“Olyan időket élünk, amikor harc folyik mindenféle autonómia ellen. Mérgező légköröknek egyébként lehetnek akár pozitív hozadékai is, elősegíthetik például új kifejezésformák megszületését” – véli Egressy Zoltán író, drámaíró, akinek Gordiusz című karanténkomédiáját online mutatták be a napokban. A Népszava kérdezte.
A teljes interjú a Népszavában érhető el.
A kérdésre, ha egy drámaíró karanténhelyzetben karantén témájú darabot ír, az elsősorban terápia, vagy inkább egzisztenciális kényszer, Egressy Zoltán elmondta: “Szerencsére egyik sem. Tavaly tavasszal a Litera felkérésére írtam a Gordiuszt, lett belőle egy felolvasószínházi előadás, aztán megkeresett a Zichy Szín-Műhely azzal, hogy Léner András rendezésében bemutatná a Hatszín Teátrumban.
Terápiás céllal egyébként sem szoktam írni, ha pedig egzisztenciális kényszer állna fenn, akkor vélhetően más műfajjal kísérleteznék, nem egy háromszereplős tragikomédiával. “
A Gordiusz viszont szenvedélyesen szól az árulásokról, a szembenézéshiányáról és a párkapcsolatok őrületig fokozódó abszurditásáról, amelyet a karantén csak tovább erősít – veti fel a kérdező: Balogh Gyula.
“Ami rossz, azt biztos felerősíti. A Gordiusz persze csak egy irodalmi mű, amelynek írása során elsősorban a komédia eszköztárát használtam, esetenként “harsány színeket” is. De amennyire komikus az alaphelyzet, annyira tragikus is. Általában egyszerre látom mindkét nézőpontból a világot.
Egy színdarab mikroközösségek, emberi kapcsolatok szintjén, konkrétumokból kiindulva tud általánosabb érvényű dolgokról beszélni, más kérdés, hogy mikor mi találja el az embereket.
Azt szeretnék, ha szembesítenék őket a saját életükkel, vagy ha felvillantanának nekik valami mást? Az irodalom, a színház személyiségformáló hatásában valamennyire hiszek ugyan, de azt is tudom, hogy a világot nem változtatják meg. Talán nem is feladatuk. Az sem kevés, ha kérdések merülnek fel a befogadókban” – fejtette ki a szerző.
Azt is elárulta, hogy a kulturális élet, beleértve a színházat, ideológiai szétszakadását miként szemléli: “Hol szomorúan, hol rémülettel, de csodálkozás már nincs bennem. (…)
Már magának az ideológia szónak a felbukkanása is idegesítő, hiszen a kultúra, a művészet nem lehet más, mint kreatív, bátor és mindenekelőtt szabad.”
Az SZFE ügyéről is szót ejtett: “Az SZFE láncszem a sorban, az előbb említett autonómiaellenesség egyik áldozata. Nem tanítottam, és tanulóként sem jártam oda, személyes viszonyom tehát tulajdonképpen nincs az intézménnyel, de szolidaritásból őrt álltam én is, csatlakoztam a tiltakozásokhoz. Mindig lehet javítani körülményeken, csak mintha nem lenne elmagyarázva, mi miért történik, miért kell például kiszervezni egy állami tulajdont magánkézbe. (…) A legkülönfélébb területeken tapasztalom, hogy az átpolitizáltság olyan mértékben sző át mindent, hogy ennek előbb-utóbb vége kell hogy legyen, mert kezd kibírhatatlanná válni. “
A teljes interjú a Népszavában érhető el.
Magánbörtönben él mindenki / Népszava 2021.04.26 – 11. oldal