Filmrendező, tanított az SzFE-n, színházat is rendezett, és színészként is játszott filmekben, előadásokban egyaránt. Legutóbb a Manna Produkció Tiprás című produkciójában szerepelt, amelyet Szabó Zoltán állított színpadra. Gigor Attilát a dunszt.sk kérdezte.

Gigor Attila 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és 2007-ben forgatta le A nyomozót, ami saját bevallása szerint számára kiforgatta a sarkából a világot: „Azóta kifejezetten jó dolgom van szakmailag: nagyon kevés olyan dolgot kellett csinálnom, amihez nem volt kedvem.”

Hamar eljutott oda, hogy nagyszerű és neves színészekkel dolgozhat. A kérdésre, mit kezd egy fiatalember egy ilyen helyzettel, azt felelte: „Retteg – de ezt meg kell tanulni levetkőzni. (…) Vannak pillanatok az ember életében, amikor nagyon bátor tud lenni.”

A Blaskó Balázs által köztudatosított és Vidnyánszky Attila nemzeti színházi pályázatában is felemlegetett „remény színházáról” is szó esett: „Minden alkotóembert foglalkoztat ez a kérdés, és abszolút egyetértek a remény színházával, amennyiben valóban komolyan van véve, azaz nem valami párás tekintetű visszabambulást jelent egy soha nem létezett múltba. Ahogy Buddha mondja, a létezés minden formája szenvedés. A szórakoztatás ezzel nem foglalkozik: egy picit jobban érzed magad, majd továbbmész, mintha mi sem történt volna. Amivel egyébként semmi probléma nincsen, de az alapvető helyzeten nem javít. Hitem szerint minden művészet alapvetése, hogy segít számunkra feldolgozni a konfliktusos helyzeteinket. Az igazán jó művészet azért kényelmetlen, mert ezt úgy teszi meg, hogy a saját szemétségeinkre világít rá.”

Enyedi Ildikó 2017-ben kérte fel, hogy indítsanak filmrendezői osztályt az SZFE-n. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „Az ilyesmire nehéz nemet mondani. Elsőre egyébként nagyon meglepett, mivel szakmailag sok mindenben nem értünk egyet, és igen szenvedélyesen tudtunk vitatkozni, de minél többet beszélgettünk róla, annál jobb ötletnek tűnt. (…) Ebben a végtelenül szubjektív szakmában nem lehet megmondani, hogy ha valamit így vagy úgy csinálsz, akkor jó lesz. Egy dolgot tehetünk, mindenki megkeresi azt, amit a 7,5 milliárd emberből egyedül ő tud kimondani.”

Az SZFE körül zajló eseményekről is beszélt: „Bíróság mondta ki a sztrájk jogszerűségét, Vidnyánszky Attila mégis szemrebbenés nélkül törvénytelennek nevezi. Nagyon szomorú, amikor egy művésznek ennyit kell hazudnia mindenkinek és önmagának, hogy igazolja a tetteit. (…) Az ember az utolsó pillanatig bízik abban, hogy létezik valamiféle szakmaiság a politikai erőszakon túl. (…) Nem értem, hogyan lehet úgy tenni, mintha nem vennéd észre, hogy itt bizonyos emberek egy, a legjobb értelemben független művészeti közösséget politikai érdekeknek szolgáltatnak ki. (…) Nincs értelme a propagandával vitatkozni, őszintén szánok mindenkit, aki úgy érzi, politikusok fenekében kell töltenie felnőtt élete jelentős részét. Többek között ezért kell megvédeni az oktatást: hogy minél több ember legyen képes tájékozott véleményt alkotni, és ne hagyja, hogy mások mondják meg neki, mit kell gondolni. Visszatérve: az egyetemfoglalásnál őszintébb, nyíltabb, törvényesen és békésen kommunikált polgári ellenállással még életemben nem találkoztam. Ez mindannyiunk számára egy felbecsülhetetlen értékű mesterkurzus volt demokráciából.”

A kérdésre, miért nincs fent a Facebookon, Gigor Attila elárulta: „Egyre inkább azt éreztem, hogy rám szorul a véleménybuborék, amibe az ismerősei folytán kerül az ember. Közben a szociális média káros hatásairól, többek között az addiktív jellegéről is olvastam, és egy idő után valóban azt vettem észre, hogy anélkül is nézem, hogy gyarapítana vagy akárcsak örömet okozna. Azt kezdtem el érezni, hogy rosszabb emberré tesz, egy ponton ezért úgy döntöttem, hogy jobb, ha nem veszek részt benne. Lustább és dezinformáltabb lettem: ahelyett, hogy magam tájékozódtam volna, vártam és hagytam, hogy a Facebook sodorja elém az információkat. Emellett ráadásul szorongóbb is lettem. Ezen az oldalon mindenki rengeteg energiát tol bele, hogy a legjobbnak vélt arcát mutassa, én pedig elkezdtem azon aggódni, hogy ha mindenki más ennyire jól van, én miért érzem magam olyan sokszor rosszul. Úgy éreztem, el kell kezdenem tenni valamit a mentálhigiénés jólétemért. A digitális öngyilkosság egy fontos lépés volt ebben.”

A teljes interjú ITT olvasható.