Angliában tanulta a színészetet, de itthon is játszik. Legutóbb az év egyik világsikerében, az Oppenheimerben alakította Szilárd Leót. Karafiáth Orsolya kérdezte Haumann Mátét.

Forrás: Nők Lapja Szépség 2023.11.03 – 116,117,118,119,120,121. oldal

„A maga teljességében, egy jól megválasztott mondattal megfogalmazni azt, ami körmondatok, cizellált, hatásvadász szavak mögött alig tud megmutatkozni, az számomra sokat jelent. A szakmámból adódóan is hiszek abban, hogy inkább minél egyszerűbben, minél kevesebb réteggel kell eltalálni egy karaktert. De ezt ne keverjük össze azzal, hogy valaki erőtlenül vagy halványan játszik, mert az más. Ha sikerül egy-egy nyilvánvaló gesztussal felfedni az érzéseket, az nagyon erős tud lenni. És nehéz is megmondani, a végeredmény miért üt ekkorát” – fejtette ki a beszélgetésben a színész.

Arról is faggatták, egyetért-e azzal, hogy fontos megismerni a kortárs művészetet annak kifejezései módjaival együtt:
„Persze. De az alapok a klasszikusok, nélkülük nem lehet elindulni. És talán hozzájuk is kanyarodunk vissza mindannyian a végén. Minden olyan alkotás, ami megragad, segíti a szakmai fejlődésemet, támogat abban, hogy minél szélesebb perspektívából lássam a világot. El kell menni tárlatokra, sok filmet kell nézni, sok színházi előadást. A kultúra, ezt mindig is hangsúlyoztam, macerás dolog, neked is bele kell tenned a magadét. A kultúrát jó értelemben el kell szenvedni, mert az igaz megjelenítése a dolgoknak, legyen szó bármiről, mindig megnyom bennünk egy olyan gombot, ami esetleg fájó lehet. Ezt a fajta mélységet az utóbbi években az emberek mintha kezdenék kerülni, félnek tőle, nem szeretnek belegabalyodni a saját magánéletükbe. A felismerésektől tartanak, nehogy ütközzenek magukkal, a gondosan védett, nem biztos, hogy pontos énképükkel. Pedig a művészet épp erre való. Hogy tükröt tartson, szemeket nyisson fel. Hogy legyen esélyünk a változásra. El kell viselnünk, meg kell tanulnunk elviselni, hogy beleakad valami a lelkünkbe, mert csak jobbak leszünk a végén. El lehet menni moziba úgy is, hogy roskadozunk a popcorn alatt, és csak az akciót keressük, de akkor a végén nem történik bennünk semmi. Nehéz szembenézni a félelmeinkkel, a vonzódásainkkal, de szerintem nem szabadna megkerülni. Ez így rettentően komolyan hangzik, épp ezért fontos, hogy a játékosságát is kiemeljem mindennek” – fejtette ki Haumann Máté.

A színész arról is mesélt, hogy gyerekként mi hatott rá a legerősebben, mire vágta rá, hogy ez gyönyörű:
„Szinte mániákusan üldöztem a naplementéket. Olyan nyugalmat adott még kiskamaszként is, hogy mindig próbáltam időt hagyni arra, hogy kiülhessek, nézhessem, és engedjem, hogy a látvány megnyugtasson. Sajnálom, hogy azt érzem, sokakból ma már hiányzik ez a fajta képesség a lelassulásra. Hogy kicsit leüljünk csak azért, hogy feldolgozzuk, ami velünk és körülöttünk történik. Nem egyfajta erőltetett, kikényszerített, posztolható meditálásra, elmélyülésre gondolok, hanem egyszerűen csak arra, hogy tényleg leálljunk, és amíg akár a szemközti tűzfalat, akár a Balatont nézzük, akár a hangyákat a kövön, találjunk kapcsolódásokat a gondolatainkhoz.”

Arról szólva, hogy külföldi karrierje építésébe több mit húsz évet tett, úgy fogalmazott:
„Miért hívják az embert egy szerepre? Mert spanyol? Mert magyar? Ízek, árnyalatok mindenkiben vannak, ez nem lenne elég. Az egyéniségünk nem valami országhoz köthető, sablonos habitust képvisel. Szabó István mondta nekem egyszer: „Legyél önmagad, azzal nem lehet hibázni.” Ez akár közhelynek is tűnhet, de mélységesen igaz. Épp ettől leszel eredeti. Ha bízik az ember a saját lelkületében, a világszemléletében, mindabban, ami a megfigyelései és tapasztalatai alapján megformálódott benne, arra nyugodtan támaszkodhat.”

Forrás: Nők Lapja Szépség 2023.11.03 – 116,117,118,119,120,121. oldal