Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt az SZFE ügyéről.

„Amikor sokáig kibeszéletlenül maradnak alapvető problémák, amelyek mélyén nem csupán szakmai, hanem világnézeti különbségek is vannak, sőt azok vannak igazán, akkor bizonyos közéleti parazitáknak sikerülhet durva konfliktust is generálni, és most is ezt látjuk” – mondta, hozzátéve: „Mégis lehet ez egy lépés a megoldás felé, mert kimondásra került, ami eddig csak lappangott”.

„Lehetetlen, hogy csöndben nézzük, hogy a szakmánk egyre zsugorodik, és csak úgy lehet beszélni, játszani, ahogy azt néhány – anonim, bár tudjuk, hogy kicsodák – ember gondolja” – mondta. Hozzátette: egy szűk csoport hátulról tüzeli az ifjúságot.

Személyes példaként említette, három színművészt küldött az egyetemre, és a színház állta ennek a költségeit. A második évben észrevette, hogy az a természetes, magától adódó tehetségük, ami virágzott a színpadon, és teltházakat vonzott, fakulni kezdett. „Elmentem egy vizsgaelőadást megnézni, a szégyen pírja ült az arcomon. Rettenetes volt” – mondta.

„Nem tudjuk használni a fiatalokat. Ki fogja ezeket a fiatalokat egyáltalában szerződtetni?” – tette fel a kérdést.

„Azt nem kell gyakorolni, hogy hogyan vág egy férfi vagy egy nő pofon egy másikat, vagy hogy hogyan csókolja meg. Inkább arról kellene beszélni, hogy mi az az indíték, ami oda vezet, hogy dühös legyen vagy pedig szerelmes, és ezt csókban fejezi ki” – mondta, kiemelve: az oktatás során a lélekkel kell foglalkozni.

Véleménye szerint a megoldás az SZFE ügyében a világos gondolkodás, beszéd, és a tárgyalásokon kevés embernek kellene részt venni.

Mint mondta, egyelőre egyetlen embert ismer, akiről tudja, hogy mi a szándéka, és ezért ki is áll – ez pedig Vidnyánszky Attila.