A Kovátsműhely legutóbbi adásának témája a nagy nevettető, Chaplin volt. A műsor első vendége Geréb Anna filmtörténész, a Nemzeti Filmarchívum munkatársa volt. A központi kérdés az volt, vajon miért szeretjük ezt a chaplini figurát, miért lopja be magát rögtön a szívünkbe?

Geréb Anna szerint, Kováts Kriszta – a műsorban fölcsendülő – Chaplin című dala (szerzők: László Attila-Fábri Péter) a melankóliát és vidámságot nagyon jól elkapta. Hisz Chaplinnél is ez a kontraszt a fontos. S ez minden magas művészet lényege.

A filmtörténész személyes vallomást is tett: eleinte, még kislányként, idegesítette Chaplin figurája, majd később, már egyetemistaként, végérvényesen beleszeretett. S valóban, a szakember egész adásidő alatt az elragadtatottság hangján beszélt Chaplinről.

1974-ben Chaplinnek öt nagy filmjét hozták be és az összes szocialista országban egyszerre vetítették. Az első mozi, amit Geréb Anna megnézett, a Modern idők volt, ami egyben Chaplin utolsó némafilmje. A katarzis szót sokszor halljuk, de hogy mit is kell ilyenkor érezni, azt nem tudjuk. Geréb Anna Chaplinnél érezte át először és azóta mindig ezt keresi a művészetben. 

A vetítés az Uránia moziban volt és volt valamiféle feszültség a levegőben – érződött, hogy most valami nagy dolog következik. Az gyári jeleneten egész mozi nevetett, majd jött az etetőgépes rész, ahol egyszerre van nagy fájdalom, miközben mégis nevet az ember. Hiszen mit látunk? Egy szerencsétlen, megkötözött embert, akit géppel pofoznak. 

Geréb Anna szerint, a legnagyobb művészet – ami a katarzis lényege – a kontraszt. Amikor az alkotó egy életjelenséget a két szélső végpontjából képes felmutatni. Minél viccesebb, annál tragikusabb, minél tragikusabb, annál viccesebb. Chaplin attól igazán zseni, hogy nála a műgond az első. Évekig dolgozott egy-egy filmen, aprólékosan kidolgozta. Mindig kockáztatott, de mindig hallatlan siker koronázta munkáit. Ritka, hogy egy ilyen mély, tragikus művész ennyire sikeres is legyen, miközben szociális érzékenységét sem vesztette el. 

Chaplin, amikor urat játszik, akkor is kisember marad, aki tartását igyekszik bármilyen környezetben megőrizni. Chaplin, a magánember, nehéz körülmények közé született, a nyomorból jött, alkoholista apja elhagyta őket. Édesanyja cseh cigány, édesapja orosz-zsidó származású volt. Utánzó tehetségét édesanyjától örökölte. A

Chaplin egyszerre volt színész, rendező, producer, táncos és zeneszerző. (Kottát olvasni nem tudott, ezért mindig elfütyülte a dallamot). S vajon mivel tudta elérni a kontrasztot? Az átélő képességgel – a Sztanyiszlavszkij-módszer segítségével élte át a szituációkat. S ehhez jött hozzá egy komikumot kiváltó gesztusrendszer. 

Chaplin nagyon muzikális volt.

A filmesek féltek a hangosfilm megjelenésétől, hogy visszarántja majd a műfajt a színház felé. Chaplin is félt, de amint kezébe került a hang, azt is a komikum forrásaként használta. 

Geréb Anna azt olvasta, hogy Hitler híres bajuszát Chaplintől lopta. S hogy vajon Hitler látta-e A diktátort, nem tudni biztosan, de állítólag meg akarta csináltatni a film német változatát. A mozi befejezésén a mai napig sokat vitatkoznak? Vajon Chaplin elrontotta-e, vagy sem. 

A negyvenes évek végén, a McCarthy korszakban Chaplin is kommunista-gyanús lett, nem térhetett már vissza Amerikába, ezért Svájcban telepedett le. Négy felesége volt és 11 gyereke. Közülük csak Geraldine Chaplin színésznőt ismerjük. Mint Geréb Anna mondta,

A műsor második vendége Koltai Róbert színész, rendező volt. Chaplinhez fűződő viszonyáról elsőként azt említette, hogy amikor az Indul a bakterház című filmjéről kérdezik, ő mindig eltereli a témát a gyerekre, hogy Olvasztó Imre személyében milyen csodás színészt talált a rendező, Mihályfy Sándor. S ilyenkor hozzáteszi, hogy csak Chaplin A kölyök című filmjének hőse hasonlítható össze azzal, amikor ennyire tökéletesen egymásra talált színész és szerep.

Amikor Koltaiék Amerikában voltak a Sose halunk meg című filmjükkel, akkor az ottani kritikusok Koltai figuráját Chaplinhez hasonlították. Hiszen ő ugyanúgy a kisember típusának megtestesítője. 

Koltai abszurd műfaj iránti vonzódása erős volt már a főiskolán is. Harold Pinter: A gondnok című darabjában az aggastyánt játszotta, s annak a humora már otthonos volt. Koltai szintén azt szereti, ha a néző meghatódik és közben nevet. Hiszen a legnagyobb tragédiákban is ott a mosoly, a nevetés, illetve akkor igazi egy komikus, ha drámai vénája legalább olyan erős. 

Gyuszi bácsi sajnos már nem érte meg a Sose halunk meg című alkotást. Mint ahogy Csákányi László sem érte már meg a mozipremiert és a sikert. A színészlegendának ez volt az utolsó filmes szerepe.

Koltai egyetértett Chaplinnel, aki azt írta,

Koltai nem a képeket álmodta meg, hanem a figurákat és a történetet. S minden abból jött létre. Gyuszi bácsi prototípusára született a Szamba című filmje is, vagy a Csocsó bácsi. A karakter, aki szervez, aki örömet okoz a környezetének, ugyanakkor pusztító lény is egyben. A valódi Gyuszi bácsi is sorra halmozta az adósságokat, sosem lehetett tudni, mi lesz vele.

Aki filmet rendez, az csapatot épít föl. Koltai szerencsésnek vallotta magát, hisz’ Dés László, Nógrádi Gábor hittek benne, a színész barátai is, akik játszottak a munkáiban. Nem véletlen, hogy egy csomó ötlet a forgatáson született meg. S a sok improvizáció gyakran okozott derültséget munka közben a kollégák között. Koltai szeret nevettetni, de azt becsüli igazán, ha előadás közben a közönség nevet – nem a színpadon a kollégák. Kern Andrással a Balfácánt vacsorára című darabot már 26 esztendeje játsszák, 426-szorra megy éppen. S a Miniszter félrelép-et is játszanák, ha Fehér Anna nem megy el szülni. 

Koltai örök optimizmusát apukájától örökölte. Úgy gondolja, az az igazi stáb, amikor mindenki ugyanannyira szívén viseli a mozit, mintha az ő filmje lenne. Nemrég választották be a Halhatatlanok Társulatába. 

„A humornak hála, az élet viszontagságai kevésbé nyomorítanak meg bennünket” – mondta Chaplin.

Meglátni a fonákot, a furcsát, a különöset.