„Egy elejtett félmondat akár egy egész életre nyomot hagy” – Interjú Gáspár Annával
2021. november 2., kedd 08:03
November 8-án mutatja be a Manna Produkció a Minden negyedik című előadást a Radnóti Tesla Laborban. A színpadon hét nő beszél a gyermeke elvesztéséről, vagy a soha meg nem születéséről. Nyíltan mesélnek arról, amiről nem szoktak, talán nem is illik. Az alkalmi társulat Csábi Anna rendező vezetésével másfél éve kezdte el a közös munkát, amit most először tudnak a budapesti közönség előtt is bemutatni. A produkcióról Gáspár Annát kérdeztük, aki színészként, produkciós vezetőként, sőt perinatális szakemberként is részt vett a megvalósításban.
A Minden negyedik című előadás témája azoknak a meg nem született gyermekeknek az elvesztése, akik még meg sem születtek. Az alkalmi társulat olyan színésznőkből áll, akik érintettek vagy már a felkérés pillanatában érezték, hogy számukra fontos ezt az ügyet támogatni. A veszteség önmagában nem tabu, de a perinatális, a szülés körüli veszteség igen. Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben ilyen történt – ha megtudjuk – akkor elnémulunk. Nincsenek szavaink egy ilyen helyzetre.
Ez az előadás adhat szavakat, megoldást erre?
Nem ez a célja feltétlenül, de nagyon sok olyan helyzetet bemutatunk, amikor a szavaknak mágikus ereje van. A várandósság egy módosult tudatállapot, ilyenkor másképpen és máshogyan csapódnak le bennünk mondatok.
Kutatások bizonyítják például, hogy az anyák – és az apák is – sok tíz évvel később is pontosan vissza tudják idézni az orvosok vagy rokonok szavait, ami a szülésükkor vagy a várandósságuk alatt elhangzott. Azt mindenképpen szeretnénk megmutatni, hogy mekkora felelősségünk van ilyenkor, hogy egy elejtett félmondat akár egy egész életre nyomot hagy.
Az előadásban bemutatott történetek sokféle szemszögből mutatják meg, néha viccesen, néha énekelve, néha kegyetlen komolysággal, hogy mit élnek át azok a nők, akik elveszítik a magzatukat.
Szerinted kik lesznek majd kíváncsiak ezekre a történetekre?
Ez egy színházi előadás, ami nagyon jelenidejű és fontos témával foglalkozik, remek színészeket felvonultatva Fullajtár Andreától kezdve Földes Eszteren át Tordai Teriig. Bízom benne, hogy aki érdeklődik a kortárs színház iránt, annak elég csemegét rejt az alkotók listája és az előadás kísérletező jellege. A rendező, Csábi Anna különleges érzékenységgel visz színre komoly, mély darabokat, amit már bizonyított Temesváron és Budapesten is. Reménykedem, hogy van olyan néző is, aki a pályakezdő rendezők munkáját figyelemmel kíséri, és emiatt lesz kíváncsi. Emellett nyilván, akit megszólít a téma, az el fog jönni. A veszteséget átélt anyák, apák, családok, az egészségügyben dolgozók. Arra már rá kellett jönnünk a munkafolyamat alatt, hogy a perinatális veszteség tényleg annyira gyakori, hogy szinte mindenkit érint, vagy mindenkinek van olyan ismerőse, aki érintett.
Miért fontos erről beszélni?
Azért, hogy jobban megértsük és esetleg másképp reagáljunk arra a helyzetre, amibe a várandós nők nagy része kerül. Hogy adott esetben el tudjuk fogadni a helyzetünk természetességét, és ne kelljen néma tagadásban lennünk. Ha egy színházi előadás közvetítésével megéljük ennek a helyzetnek a gyászát, az segít a feldolgozásban. Azonban, ha ebben elakadunk, akkor egy örök teher marad. Az elakadást pedig sokszor akaratlanul a környezetünk okozza, akik nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, ezért elbagatellizálják, eltagadják.
Fontos erre ráirányítani a figyelmet, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy minden negyedik nő átéli ezt a veszteséget, hanem az, hogy nem kapnak teret ennek a feldolgozására. A „majd lesz másik” és a „még fiatal vagy, ne bánd” és a „de hát még nem is élt igazán” mondatok elképesztő erejűek és fájdalmasan károsak.
Az alkotók mennyire merültek bele ennek a helyzetnek a tanulmányozásába? Hogyan kerültek hozzátok az előadott történetek?
Csábi Anna, az előadás rendezője gyűjtötte a szövegeket, olyan nőktől, akik felajánlották a történetüket nekünk, hogy megmutathatjuk az ő életükön keresztül ennek a témának a fontosságát. Nagy bizalom a részükről és nagyon hálásak vagyunk érte. Van olyan alkotó, aki a saját történetét hozta. A próbák során gyásztanácsadó szakértővel is beszéltünk, hogy nehogy átlépjünk határokat, vagy mi magunk is kárt okozzunk a szavak mágiájával. Az alkotók mind nők, akik így vagy úgy találkoztak már ezzel a témával. Én magam pedig azért vállaltam szerepet az előadásban, mert 2014 óta tanulom a szülés-születés kísérését, jelenleg épp az ELTE perinatális szaktanácsadó képzésén vagyok végzős hallgató, így áldásosan összefonódott ebben a projektben mindkét szakmám. Hosszú évek óta kísérem a családokat, az édesanyákat ebben a különleges időszakban a színházi munkáim mellett. A diploma megszerzése után pedig szeretnék még intenzívebben a kíséréssel foglalkozni.
Ezek szerint ez az utolsó bemutatód?
Egy jó ideig biztosan.
Színészként vagy produkciós vezetőként?
Produkciós vezetőként mindenképp. Színészként nem tudom rám talál-e bármilyen feladat még, ez kevéssé múlik rajtam. De úgy gondolom, hogy soha ne mondd, hogy soha, tehát nincs elvágólag vége az életemben a színháznak. Azonban most más felé fordulok és máshova teszem a fókuszt.
Hogy érinti ez a Manna Produkció jövőjét?
Közel 15 évet dolgoztam a Manna Produkció vezetőjeként, ahol létrehoztunk több mint 100 előadást. Ez a sor egy darabig nem fog folytatódni, a Manna fókusza is áthangolódik. A legfontosabb számomra a tudásátadás, akár a színházi működésemről, akár a dúlaságomról van szó. A színházi világban is sokaknak voltam a mentora, kísérője, amíg megszületett egy-egy előadás. A szüléskísérésekben pedig a pároknak próbálok olyan támasza lenni, ami ebben a zavaros világban sok-sok információval segíti őket a családdá válás útján, hogy az új jövevény a lehető legjobb életesélyekkel érkezzen a világra.
A bemutató után hogyan folytatódik a Minden negyedik sorsa? És hogy látod a többi Manna előadás jövőjét?
Hála Kováts Adélnak, aki befogadta a Radnóti Tesla Laborba ezt az igazán tabudöntögető előadást, bízom benne, hogy a színház támogatásával addig műsoron maradhat a Minden negyedik, amíg van rá érdeklődés.
A Manna előadásai szinte mind koprodukcióban készültek az elmúlt 15 évben, így az előadásoknak több szülője van, hogy ennél az analógiánál maradjunk. Azok maradnak repertoáron, ahol a koprodukciós partnerek gondjukba tudják venni őket. Szerencsére ez csak olyan háttérországbeli változás, amit a nézők nem is észlelnek. Egy-két előadásunk marad saját szervezésben, illetve vannak még bemutatóink, amik elmaradtak a pandémia miatt és csak most kerülnek közönség elé.
Szóval nem állunk meg csak átadunk feladatokat, és hozzá alakítjuk a működésünket a jelenleg biztosítható keretekhez. Tulajdonképpen lekövetjük a pénzügyi és emberi forrásainkban beállt változásokat és szűkítjük a működésünk fókuszát. Ma is rengetegen fordulnak hozzánk produkciós segítségért, akiket igyekszünk útba igazítani.
A képzési programunk emiatt folytatódik, mert a tudás átadása továbbra is kiemeleten fontos számunkra. Azzal tudjuk most legjobban segíteni a szakmát, ha fejlesztjük a szakembereket az előadó-művészeti terület hátterében.
Mert óriási a hiány. Szükségünk van szakértelemre, lendületre és lelkesedére, amit nagyon kivett belőlünk ez az elmúlt időszak.
És olyan szakértelemmel támogatott műhelyekre, ahol olyan, jelenidejű, tapintható problémákra reagáló, kísérleti előadások születhetnek, mint a Minden negyedik.