minden iránt fogékony és képességes emberekből áll. Már másodikban ők menedzselték, írták, és többen játszottak is a Pelsőczi-Rába végzős színészosztállyal készített Morzsabál című Freeszfés előadásunkban. Az azonban, hogy rendeznek, nemcsak a sokoldalúságuknak köszönhető, hanem a sajátos helyzetünk is így hozta. Miután az osztály közös döntéssel eljött az SZFE-ről, a diplomájukat a ludwigsburgi partneregyetemtől kapják majd. Ott viszont alapszakon nincs dramaturg képzés, arra csak masteren lesz majd lehetőség, így rendező BA-t kapnak az idén, amihez természetesen szükségük van egy-egy diplomarendezésre. Nem ijedtek meg tőle, ráadásul tényleg az első pillanattól mintha erre készültünk volna. Például nem klasszikus drámaelemzést tanultak, hanem hogy hogyan kell vezetni az elemzőpróbát. Másodév végén mindenkinek rendeznie kellett egy felolvasószínházi előadást, megtanulták, hogyan kell összetartani egy produkciót, hogyan kell színészekkel együtt dolgozni. Volt színészmesterség és rendezés-kurzusuk Zsótér Sándorral, Novák Eszterrel, Forgács Péterrel és velem. Végül eljött a diplomarendezés. És ez tényleg elég komplikált dolog. Nemcsak az a kérdés, hogy tudnak-e a színészekkel kommunikálni, próbát vezetni, térben gondolkodni, hanem át kell élni, hogy az első pillanattól kezdve az utolsóig a vállukon kell cipelniük a felelősséget – emberekért, tárgyakért, gondolatokért. Teljesen szabadkezet kaptak a választásban. Semmi nem volt megkötve. Ez egy modellkísérlet is volt egyben, ahogy egyébként a Freeszfén belül szinte minden az. Nekünk, osztályvezetőknek Fekete Ádámmal, és kicsit távolabbról, de ide venném Kukk Zsófit is, az volt a legnagyobb kihívás, hogy rájöjjünk, hogyan, milyen módon tudjuk a legjobban segíteni őket. Más hallgatók kérdezték, hogy mennyire felügyeljük a munkát. Sehogy. Itt tulajdonképpen szüléskísérés zajlott. Ezalatt azt értem, hogy a folyamatot nem ellenőriztük, hanem segíteni próbáltuk: hogyan lehet olyan hátteret teremteni, amiben biztonságban érzik magukat. Szinte kivétel nélkül mindenkinél voltak elakadási pontok, amikor valóban szükség volt valamilyen támogatásra. Mondjuk, amikor kiesik az egyik színész, aztán a Covid miatt kiesik egy másik is, vagy amikor kiderül, hogy az elképzelt tér nem működik, vagy amikor megkérdőjeleződik az a szövegkoncepció, amiben korábban gondolkoztak. Próbát nagyjából akkor néztünk, ha hívtak minket. Volt, amelyikre sokat jártam, máshová kevesebbet. És minden héten a teljes osztállyal közösen átbeszéltük, ki hol tart, milyen gondjai vannak, milyen tapasztalatokkal szembesült. Így segítették egymást, fogták egymás kezét.  Számomra igazán emlékezetes és megható, hogy megtiszteltek a bizalmukkal, és remélem, hogy sikerült ezt viszonozni. Végül mind a nyolc hallgató munkája várakozáson felül sikerült. A Freeszemlén most három lesz látható. Nem azért, mert ezeket jobbaknak tartjuk a többinél (bár kétségtelen, hogy nagyon jónak látom mindhármat), hanem mert csak ezeket tudjuk megvalósítani a helyszíneken, ebben az időpontban.  

Mi ez a nyolc alkotás? 

Zrínyifalvi Eszter a Leláncolt Prométhusz-t választotta, Aiszkhülosztól, de belerakott Goethe vendégszöveget is. Profi rendezőként dolgozott egy tehetséges félamatőr társulattal, a MOOK-kal. Szauer Lilla An-Ski híres Dybbuk darabját írta át a maga képére és hasonlatosságára, és egy örömmunkában szinte egy valódi kis társulatot formált, főleg színészhallgatókból. Dauner Domonkos egy döbbenetesen erős, késő expresszionista német szöveget, Wolfgang Borchert Ajtónkívül című darabját rendezte, fantasztikus pincevilágot teremtve. Macsuka Patrik egy Musil és egy Joyce kisregényből indult ki, és hosszú hónapokig elmélyülten dolgozott, Kocsis Pállal és színészhallgatókkal. Atolvaj, ez a sokatmondó címe az előadásnak. Ősszel folytatják, bővítik. Voltak, akik teljesen önálló anyaggal dolgoztak. Gaál Anna misztikus kapcsolata Csernobillal a múlt nyáron kezdődött, írt egy költői szöveget – leginkább dramatikus versfűzérnek mondanám –, aminek még a saját színházi nyelvét is meg kellett találni. A címe: Csernobilék. Al-Farman Petra kórusszínházat csinált a Király fürdőben. A Torkolat női történeteket dolgoz fel, a szöveg megrázó mélyinterjúk alapján készült, és a Soharóza kórussal alkották meg a zenéjét és a színházi formáját. Hámor Anna egy gondolatból, vagyis kérdésből indult ki: mi van a világvége után. Teljesen szabadon beszélgetett, improvizált, beszélgetett, improvizált és írt, ebből született egy eredeti és szórakoztató előadás, az Én itt fogok ülni szerintem. Balázs-Piri Noémi Vaclav Nizsinszkij és felesége, Pulszky Romola naplójából írt egy tébolydarabot, Lestyán Attila emlékezetes főszereplésével. A címe: Nyizsinszkij el.

Mindegyik munka teljesen más, személyes és színes. Borzasztóan örülök annak, hogy a visszajelzések alapján a színészek szerettek velük dolgozni. Ennek meg is látszik az eredménye: mindegyik előadás színészileg meggyőző, sőt számos kiemelkedő teljesítmény született.

Fiktív kérdés, de érdekel. Együtt kezdtetek az SZFE-n a zenés rendező és színész osztályokkal. Nagyon hasonló volt a koncepció, mint a filmeseknél a 6×6. Mit gondolsz, akkor is kaptak volna rendezői feladatot a növendékek? Csak azért, hogy tudják, hogy milyen elvárásai vannak a rendezőnek, a színészeknek a dramaturggal szemben. 

A kezdetektől efelé mentünk. De annyi minden történt velünk azóta… fényévekre vagyunk az indulástól, de igen, azt hiszem, hiszen mint mondtam, az első pillanattól kezdve színházcsinálókat akartunk képezni. Egy csomó megrendítő vonatkozása van egyébként ennek a történetnek. Iszonyatosan szenvedett mindhárom osztály, amikor elszakadtak egymástól. Elsőként a dramaturgok mentek át a Freeszfére, aztán a rendezők, a színészek azonban maradtak. Szinte kivétel nélkül mind dolgoztak azóta valakivel a színész-osztályból. Egyszerűen visszakeresték a csápjaikkal azt a kapcsolatot, amit mi, felnőttek szétszakítottunk. Ők újra kötötték ezeket a szövetségeket. Az elvesztett közeget, hogy „mi együtt vagyunk, közösen gondolkodunk, közösen akarunk létezni, színházat csinálni”, valahogy visszakövetelte a munka. Nézik egymás vizsgáit, fantasztikus érzés volt látni, hogy a dramaturgok főpróbáján éjjel 11-kor ott volt az egész rendező-osztály, és egy csomóan a színész-osztályból. Iszonyú vagány volt, a csillárról is lógtak néha, az egyetemfoglaló közösség, függetlenül attól, hogy most épp ki SZFE-s vagy Freeszfés, a magukénak tekintették ezeket bemutatókat. 

Elképzelhető, hogy egyik-másik hallgató el is csábul és a rendezést választja? 

Abban reménykedem, hogy a színházcsinálás lesz az útjuk, tehát egyszer így, egyszer úgy fognak részt venni produkciókban – akár színészként is, mert többekben megvan ez a képesség. Azt semmiképp nem szeretném, hogy a dramaturg-szerepet elhagyják, mert abban igazán erősek, de azt gondolom, sokféle készséggel tudnak majd részt venni abban, amit színháznak hívunk. 

Most, a harmadik év végén kapnak egy rendezői BA diplomát. Tervezitek-e, hogy tovább viszitek őket a dramaturg MA-n? 

Abszolút. A képzés alapja az SZFE-s mintatantervünk, amit én készítettem Radnai Annamarival konzultálva. Úgy tudom, hogy az SZFE-n a mai napig ezt használják. Az egész oktatásunknak ez a gerince, és mi ezt a programot kőkeményen végig akarjuk vinni. Nemcsak azért jöttünk el az SZFE-ről, mert nagyon rosszul éreztük magunkat abban a közegben, hanem mert kétséges volt, hogy mindezt ott végig tudjuk-e vinni. Teljesen egyértelmű volt, hogy ha maradunk, fontos tanárokat veszítünk el, mert nem hajlandóak oda betenni a lábukat. Így viszont teljesen szabad volt előttünk a pálya, azt hívhattuk meg, akit igazán akarunk. És senki nem volt, aki a felkérést visszautasította volna, pedig mindenkinek előre jeleztük, hogy ingyen kell tanítania.  

Ma Magyarországon nem könnyű az úgynevezett színházcsinálás, ha itt most arra gondolunk, hogy független csapatok, együtt, közösen valósítják meg az elképzeléseiket. Hogy látod, lesz itthon terük? Egyáltalán, itt akarnak maradni? Vagy ők már az a generáció, akik inkább elmennek és külföldön keresik a lehetőségeket? 

Akár meg is tehetik, bár azért ez a szakma eléggé nyelvhez kötött. Remélem, hogy fognak menni ide-oda, és nem érzik majd magukat beszorítva. Nyilván nagyon nehéz lesz a helyzetük itthon. Sokat beszélünk az első pillanattól kezdve arról, hogy nem lehet erre megélhetésként gondolni. Ha a színházzal tudnak pénzt keresni, azt többé-kevésbé ajándéknak kell tekinteni ebben az irtózatos, beszorított helyzetben, amiben jelenleg vagyunk. 

Miért tartod fontosnak a Freeszemlét?

Sok minden akadályozta, hogy látszódjon a Freeszfe. Egyrészt a Covid, másrészt mert nincs egy olyan központ, mint ami annak idején az Ódry Színpad körül létrejött. Atomizált a közösségünk, a filmesek a CEU-ban vannak, a színházasok a Marczibányin, amit egyébként nagyon szeretünk és csupa lelkes és elhivatott ember vesz körül minket. Most az a dolgunk, hogy közösséget teremtsünk, belül és kívül egyaránt, hogy együtt jelenjünk meg, filmesek és színházasok, hiszen a mi erőnk ebben van. Látszani és láttatni.  Erre jó lehetőség a Freeszemle.

Az interjút Spilák Klára készítette.