A mozikban országszerte vetítik A feltaláló című filmet, amelyben dr. Béres Józsefet alakítja. A kultúra.hu kérdezte Gáspár Tibor színművészt.
A teljes interjút ITT olvashatják:
Negyvenöt éves korában szerepelt először filmben, az utóbbi években viszont sorra találják meg a jobbnál jobb szerepek. Gáspár Tibor úgy véli: ha ötévente adódik egy-két igazán meghatározó alakítás, az már ajándék.
“A tévés premier idején is sokat beszéltem a történetről, így már az első idei interjúknál is aggodalommal töltött el, hogy mi újat, érdekeset tudok mondani. Ugyanakkor ahogy magam is mindig újragondolom a történetet, letisztul belőle az, ami számomra fontos. Sokszor felmerült, mit éreztem, mikor felkértek Béres József eljátszására. Örültem. De aztán elkezdtem beleásni magam az életébe, és lehetséges közös pontokat keresni az ő sorsa és az én életem között. Más korszakban nőttünk fel, én gimnazista koromból emlékszem az őt meghurcoló perre, hallottam róla a rádióban. Én is vidéki, Tisza-parti srác vagyok, nem esik ki a kapa a kezemből, ezek mind apró, örömteli ráismerések voltak a forgatókönyv olvasásakor. A narráció és a színészi szöveg is sok elmélkedést, gondolatot fogalmaz meg. Azt éreztem közben, hogy te jó ég, amint ezt „eljátszom”, hiteltelenné válik. Muszáj volt személyessé tennem a karaktert, mert úgy letisztul, és a finom gesztusokból összeáll egy ember, egy ív, amit a néző is bejár” – árulta el Gáspár Tibor.
Béres József erős küldetéstudattal élt, saját maga taposta ki az útját. A kérdésre, mennyire jellemző rá ez az eltökéltség, azt válaszolta: “Kevéssé. Az emberre általában ráosztják a szerepet, nem érdemes kilincselni. Annyi mozgásterem van, hogy amikor egy karaktert megformálok, képviselem a saját igazságomat, és addig töröm-zúzom magam, míg nem érzem úgy, hogy hiteles. A színészetben az a csodás, hogy az ember számtalan életet megélhet; érdekes, bonyolult karakterekkel bajlódhat, és előhívhatja magából ezeket a tulajdonságokat, érzéseket. Olykor egészen lenyűgöző, ahogyan egy szereppel egymásra találunk. Mégsem az én személyem a fontos. Nap mint nap kiállok a színpadra, érzésem szerint ezzel együtt háttérben maradok, mert a szerepeket éltetem.”
8 éve szerződött Miskolcra, ahol remek társulat épült, fontos, izgalmas előadásokkal. Erről szólva kifejtette: “Valóban, ez a pályám, az életem legsűrűbb időszaka. A színészi indulásom után egyáltalán nem volt lehetőségem forgatni, negyvenöt évesen szerepeltem először filmen. Ez nem panasz, talán későn érő típus vagyok, és boldogsággal tölt el, hogy mostanában számos izgalmas feladat talál meg. Hogy számítanak rám – egy ilyen kiváló csapatban, mint a miskolci társulat – talán azt jelzi, jó úton járok”.
“Intellektuálisan, érzelmileg, technikailag sokat fejlődtem, de hazudnék, ha azt mondanám, ez jelentős részben nem szerencse kérdése. Miskolcon éppen különleges csillagzat alatt dolgozunk, ebből adódik ez a gazdag időszak” – tette hozzá.