Odüsszeuszként jön-megy a világban Balázs Zoltán, a nemzetközileg jegyzett rendező, aki úgy érzi, talán ideje hazatérni Ithakára, az otthonába. Új rendezését, Margaret Atwood Pénelopeia című regényének színpadi változatát a budapesti Harmadik Hely színpada után a Gyulai Várszínházban mutatták be. A HVG kérdezte.

A teljes interjú itt olvasható.

A kérdésre, mi foglalkoztatta a Pénelopeiában, Balázs Zoltán elmondta: „Az igazságkeresés szenvedélye érdekel. Az elementáris vágy, ami Odüsszeusz feleségét is hajtja, hogy végre a saját hangját hallassa. Atwood szerint a múlt segít megérteni a jelent, ezért nemcsak felerősíti a mítosz női aspektusait, de titkokkal teli lélektani thrillert és több szálon futó izgalmas krimit is elénk tár, amelyben a sokat tűrő Pénelopé arra kényszerül, hogy szembenézzen önmagával és egy elhallgatott bűnténnyel. Téveszmék, manipulatív szándékok, egymásnak ellentmondó vélemények és rágalmazó pletykák között kell gondosan rendet raknia. A vallomásos történet legvégén Pénelopé szégyentelen hazudozóként hivatkozik magára és Odüsszeuszra. Olyan párosként, akik sosem hitték el egymás szavát. Leleplező kijelentése arról árulkodik, hogy mind hazugságokból létezünk.”

Arra kényszerült, hogy szélnek eressze a Maladype társulatát. A kérdésre, elmúlás vagy újjászületés előtt állnak, a rendező úgy felelt:

„Az idő majd eldönti. Minden erő a maga idejében bontakozik ki, de ez a pillanat megjósolhatatlan. Készen kell rá állnunk. A Maladype életképességét mindig is a változás táplálta. Megalakulásunk óta tudjuk, hogy a mindennapok tele vannak meglepetésekkel, mellékhatásokkal, anomáliákkal és csapásokkal, amelyeket át kell vészelnünk. Színházunk ereje a szervezettségében és nem a méretében van. Miután 2023 májusában anyagi okok miatt kénytelenek voltunk megválni állandó társulatunktól, visszatértünk a projektalapú működéshez. Jelenleg olyan hazai és nemzetközi koprodukciókat hozunk létre vendégművészekkel, amelyeket több kontinensen is forgalmazunk.”

Azt is elárulta, a kívülálló státusából figyeli-e a hazai színházi viszonyokat: „Bár külföldi munkáimnak köszönhetően kimaradhatok az itthoni színházi vircsaftból, mégis sajnálom, hogy a tudásommal, a tapasztalatommal és a nemzetközi kapcsolatrendszeremmel nem tudok érdemben hozzájárulni a magyar színházi élet fejlődéséhez. Világjelenség, hogy a színház minősége, akárcsak az ételé, a szemünk láttára változik, és nem feltétlenül jó irányban. A rengeteg direkt üzenet közepette szakembereink elfelejtettek színházi nyelven fogalmazni. „Helyi érzéstelenítés” jelleggel történnek ugyan előremutató kísérletek, de ezeket a törekvéseket inkább zónareformoknak nevezném. Több olyan alkotóra lenne szükség, aki a színházművészet ügyét szem előtt tartva, teremtő szándékok összekapcsolásával, hídemberként képes egyesíteni megtépázott színházi világunkat.”