12 nagysikerű évad után idén befejezi működését a Prima Primissimával és a Színházi Kritikusok Díjával is kitüntetett k2 Színház csapata. A társulat alapítóit, Benkó Bencét és Fábián Pétert a döntés okairól és az idáig vezető út állomásairól kérdezte Láng Zsuzsa és Petike Áron a Jelenben. Lapszemle.

A teljes interjú a Jelenben olvasható.

Arról szólva, hogy az Ördögkatlan fesztiválon búcsúzik a k2 Színház társulata, Benkó Bence elmondta: „Az utolsó fellépés szimbolikus befejezés lesz, hiszen az egyetemről kijőve, és rögtön társulatot alapítva a Katlanon volt az első előadásunk. A kaposvári egyetem színész szakára jártunk, éppen akkor, amikor ott megtörtént az a váltás, ami tavaly az SZFE-n is végbement. Úgyhogy nekünk harmadévben kvázi menekülnünk kellett Kaposvárról.”

„Mi színészként majdhogynem pályaelhagyók lettünk, de íróként és rendezőként is sokat jelentett az egyetem, rengeteget tanultunk. Mondjuk, Mohácsi Jánossal együtt tölteni pár órát egy próbateremben, önmagában felér egy szakmai gyakorlattal. A képzéssel persze akadtak problémák, főként azzal, hogy mikor és mennyi óránk volt megtartva. (…) Nagyon sokat jelentett, hogy bizonyos tanáraink, mint például Csáki Judit és Jászay Tamás olyan órákat tartottak, amelyek inspirálóan hatottak ránk nem csak a színészet, hanem a rendezés, írás irányában is. Amikor viszont 2012-ben Vidnyánszky Attila megérkezett Kaposvárra, teljesen improvizatív lett a képzés” – összegezte Fábián Péter.

Az elmúlt időszak munkájáról szólva Fábián úgy fogalmazott: „Szerintem az elmúlt tíz év leggyümölcsözőbb hatása az volt, hogy nagyon sok alázatra tanított meg minket. Sokat kellett melózni azért, hogy fennmaradjunk, és ez meghatározóvá vált bennem. (…) Sőt úgy éreztem, önhazugságba esnék, ha úgy csinálnám tovább, hogy belül azt érzem, méltatlanok hozzá a körülmények. Nem látom, hogy hová tudunk tovább fejlődni, ha nincs helyünk, ha nincs elég pénzünk, és az a kevés is kiszámíthatatlan, hogy fenntartsuk a működésünket. De ezt Bencével biztosan másként látjuk, hiszen ő tovább viszi a társulatot jövőre egy új néven.”

Benkó Bence erre úgy reagált: „(…) Aláhúznám, hogy a körülmények szerintem is szarok, de eddig sem volt leányálom. Az a különbség, hogyan éljük meg ezeket a bizonyos körülményeket. Szerintem van még, ahonnan nem próbáltunk rálátni. Kipróbáljuk, legfeljebb tévedek. A legfontosabb, hogy vannak olyan energiák a csapatban, amelyek mentén megfogalmaztuk: van még tartalék – még csinálnánk. Aztán lehet, hogy már jövő májusban kimondjuk, hogy na, nekünk meg most lett elegünk.”

„Az egész társulat megfogalmazta a leglényegesebb tanulságot: az egymással való kommunikáció fontosságát” – egészítette ki Benkó.

Fábián szerint túl sok mindent sepertek a szőnyeg alá: „De lehet – és biztos furcsa lesz, amit mondok -, hogy ez a lavírozó technika az oka annak, hogy ez a társulat ilyen sokáig fennmaradt. (…) Akárhogy is, a legnagyobb tanulság nekem az, hogy a felelősségmegosztás olyan dolog, amit feketén-fehéren ki kell mondani. A „megoldjuk okosba” – egy idő után visszanyal” – szögezte le a rendezi.

Az alkotók arról is beszéltek, egy kőszínházban teljesen más a munka menete, mint függetlenként és a Kecskeméti Katona József Színházban megromlott a kapcsolat a vezetőséggel, ugyanis jogdíjproblémák merültek fel és a direktor, Cseke Péter jelezte: bizonyos politikai utalások nem maradhatnak a szövegben, mert Kecskemét „egy fideszes város”.

A teljes interjú a Jelenben olvasható.