Március 4-én mutatja be a k2 Színház és a 6szín Teátrum közösen A KIRÁLY BOLOND, avagy haldoklón zengő, végső, bús panasz egy felvonásban című produkciót. Az előadásban a K2 társulatán túl Kocsis Pál is látható.
Az előadás rendezőjével, Benkó Bencével készült interjú.
Mikor találkoztál először Edward Bond Lear drámájával?
Pár éve Upor László küldte el nekem. Egy beszélgetésünk alkalmával említette meg, hogy érdemes foglalkozni az anyaggal. Én ekkor nem ismertem Bond munkásságát, kíváncsi voltam rá, milyen lehet. El is olvastam, és azt gondoltam, valóban izgalmas értelmezése a Shakespeare által írt műnek.
Mi volt az a darabban, ami ekkor a hatást tett rád?
Főleg a nyersessége. És nem elsősorban az erőszakra gondolok, amely ebben a drámában is megjelenik és Bond igen nagy hangsúlyt fektetett rá. Megjegyzem, mi ezeket az előadásban inkább stilizáljuk, nem fog fröcsögni a vér, sokkal inkább a szavak. Mert ez a fontosabb számomra. Nagyon sok izgalmas kérdést tesz fel az író a regnáló hatalmakról. Ráadásul teszi ezt úgy, hogy különösebb változtatás nélkül is megél a szöveg bárhol, bármikor előadva. Egyszer úgy fogalmaztam próbán, hogy már-már olyan érzésem van, mintha egy vitadrámát néznénk végig, ami nehezen engedi, hogy ne viszonyuljak valahogy ahhoz, ahogyan a darabbéli, éppen aktuális vezetők beszélnek hozzánk, rólunk.
Miért tartottad fontosnak “átépítvén Földényi F. László fordításában” színpadra vinni?
Egyrészt azért, mert hat színész adja elő a darabot. Kocsis Pál játssza Leart, a többiek pedig egynél több szerepben is megjelennek. Bíró Bencével, aki az előadás dramaturgja, egy olyan példányt készítettünk el, amelyben reményeink szerint nem lesznek zavaróak ezek a váltások, illetve sokkal rövidebb lesz, mintha teljes egészében adnánk elő a történetet. Szándékosan szerettük volna kiszedni a lehető legtöbb olyan részt, amely szerintünk kicsit is eltért a központi kérdéskörtől – Lear például szinte végig a színen van, köré szerettük volna felépíteni a darabot, mindenki más hozzá viszonyul.
A k2 a 6SZÍN-nel közösen mutatja be a darabot. Mindkét színház nevében egy szám szerepel. Van olyan szám, ami neked különösen fontos?
Nem hiszem, hogy volna. Kiskorom óta valamiért beakadt a négyes szám, hogy az milyen jó. Különösebb indoklást nem tudok adni. De a páros számokat kedvelem. Úgyhogy mondhatni szerencsés találkozás e két számé.
Minden király bolond?
Biztos nem. Keveset ismerek. Ráadásul azt hiszem, a darabban felsejlik a gondolat: ha bolondnak is tartunk valakit, nem biztos, hogy az, csak máshogy látja a minket körülvevő dolgokat. Ennél drámaibb nincs is.
Kocsis Pál először szerepel a 6SZÍN-ben. A ti munkakapcsolatotok milyen múltra tekint vissza?
Konkrétan nekem nincs munkakapcsolatom vele a múltból. Annyi természetesen igen, hogy a Kaposvári Egyetemen volt osztályvezető, egy alattunk lévő osztályt vezetett, de mi nem dolgoztunk vele és én személy szerint azóta sem. Most már van, aminek nagyon örülök, azt hiszem, értjük egymást – vagy ha nem is mindig, mindketten igyekszünk megérteni a másikat, ami csakis pozitív irányba tereli a közös munkát. A többiek nevében nem beszélhetek, de mégis megteszem kicsit: jó csapat gyűlt össze.
Az előadás arra az ellentmondásos kérdésre keresi a választ, hogy az általunk épített és minket körülvevő védőfalak valóban képesek-e szabaddá tenni bennünket. Milyen ellentmondások kísérik most a te életedet?
Gondolom sok olyan, ami mindenkiét a hétköznapokban. Elgondolkodtató kérdés, mert ellentmondásokra kérdezel rá. Ellentmondásosnak tartok bizonyos történéseket társadalmi szinten, ellentmondásosnak a szakmánkon belül – ugyanakkor azt is tudom, hogy nem érdemes azonnal, indulatból ítélni. Könnyen kerülhetünk ellentmondásba saját magunkkal akkor is, ha nem szántszándékkal, számításból tesszük azt. Azt mondom, fontos megvizsgálni egy állítást több oldalról is. Ki mondja, miért mondja, milyen helyzetben mondja. A védőfalak hatásosak tudnak lenni az emberben, de a problémákat nem hiszem, hogy megoldanák. Jobb lenne falak nélkül, kíváncsisággal, türelemmel és elfogadással lenni. Legfeljebb azt mondom, nem értünk egyet valamiben. De egy beszélgetés hasznosabb, mint eleve megépíteni azt a falat.
Miben hasonlít és miben lesz más ez a produkció, minta többi k2-es előadás?
Mindig igyekeztünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek most igazán érintenek minket, és akár napi szinten foglalkoztatnak. Ez persze nem nagy dolog – remélem, mindenki így tesz –, de az biztos, hogy mindent megteszünk, hogy a konkrét ügy világosan látszódjék az előadásból. Ugyanakkor a szöveg például nincs annyira szétírva, mint a k2-ben sokszor (persze készült már úgy is előadás, hogy nem trollkodtuk szét az eredetit). Kifejezett szándék volt egy kvázi „klasszikus” szöveggel dolgozni, így ezt a hasonló k2-es előadások sorába írnám fel.
A k2 feloszlásáról mindketten nyilatkoztatok már Fábián Péterrel. Van még valami, amit szeretnél elmondani ezzel kapcsolatosan?
Nem igazán. Le van írva minden. A további tervekről kell majd, de ezzel még picit várunk.
Ha tíz év múlva visszatekint a színházi szakma a k2-re, szerinted mit fognak gondolni?
Attól függ, kik. Akik most velünk voltak, remélem emlékeznek izgalmas színházi dolgokra is. Akik nem voltak, mert mondjuk addigra lesznek fiatal pályakezdők, legfeljebb tanulnak majd róla. De hát ez sem biztos. Inkább azt mondanám, hogy nagyon érdekel engem is, ki mit fog gondolni. Gondolnak-e majd rá. Én biztos fogok.
Mikor lennél elégedett, ha a nézők milyen gondolatokkal és érzésekkel távoznának az előadás után?
Ez az, amit szeretettel elhárítok. Nagyon remélem, hogy elgondolkodtató dolgok hangzanak majd el és nem lesznek közömbösek a témával kapcsolatban. Minden más mindig a nézőre van bízva. Ha jól csináljuk a dolgunk, legalább egy picit mindenki gondolkodhat azokról a bizonyos falakról. Ha nem, az nem a néző hibája. Bármit ér gondolni és érezni.
Szerkesztette: H.G.