Fenyő Iván Szegő Andrásnak mesélt sikerekről, kudarcokról, tervekről és arról, mit szeretne még elérni.
A felvetésre, miszerint társaságban mindig izzott a levegő körülötte, mindenről sarkos véleménye volt, mindig a saját útját járta, Fenyő Iván elmondta:
“A magam életét éltem, olykor még a félelmeim és belső kétségeim ellenére is.
Néha új vagy szokatlan dolgokat csináltam, még ha páran furcsállták, kinevettek érte, vagy rossz szemmel nézték is. A belső hangra igyekszem figyelni. Szerintem nem véletlenül leszünk azok, akikké leszünk. Nem is minden rajtunk múlik, hanem éppen úgy azon is, hogy mivégre lettünk teremtve. (…) Nyitott lélekkel figyelve a világot rendre megdöbbenünk, milyen tökéletesen van megszerkesztve, és a fatális véletlennek tűnő dolgok mögött kitapinthatóak a magasabb szintű törvényszerűségek. A buddhizmus szerint a hóviharban is minden pelyhecske a neki megfelelő helyre hullik. Amióta így is figyelem, mindig rájövök arra, hogy az én életem is alá van vetve valami kozmikus rendnek, amit belül érez az ember, ha éber, és ha harmóniában él a világgal. Én így tapasztalom” – fejtette ki a színész.
Arról szólva, hogy mégis folyton lázad, hozzátette: “Nem érzem ezt. A mostani énem tekintetében főleg nem érzem helytállónak ezt a szót. Mint, gondolom, majd minden embernek, nekem is megvolt a lázadó időszakom, ebből sok tanulság meg is maradt, de a lázadás nem.
Tűz igen, szenvedély igen, hit igen, de lázadni nem lázadok.
Egyszerűen a magam útját járom, és ez sokkal erősebb kényszer számomra, mint a külső elvárásoknak való megfelelés.”
Annak kapcsán, hogy a színészi pályát választotta, kifejtette: “Ez érdekelt mindig, ezt szerettem, ebben leltem örömöm, és úgy érzem, jól is csinálom. (…)
Kifejezetten jó csapatjátékosnak érzem magamat. Ha hagynak, én is hagyok szabadon alkotni másokat.
(…) Bennem öt musztáng hajtóereje feszül. Számomra sokszor az első számú feladat, hogy kezelni tudjam ezeket a dübörgő szenvedélyeket.”
Fenyő Iván arról is beszélt, hogy sok kudarca, mellényúlása, bukása volt, sokat szenvedett és másoknak is okozott szenvedést, de hellyel-közel elégedett azzal, amit eddig elvégzett: “(A siker) fényes volt, és édes, csakhogy a folytonos fény gyorsan vakítóvá válik, az édes meg émelygést okoz. Én nem tudtam mit kezdeni azzal a helyzettel. Meghibbantam, és elcsúsztam. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor. A végén lett egy autóbalesetem, amit csak óriási szerencsével úsztam meg élve. Kellett nekem egy ilyen brutális csapás, hogy visszaráncigáljam magam a földre. Azóta nagyon ügyelek. Tartalmatlan volt az életem. Nesze semmi, fogd meg jól. Nem ott van a kincs. Mi vagyunk a kincs. Ami bennünk rejlik, a szabadságunk, a békénk, a szeretetünk, a lényünk, a bölcsességünk, a felébredésünk, a fejlődésünk, az egységünk az univerzummal.”