2018 márciusa óta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Az elmúlt tíz évben színészként és rendezőként is részt vett a színház mindennapjaiban. Tantermi előadásokat is rendezett, így nem meglepő, hogy igazgatósága első felében drámapedagógiai programmal is megújította a műsorstruktúrát. Barnák Lászlót kérdezte a Dunszt.sk.

A teljes interjút ITT olvashatja.

Annak kapcsán, hogy sokan követték 2018 tavaszán a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóváltásának folyamatát, hogy a nyílt levelek, a különböző interjúk és számonkérések kissé „zajossá” tették a pályázást, az igazgatócserét, úgy fogalmazott:  “Nézőpont kérdése, mennyire volt zajos vagy nem zajos a pályáztatás. Együttműködő nyilatkozatokkal is támogattak engem és Horgas Ádámot, a jelenlegi drámatagozat-vezetőt a teljesen szabályosan lezajlott igazgatóváltási folyamatban. A színháznak másfél évvel azelőtt lett új művészeti vezetése: a drámatagozatot Keszég László és Spiró György vette át. Ők hívtak új embereket, ezzel elindult egy felfelé ívelő folyamat, amelynek én is ugyanúgy a részese voltam. Mégis, úgy éreztem, hogy a színház egésze problémásan működik: a szervezés, az előadások színvonala, a műsorstruktúra, a gazdasági rész stb. Ezért is pályáztam, mert elegem lett abból, hogy a négy fal között az ember elégedetlenkedik, és megjegyzéseket tesz, mit lehetne jobban, hogyan kellene másképpen. Én, a hátam mögött négy egyetemi képzéssel – amelyeket tulajdonképpen kíváncsiságból végeztem el – szerettem volna egy új művészeti és működési koncepciót megfogalmazni a színház működésére. Természetesen ilyen esetekben a színházon, a társulaton belül óhatatlanul létrejönnek csapatok valamilyen szubjektív gondolatok mentén. Voltak félreértések, de én mindenkivel leültem beszélgetni. Amikor van egy ilyenfajta változás, akkor ezek az érdekellentétek a folyamat részei, hiszen a művészet érzékeny terület. Az egyének sorsa ilyenkor hatványozottan értékesebb lesz.”

Arról is beszélt: “(…) Olyan rendezők érkeztek hozzánk az elmúlt két évben, akik korábban nem dolgoztak Szegeden, vagy csak nagyon régen. Például Lukáts Andor, Bezerédi Zoltán, Alföldi Róbert vagy a k2 társulat vezetői, Fábián Péter és Benkó Bence, valamint a Mohácsi testvérek. A közönség felé történő nyitás és másfajta kommunikáció jellemezte az indulást. Ugyanakkor a nyitás nem a koncepció könnyítését jelenti, vagyis nem a vígjátékok, az operettek és a musicalek teljhatalmát, amely révén több nézőt lehetne majd becsábítani a nézőtérre. Sőt, olyannyira nem így lett, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti évadban is csupán egy-egy ilyen műfajú előadásunk volt műsoron, és most is ennyi van repertoáron.  Elsősorban nem csak ezekkel akarunk és tudunk sikert aratni. (…) Élt egy olyan nézet is, hogy prózai darabok csak a kisszínpadra kerülhetnek, mert a nagyszínpadok nem bírják el azokat. Ezt rögtön az első évadban cáfoltuk, hiszen a Szentivánéji álomnak (r.: Horgas Ádám, bemutató: 2018. 10. 05. – a szerk.) óriási sikere lett az ifjúsági közönségnél is. A nézőtér frissítése is cél volt, hogy megszólítsuk az el nem ért fiatalokat is. Minden generáció számára szeretnénk izgalmassá tenni a színházat! (…) Bebizonyítottuk, hogy nem csak bulvárral lehet teltházat produkálni. Lehet fogyaszthatóbb módon tálalt, friss szemléletű előadásokat is nyújtani a nézőnek, amivel könnyebben tud azonosulni. Tulajdonképpen ez volt, és ez a célunk Horgas Ádám főrendezővel” – tette hozzá Barnák László.

Arról szólva, hogyszínházpedagógiai program is indult, kifejtette: „Természetesen az érzékenyítésről, a közös beszélgetésekről is szól ez a program. Elindítottunk drámacsoportos foglalkozásokat is a színházon belül gimnazistáknak és felnőtteknek is. Azáltal, hogy színházpedagógusaink a drámapedagógia és színházpedagógia módszereivel dolgoznak fel előadásokat és témákat, fejlesztik a diákok személyiségét, valamint a közösséget is. Akik ily módon a színházhoz is kötődnek. Az, hogy ezekből az alkalmakból milyen „haszna” lesz majd a színháznak, csak később derül ki.”

A direktort arról is faggatták, milyen évadra készülnek a koronavírus okozta helyzetben: „Az évadzárón azt mondtam, hogy mi nem a könnyebb utat, a puszta szórakoztatást és könnyedséget választjuk ezután a helyzet után sem. Az, hogy az 1984 lesz az első bemutatónk a nagyszínházban, Horgas Ádám rendezésében, a Kisszínházban pedig a Sirállyal nyitunk, úgy érzem, meghatározza azt az utat, amelyen a színház szeretne továbbmenni. Nem gondolom, hogy a könnyedebb darabokkal könnyebben jutunk el a nézők szívéig vagy a rekeszizmáig. Sőt! A színház rendelkezik egy olyan jelrendszerrel, ami segít feldolgozni mentálisan a problémákat. Szerintem nem szerencsés a színpadon direkten szembesíteni a nézőket azokkal a helyzetekkel, amelyeket átéltek az elmúlt hónapokban. Viszont áttételesen ezekben a darabokban megtalálhatják ugyanazokat a kérdéseket, amik foglalkoztatták őket. Az biztos, hogy a járványhelyzet okozta sokk nem tűnik el nyomtalanul az emberekben, bár az utcán járva azért úgy látom, sokan túltették már magukat a karanténon.”

„(…) Néha úgy érzem, a színház voltaképpen egy hatalmas mamut, amelybe nagyon nagyot kell belerúgni ahhoz, hogy elmozduljon bármilyen irányba… ez egy folyamatos küzdelem, de gyorsan mérhető az eredmény! Ebből a szempontból pedig nagyon hálás munkakör, kiváltképp azért, mert tudok támaszkodni a munkatársaimra. Ez fontos alapvetés, mert a színház tényleg csapatmunka” – tette hozzá Barnák László.

A teljes interjút ITT olvashatja.