Sztarenki Dóri a Táncművészetin végzett, táncolt az Experidance-ben, de a köztudatba 21 évesen, a Terápia dacos tekintetű kamaszlányaként robbant be. Azóta megfordult szappanoperában, főszereplő volt a Mellékhatásban, és megnyerte a Konyhafőnök VIP-t. A filmes és színházi szerepek után most az olasz karrier felé kacsintgat: és még mindig csak 31 éves. A fiatal színésznővel a Pinceszínházban beszélgetett a Noizz.hu.
“Úgy éreztem, hogy számomra a táncban nem volt meg az a fajta elismerés, az a plusz, ami visszatölt, ami miatt megéri. Volt néhány apró pozitív pillanat a színpadon, de mellette meg iszonyúan leszívott egy csomó minden mást. Amikor bekerültem az Experidance-be, ott is azt éreztem egy idő után, hogy nekem ez nem ad eleget, hogy valami még hiányzik” – mesélte a színésznő, akit választás elé állítottak, amikor egy hosszú csating után megkapta a Terápiában játszott szerepét.
“Azt mondták, hogy nem engednek el a forgatásra, mert ahhoz le kéne adniuk előre, hogy mikor van előadás. Bár ehhez tudott volna alkalmazkodni a gyártás, ők mindig csak hónap elején mondták meg, hogy mikor fogunk fellépni. Így végül a Terápia mellett döntöttem. Számomra ez egy hatalmas lehetőség volt, egy hosszú és nehéz casting végén, és volt bennem egy érzés, hogy nekem senki ne mondja meg, hogy mit vállalhatok el és mit nem” – árulta el Sztarenki Dóra.
A kérdésre, olyan-e a színészet, mint amit gyerekkorában édesapjánál, Sztarenki Pálnál látott, hogy egy nagymenő játék, azt felelte: “Egyáltalán nem. Ez egy hullámvasút, néha nagyon jó, máskor baromi nehéz. Most régóta nem dolgoztam, és zsigeri szinten vágyom rá, hogy történjen valami, pedig közben tudatosítanom kell magamban, hogy én mondtam fel a Centrál Színházban. Tulajdonképpen a saját döntésem volt, hogy most nincsen annyi munkám, mint amennyit szeretnék. (…) Azt éreztem, hogy ennél többet akarok, hogy azok a feladatok, amiket ott kaptam már nem elégítenek ki. Lett egy ügynököm Olaszországban, és elkezdtem kijárni oda. Most ezen a héten lesz egy forgatási napom, egy reklámban fogok szerepelni. Ott a nulláról kellett elkezdenem, vagy összejön, vagy nem. Nehéz, de nagyon izgalmas. Nagyon kell igyekeznem, hogy tudjam élvezni.”
A felvetésre, miszerint lelkileg nehéz lehet egy olyan szakmában, ahol igényelné a folyamatos visszajelzést, úgy reagált: “Jaj, nagyon! Folyamatosan a külső visszajelzésektől függök. Amikor aktívan dolgozom egy szerepen, akár színház vagy film, ott jó esetben folyamatos visszacsatolást kapok a rendezőtől, a kollégáktól. Amikor nincs munkám, akkor ez sincs és ez egy függőség. Azt várom, az tölt vissza, ha valaki mond egy jó szót, vagy egy kritikát, amin el lehet gondolkodni vagy gratulálnak, vagy a színházban megtapsolnak. Ilyenkor olyan leszek, mint egy kiskutya. Ülök, és várom a visszajelzést. A tanulás az nálam amúgy kulcsszó, most ezt a kényszerszünetet is azzal töltöm ki, hogy workshopra járok. (…) Amit nagyon szeretek, az a most futó Semmit se bánok a Pinceszínházban. A Székely Csaba darabok borzasztóan jók. De igazából a Mellékhatást is nagyon szeretem az RTL-en, mert az ottani karakterem egy nagyon karakán határozott csaj, jól lehetett benne létezni. Azokat a feladatokat szeretem, amikben el lehet mélyedni, amikre van idő készülni, kitalálni, megélni.”