Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő hamarosan a 95. születésnapját ünnepli, de addig, amíg fontosnak érzi magát, nem kíván visszavonulni. A Pesti Magyar Színház örökös tagjával régi-új szerepéről, életmódjáról, barátairól és a lánya öngyilkosságáról is beszélgetett a Bors.

Arról szólva, hogy jelenleg ő Magyarország legidősebb aktív színpadi színésze, Csernus Mariann elmondta: „… de engem nem érdekel az ilyesmi, az idő múlása soha nem hatott meg. Tudomásul vettem, hogy magától értetődik, az élet velejárója. Nem azt mondom, hogy nem akarok a legidősebb aktív színész lenni, mert ha az vagyok, hát az vagyok. De a korom tényleg soha nem foglalkoztatott. Nem érdekelt, hogy harminc, ötven, kilencven vagy százhúsz vagyok! (Nevet.) Nem érint ilyen értelemben az idő. Valamikor volt egy színésznő, akit úgy hívtak, hogy Patkós Irma. Elmúlt már hetvenéves, amikor Sándor Pál felfedezte magának, onnantól kezdve pedig húsz évig vitték forgatni. Nekem úgy jó, hogy játszom! Addig, amíg futott Háy János Házasságon innen és túl című darabja a Pesti Magyar Színházban, ahol örökös társulati tag vagyok, játszottam Mariska, az öreg néni szerepét. Imádom, remekműnek tartom! A járvány miatt volt szünet, de aztán folytattuk, bár tavaly óta nem játszottuk. A Vizsolyi Biblia pedig úgy jött, hogy Navarrai Mészáros Márton újságíró-szerkesztő rojtosra rágta a fülemet, hogy játsszam még egyszer az életben. Marci a barátom, azon kevesek egyike, akit valahogy elviselek magam körül. Miután igent mondtam neki, a Bethlen Téri Színház vezetésével kijárták az útját a helyi önkormányzatnál, a színház pedig bemutatta és befogadta az előadást.” 

Azonos című könyvéből Karafiáth Orsolya adaptációjában készült el a Ki voltál, lányom? című előadás, amelyet május 14-én, a Jurányi Házban mutattak be. A kérdésre, hogyan viselte a lánya, Joó Katalin színésznő öngyilkosságáról szóló darabot, elárulta:

„Valóban láttam Horváth Patrícia előadását, de azért nem indított meg érzelmileg, mert máshol vannak a dolgok elrendeződve az ember lelkében. Bármit láthattam volna, nem úgy érint, hogy zokogásban török ki a nézőtéren. Kató halála az én teljesen szuverén belső ügyem.”

A színésznő arról is beszélt, hogy van mostanában, van-e segítsége:
„Nincs szükségem semmiféle segítségre, nagyszerűen elvagyok magamban. Ha pokoli kánikula van, szédülök egy kicsit és fáj a fejem. Ha az erkélyem alatt nagyon tépi a szél a fákat, tántorgok kicsit és úgy érzem, hogy menten szétreped a fejem. Nem izgatom magamat, ilyenkor is megyek naponta vásárolni, általában gyalog indulok és busszal jövök haza. Állatnál és növénynél jobban nem becsülök semmit, a napokat olvasással töltöm. Még húsz évet élhetnék, hogy a saját könyvtáramat, amely temérdek könyvből áll, kiolvassam! „