2007. április 24-én hunyt el Madaras József Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, rendező, a Kántor című tévésorozatban Csupati őrmester alakítója. Rá emlékezünk.

Madaras József egy erdélyi kis faluban, a Maros megyei Rigmányban (ma: Rigmani, Románia) született 1937-ben 14 gyermekes munkáscsaládban. 1948-ban családjával áttelepült Budapestre, ahol a tanulás mellett egy fűszeresnél dolgozott, majd 1951-ben ipari tanuló lett. 1953-ban gyalus-marós-vésős szakmunkás bizonyítványt kapott, de hangszálgyulladása miatt virágkertészként helyezkedett el.

Tizennyolc évesen, 1955-ben felvették a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, ám tanulmányait nem fejezhette be: a már ekkor is „nehéz embernek” számító színitanonc próba közben sértő megjegyzést tett osztályfőnöke, Olty Magda instrukciójára, aminek következménye a fegyelmi úton történő, azonnali kizárás lett. Beszélték, hogy Olty visszavette volna, Madaras azonban nem kérte ezt.

1958-tól vendégként a József Attila Színházban, 1959-ben Győrben játszott, itt fegyelmi vétség miatt letiltották a színpadról. Felsőbb pártfogói közbenjárásra a „vad titán” Szegedre került, ahol sikeres kísérleti színházat hozott létre, de ennek ellenére renitenssége miatt innen is eltanácsolták.

1960-ban az Állami Déryné Színházhoz szerződött, majd 1961-től 1966-ig a Thália Színházban, 1966-68 között a Pannónia Filmstúdió szinkrontársulatában játszott. 1968-tól az Irodalmi Színpadnál, 1971-től a Nemzeti Színházban volt tag (1973 és 1975 között szabadúszóként élt). 1977-ben Várkonyi Zoltán hívására vendégszínészkedett a Pesti Színházban, majd 1978-ban (ahogy ő maga fogalmaz) át kellett szerződnie a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) színtársulatához.

Madaras elsősorban robosztus munkás- és parasztfigurák, sorsukkal elégedetlen, kitörni vágyó kisemberek megszemélyesítőjeként vált ismertté. Fojtott indulatú, természetes játékstílusú, markánsan fotogenikus alkat volt. Pályájának egyik legemlékezetesebb állomása, s egyben magyar színháztörténeti esemény volt Hábetler Jani megformálása Fejes Endre Rozsdatemető című regényének színpadi változatában: a szerepet teljes átéléssel, igazságérzetének teljes érvényesítésével játszotta el „életre-halálra”.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott filmszínészként (mintegy 350-400 filmben, tévéjátékban szerepelt) Madaras nélkülözhetetlen figurája volt a Jancsó Miklós rendezte filmeknek (Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Csend és kiáltás, Égi bárány), Kovács András filmjeiben végigjárta a kis szerepek iskoláját, Gáll István Ménesgazdájában a robbanékony, de gyanútlanul jóhiszemű és tragédiába zuhanó főhős alakjába bújt. Emlékezetes alakításokat nyújtott számos tévéfilmben és sorozatban (Princ, Bors, Egy óra múlva itt vagyok), legnagyobb sikerét ezen a téren Csupati őrmester megformálásával aratta a Kántor című televíziós sorozatban. Az 1980-as években rendezőként is kipróbálta magát.

Madaras évekig a figyelem középpontjában volt, jobbnál-jobb szerepeket kapott, pályája egyre magasabbra ívelt, a kultúra irányítóival is jó kapcsolatokat ápolt, még Kádárhoz is bejárása volt. Az igazságért, de saját vélt igazságáért is gyakran fejjel ment a falnak, a következményekkel egyáltalán nem törődött.

1992-ben – máig tisztázatlan előzmények után – vérbe fagyva találták budaligeti házában. Súlyos koponyasérüléssel hónapokig feküdt kómában, nyolc év alatt tanult meg újra járni, beszélni és önállóan élni. Ő maga élete végéig nem hitte el, hogy baleset érte, meggyőződése volt, hogy meg akarták ölni. Balesete után, amikor még a saját nevére sem emlékezett, József Attila verseit mondta fel. 2001-től kisebb szerepekben újra megjelent a színpadon, sőt filmekben is feltűnt, a televízióban kedvenc költője, József Attila egyik versét mondta el megrázóan, szemében a régi tűzzel. Utolsó epizódszerepét Szabó István Rokonok című filmjében játszotta el 2006-ban.

Madaras József művészetét 1976-ben Balázs Béla-díjjal, 1977-ben SZOT-díjjal, 1978-ban érdemes művészi címmel értékelték. 1978-ban elnyerte Monte Carlóban a legjobb férfialakítás díját, és ugyanebben az évben a locarnói filmfesztivál nagydíját. 1996-ban Kossuth-díjas, 2000-ben a Magyar Filmszemle életműdíjasa lett.
Életének 70. évében, 2007. április 24-én érte a halál a máriahalmi szociális magánpanzióban.

„Nem azért vagyok, hogy mindenáron kimenjek a színpadra, vagy a kamerák elé. Azért vagyok, hogy ha kimegyek – ott legyek. Én legyek ott, nem pedig egy manírokból és rutinból összeállt szereppótlék. Ellenvethetnének persze, hogy egyszer-egyszer elbír ilyet is a pálya. A pálya igen. De én nem” – vallotta Madaras József.

„Minden taszít, ami embertelen, természetellenes, kimódolt. Filmen is, színpadon is. Lehet szeretni valakit, aki üvöltve ágál legintimebb érzéseiről? Az emberi hangon elmondott érzelmek és gondolatok viszont megrendítenek őszinteségükkel. Én a klasszikusokat is természetes hangon tudom csak elmondani. Azért játszom, hogy szeressenek” – szögezte le egy interjúban.