eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 2., szerda
    banner_bigBanner3

    Bírósági keresetet adtak be az SZFE korábbi vezetése által elkövetett állítólagos mulasztások miatt

    2021. május 5., szerda 00:16

    Ismeretlen tettes ellen nyomozás indulhat a Színház- és Filmművészeti Egyetem „előző vezetése által elkövetett mulasztások” ügyében, írja a Magyar Nemzet.

    A bírósági keresetet ifj. Tényi István (A legnagyobb magyar feljelentő) nyújtotta be közfeladati helyzettel való visszaélés gyanúja miatt, ugyanis közfeladatot ellátó személynek minősül a felsőoktatási intézmény oktatója, tanára és tudományos kutatója is.

    A feljelentés alapját az a Magyar Nemzet birtokába került dokumentum adta, mely szerint „a szigorú számadású iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról. Nem vezették a hallgatók törzslapjait, a tanárok személyi anyagairól szóló nyilvántartást” – írja a Magyar Nemzet.

    A Magyar Nemzet szerint súlyos mulasztásokat követtek el Upor Lászlóék a tanulmányi rendszerben és az oktatásszervezésben is, több hallgató érdemjegyeit nem rögzítették. Mindezek kijavítása az intézmény új vezetésének nyilatkozata szerint többletmunkát igényel, hiszen újjá kell építeni az intézmény adminisztrációs ügymenetét, miközben a felvételi vizsgák lebonyolítását is meg kell szervezni.

    Forrás: Magyar Nemzet

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram