Halász Judit: „Úgy gondoltuk, hogy ezek a színház belső ügyei”
2020. május 6., szerda 10:01
Több mint ötven éve a Vígszínház tagja, Várkonyi Zoltán szellemiségét pedagógiai, pszichológiai érzékét, a rendező-színész partneri kapcsolatát hiányolja régóta a társulat működésében. Halász Juditot kérdezte a HVG oldalán Szentgyörgyi Rita.
A teljes interjú ITT OLVASHATÓ.
Arról, hogy viseli a kényszerű bezártságot, Halász Judit elmondta: “Szerencsére jól viselem, mert kertes házban lakom, a fiamékkal és az unokáimmal. Noha nem sokat találkozunk, de nem vagyunk elzárva egymástól. Az is könnyebbséget jelent, hogy mostanában rengeteg a dolgom. (…) Ez a járvány többszörös felkiáltójel, hogy változtatni kell az eddigi életünkön. Rengeteg olyan elméletnek, véleménynek, tapasztalatnak kell találkoznia, hogy az emberiség tanuljon belőle.
A mostani leállás egyik legérdekesebb jelzése, hogy hirtelen megindultak a halak a Canal Grandén! Tiszta lett a levegő azokban a városokban, ahol eddig nem lehetett levegőt venni anélkül, hogy az ember ne kockáztatta volna az egészségét.
Ugyanakkor félelmetes, hogy nem tudjuk meddig tart ez a krízis” – fogalmazott a színésznő.
A járvány hazai terjedésével párhuzamosan zajlott az igazgatóváltás a Vígszínházban. Börcsök Enikővel elsőként adtak hangot annak, hogy elhagynák a társulatot, ha Eszenyi Enikő marad az igazgató. A kérdésre, megkönnyebbültek-e az ő visszalépésével, Halász Judit azt válaszolta: “A megkönnyebbülés nem a legjobb kifejezés. Eszenyi nagyon régóta kollégánk. Amikor én végeztem a főiskolán szerencsém volt megfigyelni azokat a színészeket, akiket ma a színészet nagyjainak tartunk, sőt partnerségbe is kerülhettem velük. Páger, Latinovits, Darvas, Ruttkai, Sulyok, Bulla – folytassam? Egészen másképp csinálták a színházat. Pártos Géza rendező osztályába jártam, aki remek színészpedagógus volt. A véleményét mindig dicsérettel kezdte, ezzel megnyugtatott minket és befogadó-képesek lettünk bármilyen instrukcióra. Ezután rávezetett minket arra, hogy mitől nem volt elég jó, milyen hibákat követtünk el. Nagyon vigyázott, hogy senkit ne bántson meg.
Megtanultuk tőle, hogy önmagunkon is dolgoznunk kell. Minden fizikai és lelki feszültségtől mentes, úgynevezett „alkotói állapotba” kell kerülnünk, a szellemünket, a hangunkat és a testünket állandóan karban kell tartanunk. Ő úgy fogalmazott, hogy „Ez egy hosszú meccs!” A színésznek az első fegyvere a lelke, a belső történései, amelyeket latba vet egy szerep megformálásakor.
Aztán Várkonyi Zoltánhoz kerültem, aki partnernek tekintette a színészeket. Ő mindenkinek másképpen adott instrukciót, hogy könnyebben rátaláljunk a szerep létrehozásához vezető útra. Voltak olyanok, akikhez – úgy tartotta – sokszor szólni sem szabad, ki kell várni az alkalmas pillanatot. Vannak színészek, akik csak úgy tudják megalkotni a szerepüket, ha leül velük egy kávéházba vagy talán még a lakásukra is elmegy. Tehát Várkonyi rendkívül finoman, elővigyázatossággal közelített azokhoz az emberekhez, akik azt a célt kellett elérjék, amit ő akart, illetve amit együtt akartak, akartunk. Én ilyen színházban szeretnék dolgozni, ma is ilyen színházban érezném jól magam” – szögezte le Halász Judit.
„(…) Többnyire úgy gondoltuk, hogy ezek a színház belső ügyei, és nem tartoznak a nyilvánosságra. Rosszul gondoltuk. Úgy gondoltuk, vagy reméltük, hogy az incidensek nem fognak megismétlődni. Volt, aki attól félt, hogy utcára kerül, inkább hallgatott.
Egyébként évtizedek óta először fordult elő, hogy többen is pályáztak az igazgatói székre. (…) A vizsgálat és annak részletei a színház belügye, a végső következtetés viszont közügy” – nyilatkozta a színművész.
“Abban biztos vagyok, hogy a szezonközepi napi nyolcórás próba képtelen elvárás egy színésztől. (…) Hagy idézzem Várkonyi szavait: Vannak rendezők, akik azt képzelik a színész mindent kibír. Ez nem igaz. A tíztől kettőig tartó próbán belül az úgynevezett alkotói idő körülbelül másfél-két óra. Megérezni és kiaknázni azt, hogy az én színészem odafenn a színpadon éppen most van abban az állapotban, amikor saját magából a legtöbbet tudja kiadni, a legtöbbet tudja megvalósítani abból, amit én szeretnék és kérek tőle, ez is a rendező művészete” – tette hozzá Halász Judit.
Arról, milyen érdemi változásokat remélnek az új igazgatótól, Rudolf Pétertől, kifejtette:
“Főleg azt várjuk, hogy Rudolf Péter képes lesz kialakítani egy olyan társulatot, amelyik valóban társulattá tud válni, és hasonlóan gondolkodik a színházról.
Van egy érzés, amit nem szívesen mondok ki: az utóbbi években úgy éreztem, hogy nem társulati tag vagyok, hanem alkalmazott. Nagyon tetszett Rudolf Péter pályázatában, hogy sok mindent szeretne visszahozni, ami Várkonyi idejében volt. Akkoriban a huszonévesektől a legidősebb generációig, az én nemzedékemtől Págerékig mindenkinek megvolt a maga feladata, és azzal elégedett volt. Reményekre jogosít, hogy Rudolf minden korosztályt szeretne olyan feladattal ellátni, amitől mindannyian jól érzik magukat.”