„Az már mindig fél siker, ha engem érdekel, amit csinálok” – Interjú Zsigmond Emőkével
2023. október 10., kedd 08:34
Október 6-án mutatták be Závada Péter Shakespeare Szentivánéji álomból készített átíratát Lidércek, Shaxpeare, delírum címmel Bodó Viktor rendezésében az Örkény Színházban.
Az előadás Kondorosinéjával és Puckjával, Zsigmond Emőkével beszélgetett tartalmi partnerünk, a PÓTSZÉKFOGLALÓ álmokról, bennünket kísérő lidércekről, egy rehabilitációs otthon zárt szabályairól, függőségről, mely mindannyiunkat érint, varázslatokról, melyek teljesen igaziak… Szerző: Csatádi Gábor.
Még több színházi tartalom ITT, a PÓTSZÉKFOGLALÓN.
Az álomról mi jut először eszedbe?
Bárminek a lehetősége. A szabadság – és az, hogy mindenképpen személyes, engem foglalkoztató. Belőlem épül, mégis valami olyan, ami teljes anomáliák sorozata. És akkor még szóba sem került, hogy ez az álom milyenfajta álom…
Szeretsz, szoktál az álmaidra hagyatkozni?
Ritkán emlékszem az álmaimra, amelyekre mégis, azok többnyire lidérces álmok.
…és aztán ezek a lidérces álmok hogy hatnak rád?
Mindig elgondolkozom, hogy mi hívhatja őket életre, hogyan kapcsolódnak a valósághoz. És persze a reggelemnek pár óráját elrontják…
Ha már kapcsolódás: hogy érzed: ez a Lidércek, Shaxpeare, delírium hogyan kapcsolódik a „valósághoz”?
Az a kerettörténet, amelyet Závada Péter írt a darabhoz, már rögtön az elején mintegy a valóságba rántja le ezt a Shakespeare klasszikust. És ezután kezd ez a valóság torzulni és szétesni elemeire. Egy vidéki állami rehabilitációs intézetben játszódik a történet, éppen egy nagy vihar után vagyunk, amelytől beázott az épület, és a padlásról leszakadt a foglalkoztató terembe egy zongora. Mindeközben megismerjük a lakókat, a gondozókat és a személyzetet.
A Szentiván éji karaktereinek világa és e darab szereplőié egészen bravúrosan csúsznak egymásba. Megjelenik itt, az intézetben is az apai, a szülői elnyomás, az egymás közötti alá-fölé rendeltségi viszony a rehabilitációs intézetben létrejövő, nagyon sajátos, torzult szerelmi kapcsolatokban.
Ebben a mi rehabilitációs intézetünkben, ahogy a valóságban is komoly szabályok működtetik a napokat. Például nem lehet érintkezni egymással. Ez azért van így, mert ha egy függő lejön a szerről, akkor a szerelem egy másik, újabb függőséget jelentene.
A Lidércek, Shaxpeare, delírium egyfajta függőség-tangó, a függőség által mozgatott darab?
Szerintem a Szentivánéji álom van annyira pofátlan, hogy a különböző varázsszerekkel, virágporokkal úgy játszik, hogy ezáltal a benne szereplők tökéletesen elszakadnak a hétköznapi valóságtól, és mániák alakulnak ki bennük. Ezért aztán a sok más mellett a szerelem is egy lesz a függőségek közül.
…és egyben remek kiindulás pont, teremtő alap lesz a függőség, a mánia is, nem?
Apránként, ki-ki a maga függőségébe, mániájába csúszik bele… Ezek nélkül nem tudna megtörténni mindaz, ami a hétköznapi életben nem történhetne meg.
A „rendszerszeretet”, a sémák, mechanizmusok szeretete segít a mindennapok lebonyolításában. Amire azért vágyom, mert biztonságot ad. Ugyanakkor én, aki szeretem a rendszeresség biztonságát, vágyom arra is, hogy időről időre ez a fajta rendezettség újra és újra felbomoljon.
Hogy megtörténjenek, megtörténhessenek olyan dolgok, melyek egyébként esélytelenek lennének a rendezett, biztonságos, előre kiszámítható mindennapjainkban. Azt hiszem, hogy ez a kétféle igény mindannyiunkban benne élhet. Szeretettel nyúlunk a valósághoz, de nagyon érdekel minket ennek a valóságnak a felbomlása is, és Bodó Viktor egészen az őrületig képes elvinni ezt a felbomlást. Itt most egy egész stáb dolgozik azon, hogy szétessen a valóság!
…már az maga pikáns, hogy ez a valóság szétesés pont egy rehabilitációs intézetben történik.
Pont egy olyan helyen, ahol nagyon pontos, szigorú szabályok érvényesülnek azért, hogy a stabil valóságba vezessék vissza terápiás módon a lakókat, hogy aztán maguk is képesek legyenek stabil, kiegyensúlyozott életet élni.
És ebből az alapállásból eljutni a szinte teljes, totális szétesett őrületig, szerintem ez egy nagyon szép ív, amit végig járunk az előadás alatt.
…és ebben a totálissá fokozódó őrületben hogyan, hol jut szerephez a szerelem?
Ez a fokozódó őrület egy az egyben a szerelem maga. Valaki vágyik valakire , de nem kaphatja meg, így aztán keres más tárgyat magának az adott szerelem. Olyan, mint egy matekpélda egyenlete, amely egyenletbe mindig mást, másokat helyettesítenek be, és ezért egyre hajmeresztőbb szerelmek, helyzetek születhetnek.
Egy ilyen őrület mitől, hogyan tud inspiráló lenni a játékban számodra?
Ebben az anyagban nagyon-nagyon sok minden képes egyszerre inspirálni. Viktor sok ötlettel segít minket, de van, amikor akár Giliga Ilka jelmezei indítanak el egy úton. Pont attól, hogy bármi megtörténhet, ettől hatalmas tere lesz a fantáziának. Van, mikor épp Schnábel Zita díszlete juttat az eszembe valamit, miközben azon agyalok, hogy a díszlet adott pontjáról hogyan jöjjek le. Sokszor a kollégák ihletnek meg. Ujvári Bors trükkmesterként most például varázslatokat tanít nekünk, amit én is rendkívül élvezek, vagy Egyed Bea intim koordinátorként biztonságot nyújt, hogy a próbafolyamat alatt a munka hevében senki se sérülhessen meg.
Hihetetlen szabadságot ad, szabadságra szabadít fel ez a próbafolyamat, olyan, mint egy kilógó fonalvég, amit ha megragadsz, és húzni kezded, mindig más és más bomlik ki a szemed előtt. Azt vettem észre, hogy ez a produkció a műszakot is kihívások elé állítja és motiválja.
Vikor egy nagy közös üggyé, mániává dagasztotta az előadást, és ebben pont olyan fontos szerep jut a színpadmesternek, mint az öltöztetőnek, a világosítónak vagy a színésznek.
Számodra mit jelent valami alól, valamire felszabadulni?
Azt, hogy bármire lehetőségem van, lehetőséget kapok. Tehát foglalkozhatom olyan dolgokkal, amelyek személy szerint engem érdekelnek. Szerintem az már mindig fél siker, ha engem érdekel, amit csinálok, mert ez a nézőtérről is látszik. És ha ilyesmivel foglalkozhatom akár csak egy húsz másodperces jelenet erejéig, az már nekem sok örömet ad!