A Nők Lapjával különleges a kapcsolata, a címlapról számtalanszor mosolygott már az olvasókra, a reklámspotjainkban szintén ő hallható. Hegyi Barbarával az örömre való képességről, az ötezer méteres mélységről és egy gerinctörés előnyeiről beszélgetett a lap.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.10.09 – 12,13,14,15. oldal

Nemrég meghívták egy beszélgetésre, ahol a változókor volt a téma. Akkor a szociálpszichológus Szvetelszky Zsuzsa azt mondta, napjainkban egyre jellemzőbb, hogy az erejük teljében lévő, ötvenes hölgyek váltanak, változtatnak, komoly döntéseket hoznak. A kérdésre, az életében történt-e nagyobb horderejű változás, a színésznő elárulta:
„Nagy változtatásra nem volt szükség, mert elégedett voltam az életemmel. Persze folyamatosan változom én is, csak nálam a folyamat arról szól, hogy próbálom ellensúlyozni az amortizációt.”

A felvetésre, miszerint könnyen kilép a komfortzónájából, például a Lumpáciusz Vagabundusz című darabban, amelyben lelógatták a magasból, kifejtette:
„Tíz méter magasról ereszkedtem le, fejjel lefelé, és közben pörögtem. Eleinte nem tűnt jó ötletnek, utána viszont örültem, hogy meg tudtam csinálni. (…) 2009-ben részt vettem egy expedíción a Mount Kenyán – az Egyenlítőn van, szemben a Kilimandzsáróval -, megmásztuk az ötezer méter magas hegyet, hogy elhelyezzünk egy táblát Teleki Sámuel emlékére. Három nap alatt értünk fel. Az utolsó etaphoz hajnalban, még sötétben indultunk, és bármennyire furcsa, a csúcs előtti utolsó tíz-egynéhány métert nem tudtam megtenni, olyan tériszonyom volt. Úgy éreztem, le fogom vetni magam, vonz a mélység. Szörnyű volt. Leguggoltam egy szikla mögött, és ott vártam, hogy a többiek visszajöjjenek. Ehhez képest az, hogy a színházban felhúznak a kötélre, és a magasban várom a végszót, kevésbé jelentett kihívást.
De kaland az élet, később jó ezekre visszaemlékezni.”

Akkor is a határait feszegette, amikor Zorán koncertjén énekelt:
„A legnagyobb nyugalomban feküdtem, olvastam, amikor Zorán azt mondta, a következő koncerten a Müpá-ban legyek én a vendége. Mondom neki, vicces, és olvastam tovább, de végül rábeszélt. Utána álltam a zuhany alatt, és azon gondolkodtam, hogy meg kellett volna ölnöm, amiért ilyen helyzetbe hozott. A hozzátartozók nem mennek fel a színpadra énekelgetni! Kern Andrással kiállok énekelni, neki viszont nem vagyok a felesége – vagyis hát bocsánat, néha az vagyok a színpadon, de az más. Rettegtem. Nem tudom, hogyan éltem túl a koncertet – és azt sem, hogy Zorán hogyan élte túl, mert végül életben hagytam -, alig bírtam kimenni a színpadra. Ám ez még semmi nem volt ahhoz képest, amikor utána az arénás koncerten tízezer ember előtt kellett énekelnem, az felért egy hátsó fali infarktussal. Ráadásul délelőtt még próbáltunk a színházban, és bezuhantam a zenekari árokba. Mázli, hogy nem törtem ki a lábamat, megdagadt és belilult. De végig azzal voltam elfoglalva, hogy Zorán nem tudhatja meg, mert neki a fellépésre kellett összpontosítania.”

Arról si faggatták, mi a szuperképessége:
„Nem hiszem, hogy van. Az egyik legfontosabb tulajdonságomnak az örömre való képességet gondolom. Azt vallom, hogy napnak kell lennünk. Hogy bírnunk kell energiával, és azt jól áramoltassuk mások felé, magunk felé, hogy az itt eltöltött idő örömmel telhessen el. Persze, voltak drámai fordulatok az én életemben is, megtalált egy csomó minden, mégis azt gondolom, csodálatos, hogy élhetünk, hogy ezt az egészet és egymás közelségét megtapasztalhatjuk. (…) Egyébként úgy látom, mindenkinek a történetében van egy cserbenhagyásos gázolás. Az a kérdés, hogyan tanulunk meg vele együtt élni. (…) Fantasztikus embernek lenni, hogy annyi mindennel találkozunk, ami változtat rajtunk, és ami rácsodálkozást és örömöt ad.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.10.09 – 12,13,14,15. oldal