Minden kétséget kizáróan a Patchwork fesztivál legjobban várt eseménye a francia Plexus Polaire Moby Dick című produkciója volt. Az álló taps és a hangos ováció a Győri Nemzeti Színház nézőterén azt mutatta, hogy a monumentális előadás még ezeket az előzetes várakozásokat is felülmúlta.

Lassan szokik hozzá a magyar közönség, hogy egy bábelőadás nem csak gyerekeknek szólhat. Ezért is örvendetes, hogy a középiskolásoknak kínált előadásra majdnem teljesen megtelt a győri színház nagyterme az érdeklődő helybeli fiatal és felnőtt nézőkkel (és nem utolsó sorban a szerte az országból Győrbe érkező bábos szakmabeliekkel). 

​Az előadás első pillanatai a tenger mélyére varázsolnak: a kavargó vízben egy elsüllyedt hajó (vagy talán egy hajdani bálnatetem) csupasz bordái közt halraj úszkál, az ezüstös fény meg-megcsillan az oldalukon, míg a fölöttük megjelenő bálna szét nem rebbenti őket. Majd a roncs mélyéről előgomolygó ködben halk énekszó mellett emberekből és ember nagyságú bábokból álló csapat, aholtak serege lépdel lassan elő. „Miért igyekszik annyira minden élő elhallgattatni a halottakat?” – hangzik fel a kérdés a „gyászénekes vizek” felett, és ez akár az előadás mottója is lehetne. 

​A tenger, mondja Ishmael (az előadás egyik főhőse és narrátora), kiutat kínál abból a zsákutcából, amibe az az ember kerül, aki sem élni nem tud már, sem magát megölni nem képes. Ez a harmadik lehetőség a végletesen magányos és reménytelen ember számára, a tenger egy köztes világ, ahol megnyílnak a lélek mélységei, és a felcsapó hullámok közül felbukkanó ősvilági szörnyek végül a mélybe rántják a démonaival küzdő embert.

​A végtelen vizeken Ahab (történet másik főhőse) megszállottan keresi az őt megcsonkító óriási fehér bálnát, Moby Dicket. A düh, a téboly és az örvényként mindent magába szívó gyűlölet vezeti, hogy legyőzze mitikus ellenségét, megjósolt végzetét. A változó méretű bábok által megelevenített Ahabot halálmaszkos figurák mozgatják, ezek a szellemek a társai a lélek sötét éjszakáin, ezek emelik a levegőbe óriási marionettként, és hagyják magára, mikor eljön a végső küzdelem.

​Míg Ahab minden gondolata Moby Dick körül forog, addig a színen többször, több méretben és alakban feltűnő fehér bálna mintha ügyet sem vetne a vele szembeszálló emberre. A mélység halottfehér ura ő, akinek a legkisebb mozdulata halált és pusztulást hoz a tengeren hajózóra. Az utolsó küzdelem után az addigra már hatalmassá növő bálna, mint „a tenger nagy szemfedője”, áthömpölyög a színpadon, ránk szegezett óriási szemében ezüstösen csillan meg a fenyegetés.

​Végtelenül szomorú, de lenyűgöző előadást álmodtak színpadra a norvég rendező Yngvil Aspeli és alkotótársai, amelyben báb és zene, szöveg és látvány együtt teremtett egy felejthetetlen világot, és ami még sokáig nem ereszti el a nézőjét.

Szerző: Szűcs Mónika