Százhúsz éve, 1903. július 25-én született Ajtay Andor Kossuth-díjas színész, rendező, akiben már kezdőként felfedezték a karakterszerepek alakítóját. Eleganciája és bölcsessége színpadon és azon kívül is legendássá tette őt.

Játszott délceg csábítókat, izgalmas karakterfigurákat és drámai hősöket, volt bonviván operettekben, énekelt sanzonokat, de a klasszikus szerepekre csak pályája delén mondott igent, mert Hegedűs Gyulát idézve ő is azt vallotta: „Minél jobban szeretem a szerepemet, annál jobban félek megbirkózni vele.”

Kovács Andor néven látta meg a napvilágot az erdélyi Fogarason. Világéletében színész szeretett volna lenni, de apja ezt mereven ellenezte, így csak harmincévesen léphetett először a világot jelentő deszkákra. Érettségi után dolgozott tisztviselőként, próbálkozott – sikertelenül – vállalkozással és újságírással is, majd apja halála után, 1927–1929-ben elvégezte Rákosi Szidi színésziskoláját. „Több volt bennem a lélek, semhogy egész életemen keresztül savanyodni tudtam volna számoszlopok és bankkönyvek fölött” – mondta később.

A szegedi városi társulatnál kezdte pályáját, s Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjában olyan sikert aratott, hogy a vendégszereplő Fedák Sári figyelmét is felkeltette. A primadonna Pestre visszatérve elkürtölte, hogy ezt a szegedi „csodát” meg kell nézni, amit a Vígszínház igazgatói – Jób Dániel és Roboz Imre – meg is tettek, sőt rögvest szerződtették Ajtayt.

Történt mindez 1932-ben, de a színpadra már nem jutott fel olyan gyorsan, mint a fővárosba. Alaposan megvárakoztatták: négy szezonon keresztül egyáltalán nem vagy csak alig kapott szerepeket, a vezetők így „éheztették ki” a többi fiatal színészt is.

1943-ban átszerződött a Nemzeti Színházhoz, ahol a második világháború után az új igazgató, Major Tamás Bánk bán szerepét kínálta neki. Ő elhárította a megtisztelő feladatot, s visszatért a Vígszínházba régi mesteréhez, Jób Dánielhez. A nyitóelőadáson – amit a mai Thália színházban tartottak, mert a nagykörúti épület az ostrom alatt bombatalálatot kapott – a Színészt alakította Gorkij Éjjeli menedékhelyében.

A teátrumban, amely 1951-től egy évtizedig a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte, teljesült régi vágya, és több darabot rendezhetett. 1947-ben két alkalommal az Operettszínházban is szerepelt, mindkétszer Honthy Hanna oldalán játszotta a kissé már őszülő halántékú, de még mindig hódító, férfias bonvivánt. A következő évben a Pódium Kabaréban két francia vígjátékban lépett fel, mindkét darabot ő rendezte. A Belvárosi Színházban több mint 120 alkalommal játszotta Ben Jonson Volpone, avagy a pénz komédiája című darabjának címszerepét, a siker Ajtay kivételes alakításának volt köszönhető. 1959-től a Jókai Színházban, 1963-tól a Madách Színházban szerepelt egy évtizeddel későbbi visszavonulásáig. Emlékezetes alakításai közül néhány: Higgins (G. B. Shaw: Pygmalion), Rosmer (Ibsen: Rosmersholm), Clausen tanácsos (Hauptmann: Naplemente előtt), Attinghausen (Schiller: Tell Vilmos).

Tökéletes beszédtechnikája, mély zengésű orgánuma kiválóan érvényesült a klasszikus drámákban –  például a Hamletben Polonius alakjának megformálásakor –, noha később egyes kritikusok már modorosnak minősítették hanghordozását.

Színházi rendezéssel is foglalkozott. Karel Čapek Fiaim című drámájának 1956-os bemutatójáról Molnár Gál Péter így fogalmazott: „rendezői földrengésként vitte színpadra. (…) Bizonyította: modern az, amit éppen annak hisznek.”

Eleganciája a filmen is jól érvényesült. 1937 óta filmezett; kezdetben gyakran játszott saját koránál idősebb, őszülő halántékú férfiakat, idővel aztán hozzáöregedett a szerepkörhöz. Emlékezetes, ahogy A Beszterce ostromában (1948) a különc Pongrácz grófot, A haragnapjában (1953) Máriáss tanár urat, a Különös ismertetőjelben (1955) Bajcsy-Zsilinszky Endrét, az Oldás és kötésben (1963) az öreg professzort, Az oroszlán ugrani készül című krimiben (1969) dr. Klauberget alakította. Számos tévéjátéknak és hangjátéknak is kiváló szereplője volt, dalénekesként is ismerték és kedvelték.

A Kossuth-díjat 1954-ben kapta, érdemes művész 1953-ban, kiváló művész 1968-ban lett.

Még életében kikötötte végakaratát: adják el tihanyi villalakását, és a befolyt összeg kamataiból minden színházi szezon végén egy-egy színésznő és színész jutalomgyűrűt és pénzösszeget kapjon, így jött létre az Ajtay-díj, amelyet 1976 óta ítélnek oda a Vígszínház társulatában.

Ajtay Andor életének 72. évében, 1975. május 9-én hunyt el Budapesten.