A 20. század vége felé az újságíráson belül új szakma született, az elektronikus média kihívásainak megfelelően a ’90-es években elindult a televíziós műsorkészítés képzés egyetemünkön. Miről is van szó? – kérdeztük először Erhardt Ágoston televíziós szerkesztőt, a most felvételiző, szeptemberben induló osztály vezetőjét” – számol be az SZFE.hu.

(Az egyetemen televíziós műsorvezető, műsorrendező képzés indult a 90-es években Vitray Tamás és Horváth Ádám vezetésével, majd Bárdos András, Máté Kriszta, Kolosi Péter, Rangos Katalin és Fekete Ibolya is osztályvezetők lehettek. A szerk.)

– Az újságírás, a televíziózás komplex hivatás, egy kicsit mindenhez értünk. Sokan gondolják, hogy ennek a szakmának vége van, de én nem így gondolom. Televíziózás mindig lesz, legfeljebb az előállított tartalmakat sokféle platformon „fogyasztják” a nézők, ahogy ez már most is történik. A fiatalok – és a kevésbé fiatalok – nagyon gyakran nem egy készülék előtt ülve nézik meg a híreket, hanem mondjuk a telefonjukon egy parkban, vagy a vonaton ülve. De az is tény, hogy manapság az is tud akár minőségi tartalmat is gyártani, aki mögött nincs ott egy televíziós csatorna. Akárhogy is, a tartalomgyártáshoz szükség van lexikális és gyakorlati tudásra, amit most majd meg kell adnunk a leendő hallgatóknak.

– Hogyan választottak az osztály élére?

– Sára Balázs az SZFE Zsigmond Vilmos Intézetének vezetője hívott, és nem sokat gondolkodtam, mert úgy érzem, hogy az elmúlt 18 évben olyan szakmai tudásra tettem szert, amit szívesen átadok a fiataloknak.

– Te a Vallási, Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőségen dolgozol az MTVA-ban. A kinevezésed hallatán fel is sikítottak bizonyos körök, hogy most aztán mi lesz itt.

– Elsősorban a vallási és a külhoni műsoroknál dolgozom, mint vezető szerkesztő, és ezekre a hangokra amit említettél, elmondhatom, hogy valóban van egyfajta látásmódom, értékrendszerem, ez az értékrendszer olyan, ami másoknak ad. A műsoraim pont ezt támasztják alá, hiszen ezek kizárólag pozitív lelki és emberi folyamatokat indítanak, indítottak el. Jómagam pedig rendkívül nyitott és elfogadó vagyok, megértek sokféle véleményt és álláspontot és elfogadok nagyon sok mindent. Nem kell attól félnie senkinek, hogy itt bármilyen ideológiai, politikai vagy egyházi gondolatot erőltetnék rá bárkire.

– Pedig a HÖK már bejelentette, hogy itt ideológiai alapon szanálják ki a jelentkezőket.

– Ilyenekre nem szeretnék reagálni. Ugyanakkor ismét csak megnyugtathatok mindenkit, mert itt egy nagyon jó csapat lesz, mind a diákok, mind a tanárok tekintetében. Azt is mondhatom, hogy a hallgatók többek lesznek, mint televíziós szakemberek. Az egyik tantárgyam, amit egy évig fogok tanítani, az a személyiségfejlesztés címet viseli. A televíziózás az másokkal való foglakozás, másokért való szolgálat, és ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudjuk, tisztában kell lenni önmagunkkal is. Nagyon nagy hangsúlyt szeretnék fektetni arra, hogy ezek a diákok, ismerjék meg önmagukat, hogy utána másoknak olyan műsorokat tudjanak gyártani, ami valóban értékes tud lenni.

A hallgatókat segítenünk kell abban, hogy megtalálják a hozzájuk legjobban illő területet ebben a szakmában. Legyen az a híradózás, showműsor, portréműfaj, vagy minden, ami ebben a hivatásban megtalálható. Ez az egyik feladatunk. A televíziózás olyan szakma, ahol bemutatunk embereket, életeket, történeteket, eseményeket, és persze szórakoztatunk is. Mindezeket úgy, hogy a főszereplő az „ember” és nem feltétlenül az újságíró.

Erhardt Ágoston osztályvezetője segítője M. Nagy Richárd televíziós rendező lesz.

– Ez egy olyan osztály lesz, ahol a kamera kezeléstől, a rendezésen, a vágáson riportkészítésen túl a műsorvezetésig mindent tanulnak a hallgatók. Nem sok ez egyszerre?

– A mi szándékunk az, hogy olyan televíziós kollégákat képezzünk, akiknek komplex fogalma van arról, hogy készül a műsor. A televíziónak az egyik legfontosabb része a tecnikai rész, tehát a technikához is kell konyítani. A televízió nagyon sok műfajt fog össze. A hírtől kezdve a sporton át, a show műsorig. Plusz képzőművészet, irodalom, zene. Nem egy műfajnak a csúcsminőségű képzéséről van szó, hanem inkább egy jó „koktélt” szeretnénk csinálni, amelyik finom, zamatos és mindenki szereti.

– Kis túlzással azt lehet állítani, hogy lassan minden bokorban tanítanak egy kis kommunikációt, a legnagyobb egyetemeken is vannak ilyen szakok. Az SZFE mennyiben tud mást nyújtani, mint bármelyik felsőoktatási intézmény?

– Három dolgot rögtön tudok mondani: az első a tradicionális múlt, a második, hogy egy olyan technikai bázis, ami most az SZFE Zsigmond Vilmos Intézetben kiépült nincs sehol másutt, a harmadik egy művészi „bekötöttség”, irányultság, amelyik a technika mellett jelentős szerepet játszik. Ez a három olyan erő, amelyikkel pluszban rendelkezik a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Az interjú az SZFE.hu oldalon jelent meg.