A PLACCC Fesztivál keretein belül július 2-án és 4-én a budai Kecske-hegyen, szabadtéren lesz az idén 5 éves Ziggurat Project Unplugged című Staféta nyertes előadásának bemutatója Sarlós Flóra Eszter rendezésében.  

Boldog 5. születésnapot a Ziggurat Projectnek! Mondanál pár szót a társulatról és magadról?

Igen, köszönjük! Igazából tavaly voltunk 5 évesek, ha a 2015-ös A Maradék c. projekttől számoljuk magunkat, amely az első nagyobb közösségi eseményünk volt, csak a járványhelyzet miatt nem találtunk megfelelő alkalmat az évforduló megünneplésére. A Ziggurat Project alapvetően egy olyan kollektíva, mely térszenzitív előadások létrehozására fókuszál, tehát sokat dolgozunk színházon kívül, az adott térhez kapcsolódva. Dolgoztunk már üres medencében, falmászóteremben, gyárépületekben, metrómegállóban, borozóban, sok-sok izgalmas helyen az elmúlt évek alatt. Rendszeresen dolgozunk a PLACCC Fesztivállal, és 2019 óta tagjai vagyunk az In Situ networknek is. Összművészeti és egyre inkább szektorokon átívelő produkciókban, projektekben gondolkozunk. Én például Párizsban végeztem MA képzést, ahol a diplomamunkám a kortárs tánc és digitális technológiák kapcsolatára fókuszált. Ezzel a területtel foglalkozunk jelenleg is STELLA (Somatic TEch Live LAb) c. projektünkben is.

Az Unplugged egy a kortárs táncot és a sportmászást ötvöző, a Kecske-hegy sziklájára tervezett térspecifikus darab. Honnan jött az előadás ötlete?

Az évek óta tartó térspecifikus alkotás tapasztalata tette lehetővé az Unplugged bevállalását. Személyes tapasztalatból, egy via ferrata kirándulásból jött a beltéri mászás, abból pedig az, hogy előadást kell ebből az élményből csinálni. Belerángattam jó pár embert, elkezdtünk tréningezni, amiből lett egy AWE című beltéri előadásunk. Ahogy az ember tanul mászni, úgy jön a magabiztosság, hogy képesek vagyunk kimenni sziklára. A Covid helyzet miatt nagyon adta magát – de belső indíttatás is volt -, hogy mennyire izgalmas lenne sziklán, természetben dolgozni. Illetve ha már ennyi energiát beletettünk, jó azt tudni, hogy a Covid miatt remélhetőleg már nem törlik el ezt a kültéri programot. Szerintem adhat egy pluszt az embereknek, hogy egy erdőbe jönnek előadást nézni. 

Mi inspirálta az előadás témáját?

2018 végén egy hónapot Patagóniában, Chilében töltöttem, és egy városi falfestményen keresztül találkoztam a Selk’nam törzs kiírtásának történetével, akik őshonosak voltak Patagóniában, és izgalmas hagyományaik és rituláéik voltak. Innen jött, hogy máig élő, veszélyben lévő, vagy már kiirtott törzsek története mennyire izgalmas téma, amivel mi itt Közép-Európában szinte egyáltalán nem foglalkozunk, hiszen nagyon távol van tőlünk. A beltéri darabunk, az AWE tényleg a mászás és a tánc kapcsolatáról szólt, és minden, ami ehhez kötődik például a félelem legyőzése. Most viszont arra gondoltam, hogy dolgozzunk úgy, hogy a tánc és a mászás csak eszköz arra, hogy elmeséljünk egy absztrakt történetet. Így alakult, hogy a mi előadásunk szereplői egy kitalált, érintetlen törzs tagjai, akik a sziklafalon élnek. 

Kik az előadók?

Van két kortárstáncosunk: Szemessy Kinga és Szilágyi Krisztián, egy újcirkuszművész és táncosunk, Mórocz Eszter, a negyedik előadónk pedig sportmászó, falmester, Borgulya Zoltán. Próbáljuk a stílusokat összegyúrni, és segíteni egymásnak. A Hegymászó Szövetség figyelmét felkeltette az előadás, és ők ajánlották mentornak Tiboldi András mászóoktatót. A három táncossal együtt tanultunk meg mászni hat hónapon keresztül, és együtt dolgoztunk az AWE című előadásban, ami az Unpluggednak az előtanulmánya volt. Abban az előadásban én is táncoltam. Adott volt, hogy velük pályázzak az Unpluggedra is. Borgulya Zoltánt, aki a mászó-előadónk, a mászóteremben ismertük meg, ahol oktat. Sokat segített nekünk, furcsállta, de tetszett neki, amit csináltunk, és sikerült beszervezni az Unplugged előadásba.   

Mesélj a próbafolyamatról!

Úgy kezdődött, hogy március-áprilisban a technikai mászást gyakoroltuk Andrással, olyan volt, mint egy sziklamászó tanfolyam. Amikor már képesek voltunk csinálni valamit, mindig irkáltam, hogy ezt majd beletehetjük az előadásba is. De ez még az a fázis volt, ami a biztonságra ment, hogy ne zuhanjunk le a szikláról, hanem képesek legyünk mozogni rajta. Május elején voltunk a Zemplénben egy egyhetes intenzív rezidencián, amit az Imre Zoltán Programmal nyertünk. Szerencsénk volt, mert a Zempléni Kalandparknak még akkor pont volt egy terme, ami még nem volt nyitva a közönség előtt, és tudtuk használni a belső termet és a kinti sziklákat is. Ott már az egész csapat együtt volt, a zeneszerzőnk, Munkácsi Ádám is. Hozzá kell tenni, hogy a csapatból mindenki megtanulta a mászás alapjait, a zeneszerzőnket és a menedzserünket, Szőke Tímeát is beleértve. Ádámot inspirálják a mászás közbeni hangok, a karabiner csukódása, a természet hangjai. Szeretnénk, hogy ő is biztonsággal mozogjon vertikálisan. Azóta pedig a Kecske-hegyen zajlik az alkotófolyamat a július eleji bemutatóig. Mindenkinek máshol van a mentális határa, azon próbálunk egy picit túllépni. Nekem is oda kell figyelnem rendezőként, hogy mennyit kérhetek. Van, amikor egyedül mászunk, és akkor csak magunkra számíthatunk, meg az elmúlt pár hónap tapasztalatára, hogy nem csinálunk butaságot, mégiscsak veszélyes sport a mászás. De nagyon vigyázunk, mindig csekkoljuk egymást. Hangulatilag viszont nagyon jó teljesen kiszabadulni a természetbe, az eső az egyetlen akadály-faktorunk. Jó érzés, hogy minden mástól sikerült függetleníteni magunkat. 

Hogy választottátok ki az előadás helyszínéül a Kecske-hegyet?

Több helyszínt végignéztünk Budapesten. A választásnál az egyik szempont az volt, hogy hova tudnánk a nézőket elhelyezni, mi az, ami elég nagy, hogy a közönség le tudjon ülni, és elérhető legyen BKV-val. Valamint az is fontos szempont volt, hogy milyen a szikla kőzete. A másik jelöltem a Kecske-hegy mellett a Csillaghegyen található Róka-hegy volt, ami nagyon törmelékes, és könnyen zúdulnak le a kövek, tehát oda nem ültethettünk volna sisak nélkül nézőket. 

Mire utal a cím: Unplugged?

Akusztikus zenei utalással élve az unplugged izolált, becsatornázatlan természetben létezésre utal, ami jelenleg nagyon távol áll tőlünk. Mindarra utal, amihez már minden kapcsolatot elvesztettünk. Például van ez a kis maradéka az érintetlen természeti népeknek, akik még olyan tudással rendelkeznek, amihez a kapcsolatot már elvesztettük. Az a kérdés is eszembe jut a címről, hogy hogyan tudunk mindenről lekapcsolódni ahhoz, hogy kapcsolódjunk. Közben az előadók folyamatosan össze vannak kapcsolva a kötelekkel a sziklán. Több helyzetben mást és mást jelent nekem most ez a cím. 

Kiket vártok az előadásra? 

Az a cél, hogy ne csak a kortárstáncot és alternatív színházat kedvelő néző jöjjön el, ez sikerült már a tavalyi beltéri mászós előadásnál, aminek nagyon örültünk. Szeretnénk elérni a természetbarát embereket is, sokan kirándulnak a Kecske-hegy környékén családdal. Illetve a mászóközönséget is szívesen látjuk. Valamint várjuk azokat is, akik a jelenlegi helyzetben védettségi igazolvány hiányában nem mehetnek színházba. Ez alkotói kérdés is: jelenleg nem szeretnék semmi olyat játszani a saját darabjaimból, amire egyesek nem jöhetnek el. 

Hogy tervezitek a továbbjátszást?

Július 2-án és 4-én lesz a bemutató, utána augusztus végére is tervezünk egy előadást. Tagjai vagyunk az IN SITU networknek, ami az európai térspecifikus, nyilvános terekben alkotók hálózata. Az ottani partnereket szeretnénk megkeresni, első körben Csehországot és Ausztriát. Valamint a Zempléni Kalandparkkal is szeretnénk újra együttműködni az előadás kapcsán. Persze elég bonyolult új helyszínen adaptálni az előadást, egy-két hét ottani próba szükséges szerintem. 

Hogyan segítette a munkátokat a Staféta pályázat?

A fő támogatónk abszolút a Staféta pályázat, amellett csak kiegészítő támogatást kaptunk a rezidenciára, meg az IN SITU networktől. A Staféta nélkül nem tudtunk volna nekiállni az egésznek. A kommunikációban, a vizibilitásban nagyon sokat fog segíteni, amire nagy szükségünk van. 

Szerkesztette: Bordás Katinka

További információk az előadásról és jeagyvásárlás itt.