Fodor Orsolya rendezőhallgató: “Ilyen játékos, inspiráló csapat ritka kincs”

Fodor Orsolya egykor az SZFE, jelenleg az Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza Filia w Białymstoku negyedéves bábrendező szakos hallgatója, Virginia Woolf Orlando című művének adaptációját a Kincsem Palota romos terében valósította meg. A projektről, az SZFE-ről és terveiről is mesélt a Papageno interjújában.

A teljes interjú ITT olvasható.

A kérdésre, hogyan képzeli el a jövőt, bábrendezőként, vagy színházi rendezőként, Fodor Orsolya elmondta: “Nem szeretném magam határozottan definiálni, mert ezt a két műfajt már nem lehet, nem is kell szétválasztani. Nyitottnak kell lenni mindenféle formai megoldásra, elkerülve a beskatulyázást. Amikor Béres Attilánál hospitáltam Miskolcon, megkérdezte tőlem, hogy akkor engem most tulajdonképpen nem is a báb, hanem a színház érdekel? Nem tudtam, mit válaszoljak, mert az átjárás a fejemben a két műfaj között folyamatos: van, hogy már nem is látom a határt a kettő között – talán már nincs is. Amit most érzékelek magamon, hogy a bábos gondolkodás, atmoszférateremtés mellett egyre nagyobb az érdeklődésem a színészi jelenlét, a színészi játékkal való kapcsolatteremtés iránt.”

A vizsgadarabról, az Orlando-projektről szólva elmondta: “Az Orlando régóta motoszkált bennem, és mindenképpen a hagyományos színpadi kereteken kívül képzeltem el az előadást, amit végül az ismert események miatt valóban nem lehetett az Ódry Színpadon megcsinálni. (…) A látványtervezővel, Vermes Nórival sokat gondolkoztunk, hol lehetne jól és érzékletesen összerakni a darabot. (…) Aztán megtaláltuk a Kincsem Palotát, ami elsősorban filmforgatások számára kölcsönöz helyszínt. Mikor élőben is bejártuk az épületet, már nem volt kérdés, hogy ez lesz a tökéletes helyszín. Régóta szerettem volna talált térben dolgozni, egy álom vált valóra” – árulta el a rendező, aki szerint ez a munka óriási vállalás volt.

“(…) Ilyen fegyelmezett, játékos, inspiráló csapat ritka kincs, ezért minden perc megérte. Volt, hogy a felvételt megelőző napon nem volt főszereplőnk, mert párhuzamosan még egy főpróba hete is volt (ez egyébként több színészre is igaz volt a csapatban, őrült tempóban nyomták), és nekem kellett beugranom a helyére. Elég viccesnek bizonyult, ahogyan rohangáltam a helyszínen beöltözve, mint Orlando, miközben rendezőként is végig helyt kellett állnom. Abszolút a mélyvízben éreztem magam. (…) Bartos Ágiban (a darab főszereplője) lényében érzek egy mélyről jövő bölcsességet, tisztaságot és valamit, ami nekem Orlando melankóliáját jelenti. Mielőtt még tudatosult volna bennem, hogy ez lesz a vizsgarendezésem, ösztönösen éreztem, szinte tudtam, hogy vele szeretném megcsinálni” – fejtette ki.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

“Az Orlandonak inkább kérdésfeltevési vannak, mint üzenete: miből rakódik össze az én, és ez az én az emlékezés, önreflexiók sorozata által meg tud-e szabadulni egy (saját maga által is éltetett) terhelt múlttól, el tud-e jutni valamiféle ősállapotig? Egy, a traumáiban sodródó valaki el tudja-e engedni a múlt és a jövő melankóliáját? Meg tud-e állni, hogy elmondhassa végre, ez vagyok én?” – vetette fel a rendező.

Június 16-án és 17-én lesz még három előadás az Orlando-projektből.

A teljes interjú ITT olvasható.