A Rozsdatemető 2.0 változatában megmutatta, hogyan ütnek vissza nemzedéki sérülések, Az ember tragédiáját mai környezetbe helyezte, most pedig Tasnádi István megtörtént esetekből írt regényét adaptálta színpadra és rendezte. A HVG kérdezte.

Arról szólva, mi fogta meg Tasnádi István családon belüli gyerekmolesztálásokat, szexuális abúzusokat megörökítő írói világában elmondta: „Süvít a szövegeiből a valóság. Elképesztő ereje van annak a típusú dokumentarista jellegű irodalomnak, amivel valós történeteket, titkolt sorsokat kutat fel, mesél el, hogy bátorságot adjon azoknak, akik magukban tartják a traumáikat. Az Apád előtt ne vetkőzz című regényében a családon belüli molesztálás egészen speciális esetét mutatja be. Az áldozat sokáig nincs tisztában azzal, hogy mi történt vele, mert a szeretet nevében szenvedte el. (…) Azt szeretnénk megmutatni, hogy a Péterfy Bori által játszott nő milyen utakon próbál kitörni a tagadással, a meneküléssel, és hogy csak az működik, ha elvágja a köteléket, nem tölti fel érzelmekkel, indulatokkal, bűntudattal” – fejtette ki Tasnádi István.

Színházi felkérései az utóbbi időben népszerű magyar művek folytatásáról szólnak: a Rozsdatemető 2.0-ban ötven év magyar történelmét írta tovább, Az ember tragédiája 2.0 címmel Závada Pállal, Márton Lászlóval, Darvasi Lászlóval közös kortárs drámai költeményt alkottak. Ennek kapcsán elmondta: „Fejes Endre regényének adaptálásában és továbbírásában, négy nemzedék életének a végigkövetésében is ugyanaz izgatott, mint az Apád előtt ne vetkőzzben, a generációs traumák átadása. A Rozsdatemetőben azt szerettem volna megmutatni, hogyan ütnek vissza a sérülések, hogy okoznak rendszerhibát két-három nemzedékkel később a csupa jó szándékból, a gyerekek megkímélése címén elhallgatott családi titkok a valódi apa kilétéről vagy a család származásáról. A Tragédia esetében a székesfehérvári színház felkérésére Madách disztópikus színei közé írtuk a XX. századot és a XXI. század elejét különböző módokon megközelítve, különböző stílusjátékok formájában. Lényegében a középkori moralitásjáték, az Akárki óta ismert, a Faustban is használt toposzt, a kísértő történetét töltöttük meg mai tartalommal, négy egyfelvonásosban.”

Arról is beszélt, hogy végzős dramaturg szakos hallgatókat tanít az SZFE-n, a rendhagyó helyzetben rendhagyó módon: „A diákjaimnak azt a feladatot adtam, hogy úgy nézzenek az SZFE-n kialakult helyzetre, mint egy történetre. Nagyjából a felét összerakták már a színdarabnak. Érdekes követni, hogy mennyire képesek objektívek maradni egy olyan helyzetben, amikor a bőrükre megy a játék.”

Az SZFE körüli eseményekről szólva úgy vélekedett: „Törvényszerűnek tartom, hogy ez történik ma Magyarországon. Egyetlen társadalmi közösség sem állt ki a saját érdekeiért ilyen markánsan. (…) A folyamatosan infantilizált, hülye gyerekeknek beállított diákok nagyon tehetséges fiatal felnőttek, akik szabadegyetemet szerveztek maguknak, fórumoznak, felnőtt módon tudatosan, hihetetlen teherbírással állják a sarat. Sokkal progresszívabbak, érettebbek, mint a mi nemzedékünk volt annak idején, beleandalodva a friss demokráciába. A színházi struktúra, az egyetemi képzés megreformálása évtizedek óta vita tárgya, amit nem lehet kívülről, helyismeret nélkül, szakmaiatlanul végrehajtani úgy, hogy bejövünk egy buldózerrel, és az egészet a földdel tesszük egyenlővé.”

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.