Beleznay Endre, Németh Kristóf, Faragó András szereplésével jön a Balfácánt vacsorára
2024. november 11., hétfő 12:00
A Fórum Színház új, ünnepi bemutatóra készül. Ezúttal a párizsi elegancia és a francia humor világát hozzák el a nézőknek a Szentendrei Teátrummal koprodukcióban.
A Francis Veber tollából született Balfácánt vacsorára című nagysikerű vígjáték december 6-án debütál Szentendrén a PMK-ban és december 7-én Budapesten, a Belvárosi Színházban.
“Fontos dátum ez a Fórum Színház társulatának életében, hiszen legelső bemutatónkat szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt vittük színre az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az itt játszó színészek és az itt dolgozó munkatársak immár egy összeszokott, összetartó kis társulattá váltak, otthonra találtunk a Dunakanyarban, létrehoztuk a Visegrádi Nyári Színházat, soktízezer nézőt varázsoltunk el, közönségünk pedig közösséggé fejlődött”- meséli a tulajdonos-igazgató, Németh Kristóf.
A darab rendezői és főszereplői, Beleznay Endre és Németh Kristóf, nem először dolgoznak együtt. Remek párosuknak köszönhetően garantált lesz a nevetés a nézőtéren. A Balfácán, azaz Francois Pignon szerepében Faragó András brillírozik, az összjátékot Suhajda Dániel, Vanya Tímea és Kiss Anna Laura teszi emlékezetessé.
Velich Rita jelmezei, Hernádi Zsolt fantasztikus díszletterve és Dusik Mónika kreatívjai a szerzőt, Francais Vebert is elkápráztatták. Németh Kristóf reméli, hogy Veber Úr hamarosan ellátogat majd megnézni a bemutatót, óriási megtiszteltetés lenne ez a társulatnak.
A Fórum Színház és a Szentendrei Teátrum legújabb koprodukciójának sajtóeseményét a gyönyörű Moments Hotelben tartották, provancei falatkák és gyöngyöző pezsgő kíséretében.
Fotó: Forgács Bea