Bodolay Géza 1994 óta nem ad szóban interjút az írott sajtónak; a hvg.hu kérdéseire is írásban válaszolt.

A teljes interjú itt olvasható.

Egykor ő is a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulója volt, nemrég azt nyilatkozta erről az időszakról: akkor jött rá, hogy a színház gyakran „a képmutatás, a hazudozás, a talpnyalás” helyszíne. Ennek kapcsán kifejtette: „A hallgatói légkör, azaz a kortársaim, meg mindenféle állami hivatalok. Lehet, hogy ez azóta változott, de a főiskolának elszánt ítélet- és értékrendjei voltak, ezek gyakran nem a valódi képességek vagy tudások, hanem különféle vélt vagy valós megfelelések mentén szerveződtek.”

A kérdésre, a modellváltást megelőző években mennyire figyelt az SZFE-re, azt felelte, amíg színházigazgató volt, gyakrabban látott vizsgákat, de úgy gondolta, akit érdekel a színházuk, ezt majd jelzi.

Többször, több helyről elhangzott az a vélemény, hogy az SZFE modellváltása legelsősorban politikai befolyásszerzés. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „A politika és az ideológia semmiképpen nem ugyanaz. Történelmi okokból nekem semmiféle politikához nem volt és nem lesz közöm. Az a világnézeti „platform” (lám: mégsem kerülhetünk el félreérthető kifejezéseket a legnagyobb körültekintéssel sem), ahol én állnék, az százalékban nem fejezhető ki semmiféle politikai-parlamenti „patkóban”.”

Azt is hozzátette, őt nem köt semmiféle elkötelezettség: „Egyébként érdekes kérdés lenne, hogy ha mondjuk a „lakosság” (ahogy Ács János nevezte következetesen a Közönséget) gondol valamit, teszem azt, a trumpista-bidenista dualizmus éppen győző favoritjáról, tehát, ha ez az arány a világon többfelé: fele-fele, akkor vajon egészséges-e, ha ennek a fele-fele aránynak nyoma sincs a Színházat meghatározó egyik hatalmi központban, az egyetemen? A kérdés költői, és valójában nem az én feladatom ezt alakítani. (…) Ezt az ilyennek-olyannak-amolyannaktartás-t nem szeretem. Helyette a szabadelvű többféleséget tartanám üdvösnek. Ehelyett a Vas utca az elmúlt hetven esztendőben mindenkor erősen egyirányú kívánt lenni, olykor kényszerek hatására – hol esztétikai, hol történelmi-világnézeti irányban” – szögezte le Bodolay, aki szerint ha nem is „politikai”, de „ideológiai” többirányúságot többen látnának jónak, úgy véli, „a tanoda-akadémia-főiskola-egyetem sorozatot senkinek nem kéne a saját orcájára kisajátítania”.

„Én semmiféle meghatározó törést nem szeretnék, miközben persze látom, hogy ez sokaknak tetszene. (…) Igyekszem nem jobban sarkítani, mint az álláspont képviselői. Ők azt mondják: „Mi már régóta itt beszélünk és hallgatunk, tehát mi akarjuk meghatározni, hogy a jövőben kik és miről beszélhetnek.” De miért? (…) Mindannyiunk közös célja, vágya, érdeke, hogy akik elkezdték, befejezhessék, akik eztán jönnek majd, legalább a mi színvonalunkon képződhessenek tovább. Szerintem minden jó szándékú színházi ember ugyanezt akarja. Velük tartanék együtt” – tette hozzá.

Bodolay Géza szerint a legtöbbet az a folyamatosan visszatérő akarat árt, amelyik a réges-régről visszaköszönő „mindent vissza” jegyében próbálja teljesen ellehetetleníteni a megoldást.

A teljes interjú itt olvasható.

Fotó:  MTI / Kelemen Zoltán Gergely