Csernai Mihály drámaíró, drámainstruktor hallgatói önkormányzati elnök volt az SZFE egyetemfoglalás idején, jelenleg a politikatudomány szak hallgatója az ELTE-n. Közben ír, sokat, sokfélét. Az egyetemfoglalásról, a kultúra állapotáról, részvételiségről és a tágabb kontextusok megértésének fontosságáról beszélgetett vele Zeck Julianna a Magyar Narancsban.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.03.14 – 30,31. oldal

A kérdésre, mit takar a drámainstruktor-drámajátékos szak, Csernai Mihály elmondta: „Hibrid szak, ahol alkalmazott színházról, színház- és drámapedagógiáról, közösségi színházról volt szó. Sok utat nyit: van, aki színháznál helyezkedik el, más ifjúsági műhelyt csinál, esetleg művész menedzs-menttel foglalkozik utána. Szerencsés voltam, mert a Stereo Aktnál töltöttem a szakmai gyakorlatomat. Nagyon szerettem velük dolgozni, mégis kicsit olyan érzésem volt, mintha máshol nem is lett volna helyem. Nem hívtak sehova, én meg azt éreztem, elegem van ebből a közegből.”

Arról szólva, milyen közegből, kifejtette: „Éppen átformálódott a szakma, az SZFE-t durván átalakították. Én nem akartam semmilyen módon állást foglalni, mert úgy éreztem, nem ez a dolgom. Az én dolgom, hogy a bázisdemokrácia keretében megszavazott döntéseket hitelesen tudjam képviselni. Amikor azt éreztem, hogy elmentem a falig, lemondtam a hök-elnöki pozíciómról, belebetegedtem ebbe az egészbe, fizikailag is, lelkileg is. Konfliktusos ember vagyok, beleállok a helyzetekbe. Az egyetemfoglalásba teljes szívvel bele tudtam állni. Az alakuló Freeszfe Egyesülettel viszont nem találtam a közös hangot, voltak problémáim a kitalált konstrukcióval. Teljesen világos volt az is, hogy az egyetem új, fura urai nagyon elkönyveltek engem valahova, egyébként teljes joggal. Aki a diákságról így beszél, aki lekezelő, támadó hangnemet vesz fel a teljes hallgatósággal szemben, azzal én nem tudok közösséget vállalni. Azt éreztem, valami teljesen újat kellene csinálnom, máshol, máshogyan. Megtudtam, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létezik drámaíró szak, egyébként sehol máshol. Kárpáti Péter személye garancia volt arra, hogy az oktatás nem arról fog szólni, hogy ő majd jól megmondja, hogyan kell drámát írni, és mi majd jól megírjuk, aztán elköszönünk egymástól, hanem várhatóan ennél sokkal komplexebb képzésre számíthatunk” – fejtette ki Csernai Mihály.

Az alkotó arról számolt be, hogy pályakezdő drámaíróként borzasztó nehéz a saját szövegeit eljuttatni a rendezők vagy a színházak számára.

Arról szólva, hogy menekülés volt-e számára Marosvásárhely és a drámaíró szak, elárulta:
„Tudtam, hogy Kárpáti Pétertől, aki rendezőként, dramaturgként és színészként is dolgozik különböző projektekben, szívesen tanulnék. Volt bennem csalódottság is természetesen, mert úgy éreztem, sokat tettem egy esetleges szakmai párbeszédért, teljesen beleálltam az egyetemfoglalásba és bebizonyítottam, hogy képes vagyok helytállni egy ilyen kiélezett helyzetben. Azt gondoltam, ezzel biztonsági hálót vontam magam köré, helyem lesz a színházi pályán, és hívni fognak. Fájt, hogy igen kevés megértésre leltem. Napi szinten kaptam üzeneteket, hívásokat azzal, hogyha baj van, fordulj hozzám, ha kell valami, keress meg, de amikor kijöttem az egyetemről és lemondtam az elnökségről, mintha eltűntek volna ezek az emberek. Volt bennem annyi dac, hogy nem tettem meg az első lépéseket, hiszen én már annyi lépést megtettem. Hónapokig toltam az ellenállást, sokszor a saját értékrendemmel szembemenve kellett képviselnem döntéseket, de bele kellett állnom, mert ezt szavazta meg a többség, és én hiszek a demokráciában. Ez az én bélyegem; a csávó, aki a hök-elnök volt az egyetemfoglalás alatt. A mai napig van olyan, aki így mutat be engem. Jobban szeretném, ha igen, a szakmai alkotómunkám lenne, amiről megjegyeznek.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.03.14 – 30,31. oldal