Kamaszkorában szeretett bele Füst Milán regényébe: viszonylag magányos gyerek volt, aki sokat olvasott, A feleségem története pedig különösen elbűvölte. Enyedi Ildikót új filmje kapcsán kérdezte a 168 óra.

„Maga Füst Milán bűvölt el annyira, hogy már 1990-ben szerettem volna megfilmesíteni a regényt. Ami kamaszkoromban is szíven ütött, és ami máig a legfontosabb számomra Füst Milánban az irodalmi zsenialitásán kívül az az, ahogyan a világról gondolkodik – a férfi és női szerepeken és a saját nemén túl. Készítettem is egy rövid mesefüzért Téli hadjárat címmel egy másik, számomra fontos műve (Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve) alapján. Ahogy teltek az évek, mindig más és más fénytörésben láttam, mindig más aspektusa erősödött föl ennek a regénynek, amelynek a magja viszont olyan, mint a nemzeti bankban az aranytartalék” – fejtette ki Enyedi Ildikó.

Úgy látja, sok minden tematizálódott, újraértelmeződtek a férfi -női szerepek: „Amikor kamaszként olvastam a regényt, akkor a társadalmi közbeszédben a férfi szempont univerzális szempontként jelent meg, és a női szempont volt a partikuláris. Most éppen egy olyan világban élünk, hogy van két partikuláris szempont, és ez nagyon erősen hangsúlyozandó. Pedig mind a két szempontban ott lapul az örök emberi, és én erre tettem magamban akkor is a hangsúlyt, ezért nem zavart, hogy gimnazista lányként egy negyvenéves hajóskapitány szemszögén keresztül gondolok át sok mindent, akár a saját életemből is.”

Enyedi elárulta, Mécs Mónika vezető producer egy értő, érzékeny és a filmkészítőt tisztelő koproducer csapattal együtt támogató és biztonságot adó közeget biztosított a munkához: „Az előkészítés, a próbák alatt azt vettem észre, hogy már nem látom a filmet, hogy a lényeg valahogy kisiklik a kezemből. Már korábban láttam Gijs Nabert egy rövidfilmben, és attól kezdve valahogy ott motoszkált a fejemben. Az utolsó pillanatban, nagy-nagy felfordulást okozva váltottam. Vele ugyanis „láttam” a filmet. Léánál is hasonló történt. Már fölkértem egy másik francia színésznőt, dolgoztunk is vele, amikor találkoztam Léával, és ez a találkozás annyira meghatározó volt, hogy ott is borítottam, nagy fájdalmat okozva a másik színésznőnek.”

Enyedi szerint az a gyönyörű tulajdonképpen a regényben, hogy ez a kontrollra nevelt férfi elfogadja, hogy nem uralhatja és kontrollálhatja az életet, a világot, egy másik embert, és megérti azt is, hogy ez így szép, az életettől csodálatos.

Évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A kérdésre, hogyan alakul az oktatás folytatása a Freeszfe Egyesület keretein belül, a rendező elárulta:
„Már az események előtt pokolian kimerült, fáradt, agyongyötört volt az egész tanári kar. Annyira alacsony volt a finanszírozás összege – tulajdonképpen mesterséges vegetálásban tartották az egyetemet -, hogy sokszor fölmerült, érdemes-e még csinálni, ne álljunk-e föl, tudunk-e így egyáltalán a diákok szemébe nézni, amikor nekik otthon jobb felszerelésük van, mint amit mi a kezükbe tudunk adni. Vergődtünk. Ám ebben a csodálatos őszben, az egyetemfoglalás idején, ennek a fáradt, elgyötört kis csapatnak bebizonyosodott: volt értelme, hogy még mindig annyi szeretettel és odaadással csináltuk, és a saját szakmai kapcsolatainkat felhasználva próbáltuk valahogy feljavítani a borzalmasan lepukkant körülményeket. Büszke vagyok a diákokra, mert felelősen és konzekvensen egyetlen dologgal kommunikáltak: a minőséggel. És hiába vonultatták fel ellenük az egész alantas repertoárt, a hazugságot, a becsapást, az ijesztgetést, a fenyegetést, a mézesmadzagokat – mindig volt ebben a csapatban annyi szuverenitás és higgadtság, hogy ne üljön fel ezeknek, és ne a támadók színvonalán válaszoljon, hanem kizárólag a művészetén. Dolgozunk a folytatáson, ismerősen sanyarú körülmények között. Most ősszel elindítunk egy mesterkurzust. Az oktatók listája a magyar film színe-java. Szerettünk volna egy mesterszakos osztályt is elindítani, de sajnos idén még nem tudjuk, hiányzik a minimálisan vállalható infrastruktúra. A dúsgazdagok, akik milliárdokkal dobálóznak, minket nem találnak meg, úgyhogy maradunk szegénylegények” – fejtette ki Enyedi Ildikó.

A teljes interjú a 168 órában olvasható. Szerző: Dorogi Katalin

A MAG VÁLTOZATLAN

168 óra 2021.07.22 – 62,63,64. oldal