gate_Bannergate_Banner
Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. november 30., csütörtök

    Távozik a Nemzeti Színháztól Farkas Dénes

    Farkas Dénes 15 év után döntött Vidnyánszky Attilával közösen amellett, hogy nem folytatja pályafutását a Nemzeti Színházban.

    Krisztik Csaba: „Ilyen szintű közös lélegzést még nem tapasztaltam egy színházban sem”

    Krisztik Csaba neve már tíz éve Székesfehérvárhoz köthető, ám nem csak a királyok városa ismeri (el) a Jászai Mari-díjas színészt. A Vörösmarty Színház társulatának tagja népszerű filmekben és sorozatokban is szerepel, ráadásul idén a Színikritikusok díjának egyik várományosa volt. Ennek kapcsán kérdezte a Pesti Műsor. Lapszemle.

    „Mindenekfelett játszani akarok” – Hirmann Blanka, a Budapest Bábszínház drámainstruktora válaszolt

    Színház, közösség és játék, amiben annyira elmerülsz, hogy akár el is felejted, hogy épp dolgozol. Erről is mesélt a Kultúra.hu interjújában Hirmann Blanka.

    Nádasdy Ádám: „A gyerekeket nem fóliázott könyvekkel lehet megvédeni”

    „A gyerekeket a szülők tájékozatlanságától kellene megvédeni, mert aki nem készül fel ezekre a dolgokra – nemcsak a homoszexualitásra; a lisztérzékenységre, a laktózérzékenységre, az autizmusra –, az nagyon csúnya hibákat képes elkövetni” – mondja Nádasdy Ádám nyelvész, író, műfordító a Magyar Hangnak adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett.

    Szűcs Nelli: „Nem én vagyok a színház, hanem az, ami köztem és a nézők között létrejön”

    A Nemzeti Színház társulati tagja pályája során számos rangos elismerést kapott már. Legutóbb a Szarvasi Vízi Színház idei „Színház a víz felett” programjában vehette át a legjobb női alakítás díját.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram