eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    A Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása 3 vidéki helyszínen is debütál

    A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt, elsőként Juhász Zsolt művészeti vezetőnek mestere, Nagy Albert munkássága kerül fókuszba. A produkció a tatabányai I. Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztiválon szeptember 8-án, a Szegedi Nemzeti Színházban szeptember 10-én, a […]

    Megvan a szentesi Tóth József Színház új vezetője

    Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház igazgatója veszi át a szentesi Tóth József Színház vezetését –tájékoztatta a kulturális intézmény hétfőn az MTI-t.

    Elhunyt Kiss Csaba „Felhő”, a Csokonai Nemzeti Színház munkatársa

    53 éves korában, hosszan tartó betegsége után elhunyt Kiss Csaba, mindenki Felhője, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház egykori díszítő, majd portás munkatársa.

    Fábián Péter rendezésével indul az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

    Kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évada: elindult a bérletértékesítés és az új évad első bemutatója, az Iván, a rettentő próbafolyamata Fábián Péter rendezésében. Mihail Bulgakov világhírű komédiája október 4-től látható a Kisszínházban, bérletváltásra pedig október 12-ig van lehetőség a jegyirodában.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram