Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója a Nők Lapjának válaszolt.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.02.14 – 20,21,22. oldal
Ellinger Edina elsőként arról mesél, hogy a járványidőszakban derült ki róla, hogy erőssége az újratervezés: „Tulajdonképpen azóta is ezt csináljuk, mert a Covid után jött az ukrajnai háború, az infláció, az energiaválság. Ez jó tanulási folyamat volt, például arra nézve, hogyan lehet a száztíz kollégával hatékonyan kommunikálni. Partnerként kezelem a társulatot, szeretem, ha tudják, mi miért történik. Olyan típusú vezető vagyok, akihez bárki bekopogtathat.”
Továbbra is játszik színészként néhány előadásban, és rendez is. Arrólszólva, hogy ilyenkor kikapcsolja-e magában az igazgatót, elárulta:
„Ki. Olyankor az első számú feladatom, hogy színészként megfelelően bepróbáljam és eljátsszam a szerepet. (…) A bábszínház hatalmas, nyolcemeletes épületében a hatodikon van az irodám. Ha csak itt mozognék, és nem lennék lent, a színpad közelében, sok dolgot nem éreznék meg, például hogy a társulat éppen milyen állapotban van, és nem látnám testközelből a felmerülő – akár technikai, akár emberi – problémákat.”
A direktor arról is beszámolt, hogy nemrég készítettek egy kérdőíves felmérést a nézők kedvenceiről és az első egy kisgyerekeknek szóló előadás lett, a második a Dekameron 2023. Utána megint jön egy gyerekdarab, majd újra egy felnőtt. „Szépen fej fej mellett halad a bábszínház gyerek- és felnőttvonala, ami régi vágyunk volt” – mesélte.
A felvetésre, mit jelent ma a bábszínház, úgy nyilatkozott:
„Nemcsak a Budapest Bábszínház brandjét építjük, hanem általánosságban a bábműfajét is. Sokak fejében az él, hogy a bábszínház egyenlő a kesztyűs bábbal, pedig az csak egy technika a sok közül. Rengeteg energiát fektetünk abba, hogy az embereknek evidens legyen az, hogy többféle bábtechnika létezik. Vannak összművészeti jellegű előadásaink is, amelyekben az élő színészi játék vagy a tánc együtt jelenik meg a bábbal. Ez határtalan műfaj.”
Az igazgató abba is beavatott, hogy otthon is a színházon gondolkodik és a fiatalokon, akiket a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít: „Nagyon nehéz erről lekapcsolódnom, ezt be kell vallanom. Sokszor ostorozom magam, hogy vajon menynyi energiát fordítok ehhez képest a családomra. Néha megkérdőjelezem magam anyaként, hogy amikor a gyerekeim felnőnek, mit fognak rólam gondolni. Vajon mennyire voltam jelen az életükben, mindent megtettem-e, amit kellett? Tudok-e pozitív példával járni előttük azzal, hogy olyan foglalkozást érdemes választani, amit ennyire szeretünk, és szívünket-lelkünket beleadjuk? A férjem elképesztően támogató, azt mondta nekem, higgyem el, olyan dolgot kapnak tőlem a gyerekeim – a művészet közelségét -, ami egy életen át elkíséri őket. Ezzel azért megnyugtatott.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.02.14 – 20,21,22. oldal
Kérdezett: FEHÉRVÁRY-MÉNES ANNA