Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója ad választ arra a kérdésre, “milyen az érzelmi kultúrád?”, “hogyan munkálkodsz magadon, kezeled az indulataid?”, “tudsz-e segítséget kérni és nyújtani”?

Szerintem mindenki másmilyen ,,hozott” érzelmi kultúrával születik. Ez a nem egyformaságunk része. Nem mindegy azonban, hogy hova születünk: hiszem, hogy ez a választás az utunk része, és könnyíti vagy nehezíti azt. A szülői viselkedésmintánál pedig nincs erősebb, a retinánkba égve velünk marad, akár azért küzdünk, hogy megfeleljünk neki, vagy azért, hogy meghaladjuk azt. Úgy hiszem, csak a kiválasztottaknak adatik meg, hogy megfelelési kényszer nélkül éljenek.

Amióta az eszemet tudom, velem van a késztetés, hogy ,,dolgoznom kell magamon”. Ebben nagy szerepe van a vallásos neveltetésemnek, amellyel a folyamatos önvizsgálat és a „ne árts a másiknak” elemi követelménye az életem napi rutinjává vált, ami pozitív. Viszont így belém került az állandó megfelelésre való törekvés is, ami persze nem mindig segített abban, hogy az életet mélységében, önfeledten, valódi természetem szerint, félelem nélkül éljem. Ezért a szabadságért ma is sokat kell dolgoznom.

Érzelmi szokásainkon sokat lehet alakítani, a lelki térlátásunk is fejleszthető. Vezetőként kutya kötelességem, hogy tudjak bánni az érzelmi szférámmal. Ennek a nagyszabású vállalásnak a napi történései szembesítenek egy-egy problémamegoldás kapcsán azzal, hogy volt-e bennem elég önismeret, önkontroll, empátia és képesség a kritikai adokkapokra, a konfliktuskezelésre, az együttműködésre.

Temperamentumos ember vagyok, és régebben nehezen ment az indulatkezelés, ez a gyermekem születésével alapvetően változott meg. Türelmesebb lettem, elfogadóbb a mások szuverenitását illetően. A traumák, szenvedések, nehézségek megtanítottak elfogadni azt, hogy nincs minden az én kezemben, és nem is dolgom mindent uralni.

Úgy neveltek, hogy ha valamit kapsz, azt duplán kell viszonoznod. Ez a tanítás a kérést negatív tartományba helyezi, mintha ez egy csereakció lenne, fiskális szemléletet visz bele. Én is szeretek segítséget nyújtani, de megtanultam, hogy ne a saját megoldásaimban lássam az egyetlen üdvözítő utat. Ha felismerem, hogy a segítségnyújtás a szeretet megszerzéséért folyó játszma része, akkor kitérek előle. Kerülöm az ilyen kapcsolatokat.

Megjelent a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában.

Fotó: Máté Balázs

További színes tartalomért kattintson a radnoti.reblog.hu-ra.