Többnyire a Liza, a rókatündér címszerepével vagy a Válótársak sorozat elviselhetetlen, rosszmájú, idegesítő Tamarájával azonosítják. Balsai Móni a színházat illetően a kitartó újrakezdők táborát erősíti. 2017 óta szabadúszó. A Centrál Színházat anyaszínházának tekinti, változatos szerepeket játszik. A következő évadban felújítják Molnár Ferenc Deliláját, aminek a címszerepében elbűvölően rafinált feleséget alakíthat, Alföldi Róbert rendezésében pedig egy komoly drámai szerep várja. Az elmúlt években megtalálta a Trojka Színházi Társulás, akikkel a John Cassavetes Arcok című filmje által ihletett Minden tekintetben című előadásban intim lelki közelségbe hozza a párkapcsolatot. Szentgyörgyi Rita kérdezte, az interjú most a Szinhaz.net oldalán olvasható.

A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ.

Harmonikus életszakaszban van vidéki otthonában szerető férj, imádnivaló kisfiú, kutya veszik körül. A kérdésre, nincs-e meg a szakmai elkényelmesedés veszélye, ha minden így klappol, Balsai Móni úgy válaszolt:

„Azért nem minden ilyen rózsaszín, a mindennapi lét összes teendőjével, problémájával és örömével élünk együtt. A Covid alatti hosszú leállások után hirtelen indult be minden. Jelenleg is sok előadásom van. Károly (Ujj Mészáros Károly rendező – a szerk.) hamarosan belekezd egy sorozat forgatásába, négy hónapig nemigen fogom látni.”

Arról szólva, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb állapotban nem nehéz-e mélyebbről fogalmazni színészileg, úgy vélekedett:

„Nem hiszek ebben, sőt abban hiszek, hogy ha jól vagy, minden sokkal jobban megy az élet egyéb területein is. Volt idő, amikor még az is megfordult a fejemben, hogy el kéne hagyni a színészi pályát. Sok feladatom volt, úgy éreztem magam, mintha gyárban, futószalag mellett dolgoznék. Nem jutott időm feltöltődésre. Amikor elkezdjük ezt a pályát, húsztól harmincéves korunkig mindent akarunk, bírunk, szeretünk. Harmincöt után eljön az igény arra, hogy elkezdj picit befelé figyelni, onnan megfogalmazni az addig megélt sok történést a lelkedben. Hiszen az élet megy velem együtt, rossz esetben mellettem. És ha kizárólag a munkának szentelem magam, fennáll a kiégés veszélye. A járvány pozitív hozama, hogy megtanított megállni, átértékelni dolgokat. Ráadásul attól, hogy gyerekem is született, újra tudom élvezni a munkát.”

A szabadúszó életről szólva úgy nyilatkozott: „A szabadúszást is azért választottam, mert azt éreztem, muszáj nem egy irányba elkötelezni magam. Boldog vagyok, hogy a trojkásokkal teljesen más világot fedezhetek fel, mint amilyen a kőszínházi lét. Mindig mosolygósnak mondanak, valószínűleg ilyen a kisugárzásom. Egyébként rendkívül vehemens, gyorsan élő, sokszor szélsőséges ember vagyok. (…) Több helyről is kaptam felkérést, de nem tehetem meg egy társulattal sem, hogy leszerződöm, aztán nem tudnak foglalkoztatni, mert kisgyerek mellett nem vállalhatok annyit, amennyivel megbíznának. Nagyon sokat vártam a fiamra, nagyon megküzdöttem érte, most ő a legfontosabb az életemben. Ami meg a Centrált illeti, anélkül is oda tartozom, hogy papírom lenne róla. Ez most egy szabadabb, könnyebb élet. Picit behúzott fékkel dolgozom. Mostanra tisztázódott bennem, hogy valószínűleg azért alakult így az életem, a pályám, mert szabad madár vagyok, ha kell, egy sas, ha kell, egy kis veréb, mindenhová tudok repülni. Mindig olyan helyen vagyok, ahol szeretettel fogadnak, és teljes szívvel vagyok ott.”