Karsai György magyar klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár Rátóti Zoltán nyilatkozatára reagál.

Karsai György levele

Kedves Zoli,

több okból is feljogosítva érzem magam, hogy reagáljak mindarra, amit a Mandiner-en megjelent interjúdban mint az SZFE-t tulajdonló kuratórium tagjaként mondtál (2020. augusztus 8., Ádám Rebeka Nóra írása, https://mandiner.hu/cikk/20200808_ratoti_zoltan_interju.

Mielőtt sorra venném az interjú kérdéseit és a válaszaidat, kezdjük a legvégén, azzal, ami a pecsét egy soha meg nem indokolt ítéleten: a kuratórium névsorának közzétételével.

Mondd, Zoli, miért így? Július 31-én délután, egy sok egyébről szóló ITM közlemény utolsó bekezdésében, mintegy mellékesen szerepel az oly régóta várt névsor. Az SZFE-t senki nem értesítette, a sajtóból tudtuk meg, kik egyetemünk új tulajdonosai, kik a teljhatalmúnak szánt testület tagjai. ’Le style c’est l’homme même’ – „A stílus maga az ember.”– mondta egészen más összefüggésben 1753-ban Leclerc akadémikus úr, Buffon grófja, s ez a mondás azóta valahogy az emberek közötti kommunikáció alaptételévé, alapigazságává vált.

Zoli, kérlek, valamikor, valahol, valakinek válaszold meg a kérdést, hogy miért kell ilyen durván, a megalázás nyilvánvaló szándékával, pökhendi hatalmi gőggel berontani egyetemünkre? Mert megtehettétek? Persze, megtehetitek. Tudom, mert nem vagyok naiv és mert itt élek, így működik Főnököd (a Kisfőnököd és a Nagyfőnököd) rendszere, de ki kell ábrándítsalak: tévedsz (tévedtek), nem tehetitek meg.

Nem tehetitek meg, hogy egy 155 éves, teljesítményével kivételes státuszt kivívott intézményt és a benne tisztességesen, becsülettel, szakmai tudásuk legjavát nyújtó oktatókat és hallgatókat csak így elsöpörjetek a Föld színéről. Hívatlanul jöttetek, ránk törtétek az ajtót, és köszönés nélkül elkezdtek parancsolgatni. Mindezt azért, mert papírotok van róla, hogy itt mostantól a Tiétek minden.

Zoli, Te nem ilyen voltál, bosszúvágyók nyomában lihegő, hazugságaikat szajkózó Kis-Nagyember! Neked tudnod kellene, hogy az SZFE nem a falakat jelenti – ezeket persze le lehet rombolni, vagy akár kacsalábon forgó csodapalotát is lehet helyükön építeni -, de az SZFE elsősorban és mindenekfelett a hely szelleme, a genius loci, amit a rideg, cinikus és gátlástalan bírvágy nem tud sem megszüntetni, sem kisajátítani, sem elvenni. Két éve a Nemzetiben műsorra tűztétek Székely János Caligula helytartójá–t (az SZFE tanára, Szász János nagyon jó rendezésében, Trill Zsolt csodás címszereplésével) – szívesen végigelemezném Veled akár a darabot, akár az előadást, hátha belátod, miért nem lehet így lerohanni az SZFE-t.

És akkor lássuk az interjút. Ha megengeded, kérdésről-kérdésre megyek végig a szövegen (az újságíró hölgy kérdéseit csak összefoglalom, ahol tudom).

1., Más idők járnak arrafelé? Hogy látja, változott a légkör, a képzés, a szemlélet? /mármint az elmúlt negyven évben, amióta odajártál hallgatóként/

Minden változás egy természetes folyamat. Ami inkább kérdésként megfogalmazódik bennem vagy bennünk, hogy mi ez a nagyon zárt felállás, ahováaz elmúlt tíz évben gyakorlatilag más értékrendet nem nagyon engedtek be. Miért ragaszkodunk ehhez, miért nem lehet egy nyitottabb rendszer? Persze, az eddigi vonal is haladjon tovább, de kerülhessen be más értékrend is. Nyilván ez nem megy egyik napról a másikra. Én őszintén nem értem ezt a mérhetetlen nagy ellenállást.

Hallgatóim a megmondhatói, hogy irtózom, sőt, óráimon tiltom a „gyakorlatilag” szót és társait (a „tulajdonképpen”-t, a „valójában”-t, az „igazából”-t, stb.) –  mivel semmi másra nem jók, mint hogy levegyék a felelősséget a beszélő válláról. Egy cáfolatra ugyanis rögtön jöhet, hogy „…de hát én nem is mondtam aztatat, csak, izé, ’gyakorlatilag’, de hát ha nem úgy van, hát jó…’ Ráadásul Te ugyanebben a mondatban a „nem nagyon engednek be” szókapcsolattal még sziruposabbá, nyúlósabbá, megfoghatatlanabbá teszed mondandódat! Mit is akartál mondani, Zoli? Most akkor beengedünk „más értékrendet” – ez meg ugyan mi a lófasz, már megbocsáss, de annyiszor hallom hónapok óta ezt a jelentéssel soha meg nem töltött „más értékrend”-et, hogy elragadott az indulat, bocsánat! -, vagy nem engedünk be?! Mondd, ismered az SZFE tizennyolc szakjának képzési terveit, a tanmeneteket, a KKK-nkat (Képzési és Kimeneteli Követelmények), és ezen dokumentumok szigorú, de igazságos kritikájának sommázata e mondat? Ugyanezt a kérdést szívesen feltenném persze a MOL-tól érkező kurátortársaidnak is, akik színház- és filmügyekben  nagyágyú-mivoltukat eddig sikeresen titokban tartották, de attól tartok, provokációnak tartanák, pedig távolról sem az! Már megbocsáss, Zoli, de a fenti kijelentésed mögött adatoknak, tantárgyaknak, képzési irányoknak és neveknek – igen, neveknek – kellene lenniük; ezt követeli a szakmai tisztesség, tény-alapokon lehet(ne) beszélgetést, vitát kezdeni, a közös jövőről beszélni. Így a válaszom röviden: de igen, beengedtünk. És igen, sokfélék vagyunk, egyenként valószínűleg különböző értékrendek szerint élünk, de egyben biztosan közös a gondolkodásunk: az SZFE-n mindig az ideológiamentes szakmai munkára koncentrálunk.

És itt egy kis kitérőt kell tennem a személyes érintettség okán. Az SZFE-n a gyakorlati képzés, a mesterségtanítás mellett, azzal szorosan összekapcsolva világviszonylatban is kiemelkedően magas színvonalú elméleti képzés folyik, amelynek csúcspontja a Doktori Iskola – ezt vezetem immáron hetedik éve. Az elméleti tanárok az úgy nevezett akadémiai hierarchia és pályamodell keretében töltik be pozíciójukat: előbb tanársegéd lesz valaki, aztán adjunktus, aztán docens, végül egyetemi tanár. Ez hosszú, munkaigényes folyamat, amelynek minden állomása szigorú feltételekhez kötött (felsőoktatási, igazoltan színvonalas tanítással töltött sok-sok szemeszter, publikációk, konferencia-részvételek, stb.). Sohasem értettem, hogy miért ambicionálja Vidnyánszky Attila, hogy egyetemi karriert elismerő címeket kapjon. Nem szoktam ezzel dicsekedni, mert egyszerűen úgy alakult az életem, hogy három egyetemen (két hazain és egy franciaországin) kaptam egyetemi tanári kinevezést, s ezek mindegyikét szigorúan ellenőrzött, több évtized tanítás, publikációk, meg konferencia-előadások alapozták meg. Szégyenletes tény – biztosan ismered a történetet -, hogy Attila az illetékes szakmai fórumok egyöntetű elutasító véleménye ellenére lett egyetemi tanár. A miniszter egyszerűen figyelmen kívül hagyta a szakmai véleményeket, s kinevezési jogkörével élve egyetemi tanári címet adott neki (meg a még nála is színvonaltalanabb egyetemi tanári pályázatot benyújtott Eperjes Károlynak). Így lett Attilának jogalapja arra, hogy egyetemi pozíciókra tartson igényt. Pedig ahol ő jó (volt), az a színházművészet, a rendezés. Az ebbéli teljesítmények elismerésére pedig ott vannak az állami díjak (ezek is mind megvannak Attilának persze, a Kossuth-díjtól az Érdemes Művész-en, Kiváló Művész-en és a Jászai-díjon át számtalan díja van). De ez nem elég, neki kellett az egyetemi tanárság is! Vajon fordítva ez miért nem merül fel soha? Mármint miért nem kaphat, mondjuk Földényi F. László egy-egy híresen jól sikerült Kleist-féléve után Jászai díjat?! Vagy hol van Jákfalvi Magdolna Racine-kurzusaival már régóta kiérdemelt Érdemes Művész-e? (Arról ne is beszéljünk, hogy lelkibeteg vagyok attól, hogy a Szophoklész-és Euripidész-kurzusaim eddig még egy gyenge kis Kiváló Művész-re sem voltak elegendők!).

Nyilván tudod, Zoli, hogy nálunk vagy a Doktori Iskolában való fokozatszerzéssel (sok munka, sajnos ez van!), illetve a mesterségtanárok mellett a szakma fortélyait elsajátító tanársegédi munkával kezdődik az egyetemi pálya. Az nem úgy van, hogy színész, rendező voltam sok éven át, hát most már egyetemi oktató is vagyok, megyek, helyet nekem, oszt’ jó napot! Mi a tervetek az elméleti tanári karral? Lecserélitek? Miért és főleg, kikre? Jó esetben naív, rossz esetben buta hatalmi gőgből fakadó ötlet csak úgy betörni egy egyetemre és mindenfajta pedagógiai képzettség nélkül tanítani kezdeni.

Nem érted „ezt a mérhetetlen nagy ellenállást”? Tévedsz. Most még nincs „ellenállás”, csak tiltakozás és elkeseredés van. Tiltakozás a módszer ellen és elkeseredés az Általatok folyamatosan gerjesztett bizonytalanság miatt.

Majd ha megtudjuk, hogy mit akarsz, mit akartok, vagyis hogy mit akar a kuratórium, akkor lehet, hogy lesz ellenállás. De nem tudjuk, mert a fenntartó soha nem tárgyalt velünk, mi több, alig-alig állt szóba velünk!

Ennek legékesebb példája a szenátus által immáron kilenc hónapja szabályosan megválasztott és felterjesztett rektor, Upor László mindenfajta magyarázat nélküli ki nem nevezése.  És eddig Ti sem méltattátok arra az immáron Általatok tulajdonolt egyetem oktatóit és hallgatóit, hogy szóba álljatok velük. Pedig nyilván nem tegnap óta tudjátok, hogy 2kurátorok lesztek! Igazán megkereshettétek volna az SZFE-t gondjaitokkal, bajaitokkal, ám ehelyett Te mélyen hallgattál, Attila pedig a velünk való kapcsolatát egyre szaporodó interjúiban menetrendszerűen hirdetett hamis vádakra, vagyis egy szépen felépített lejárató kampányra korlátozta.

2., Én azt gondolom, hogy akik az egyetemről kijönnek, azoknak a magyar kultúra képviselőivékell vá A kultúra alatt egy egyetemes dolgot értek, és nem például az alternatív színházak felévalóorientálódást. Ha már mindig a hagyományt emlegetjük, nem csak a Színművészeti Egyetemnek vannak hagyományai, hanem csodálatos gyökerei és tradíciói vannak a magyar színháznak is. És ezt a hagyományt kell kiszolgálnia az egyetemen végzetteknek, nem az egyetemét. Illetve nem csak…Ez egy magasabb fokozat: az igen gazdag és nagy múltra visszatekintőmagyar színházi kultúra.

Iszonyúan igyekeztem megérteni, mit mondasz, Zoli, s kérlek, segíts, mert úgy érzem, kudarcot vallottam. Nem értem ezeket a mondatokat és nyilván bennem van a hiba. Már azt se nagyon értem, hogy az egyetemről kijövőknek „… a magyar kultúra képviselőivékell válniuk.” Ugyan hogyan másképpen tudnának kijönni egy magyar művészeti egyetemről?! Majd utána rögtön szembeállítod egymással a kultúrát – ami alatt Te valami „egyetemes dolgot” értesz, de hogy ez a dolog micsoda, nem mondod meg – az „alternatív színházak felé való orientálódás”-sal!

Azt akarod mondani, hogy az alternatív színház nem az egyetemes kultúra része, vagy hogy a magyarországi alternatív színház nem a magyar kultúra része? Zoli, ne haragudj, de ennek se füle, se farka! Ugyanígy szembeállítod ezután a Színművészeti Egyetem – helyesen: Színház- és Filmművészeti Egyetem, tudod, így hívják azt az intézményt, amelynek tulajdonos-kurátora lettél – és a magyar színház „gyökereit és tradícióit”. Ennek a mondatnak kizárólag akkor van értelme, ha azt állítanád, hogy az SZFE – pontosabban az ott folyó színházi szakemberképzés – nem a magyar színházi kultúra része. Biztosan csak rosszul fogalmaztál, van ilyen. Nem tételezem fel Rólad, hogy ilyen durva inszinuációval támadsz az SZFE-re.

A kérdésre, hogy mi a baj az SZFE-vel, miért kell változtatni, ezt mondod:

3., Mivel ugye nem tanítottam ott, ez számomra egy nehéz kérdés, és sokszor veszélyes is, hogy az ember csak a hallomásokra alapoz. Ilyen dolgok is elhangzottak ugye, hogy „a képzés színvonala” vagy „az ideológiai befolyásolás”, de itt szerintem a leglátványosabb és legfontosabb lépések egyike az infrastruktúra javítása kellenehogy legyen. Meggyőződésem, hogy még mindig ugyanazok az öltözők, ugyanazok a tantermek vannak, mint annak idején, amikor én ott voltam. Fontos lenne az életkörülmények, vagy a tanulási körülmények megváltoztatásavagy például a kollégium kérdé Ehhezazonban nagyon üdvözítőlenne, ha mindannak az energiának egy részét, amit a Hallgatói Önkormányzat az ellenállásba fektet, át tudnákonvertálni afelé, hogy mi az, amit közösen meg lehet csinálni. Hiszen a szándék megvan, és lassan megfelelőmennyiségűpénzt is rendel melléa kormány.

No, itt már nem tudlak megvédeni, Zoli. Nem tanítottál ott – ez igaz, s ha itt befejeznéd a választ, legalább azt érteném, hogy Neked mi a bajod az intézménnyel. De sajnos folytatod, s olyan súlyos, színvonaltalan vádaskodásba kezdesz, amelyek kb. a „nem zörög a haraszt…” típusú, öt kisüstit követő, kocsmai beszélgetések miliőjét idézi („hallomásból”…”ilyen dolgok is elhangzottak ugye..” – azért ez az ’ugye’ nagyon tetszik. Olyan bizalmas, családias, összekacsintós, talán hatásszünetet is tartottál! Erős, na! Csak a hívószavakat mondod ki – „a képzés színvonala”, „ideológiai befolyásolás” -, de persze ez nem a Te véleményed, áááá, dehogy, má’ mér’ is mondanál ilyent?!, de spongyát ezekre a csúnya hallomásokra, ugye, mert most jön a lényeg! Végre lesz pénz, paripa, fegyver! Miénk lesz az egész, és akkor ez a végtelenül lerobbant infrastruktúrájú SZFE csodapalotát kap, jön a 21. század, hát miért nem értitek ezt, hallgatók, HÖK-ösök?! Zoli, ez az érvelés annyira cinikus és arrogáns, hogy az már-már lefegyverző. Másfelől nézve persze akár meg is lehetne köszönni, hogy ennyire őszinte voltál, hiszen itt kimondtad azt, amit én az SZFE vezetői értekezletein évek óta mint rémálmot időről-időre elmondtam: hogy hiába kérjük infrastrukturális gondjaink megoldását a fenntartótól, a minisztériumtól, a kormánytól, a hatalomtól, mivel ellenségnek vagyunk kikiáltva, hagyják, hogy végtelenül lerohadjon minden épületünk, műszaki felszereléseink tönkremenjenek, s csak soha be nem váltott ígéreteket kaphatunk – az elmúlt nyolc évben tizenhárom (!) épületet, helyszínt, campust kaptunk meg majdnem, aztán valahogy mindegyik terv kútba esett… De ha a hatalomhoz dörgölőző, azt alázattal kiszolgáló, az SZFE-t gyűlölő, ámde egyáltalán nem ismerő  társaság, élén Vidnyánszky Attilával átveheti az intézmény irányítását, azonnal megnyílnak majd a pénzcsapok. Most pontosan ezt hirdeted meg, Zoli, jól értem, ugye? Meg hogy a hallgatók is jobban tennék, ha alma mater-ük értékeinek védelme helyett luxus-kollégiumról kezdenének – garantáltan sikeres! – tárgyalást Veled, a kuratóriummal. Szép, új világ, gratulálok, jó munkát! Ja, és a tanárok is kapnak majd jó nagy fizetésemelést, teszed hozzá a következő bekezdésben.

4., …ott van az a hiányérzet, hogy a polgári színházakból nem volt szinte egyetlen tanár sem az utóbbi é Valamiért nem lehettek ott, valamiért nem tartották fontosnak, hogy közülünk bárkit megszólítsanak. Azért ez joggal veti fel a kérdést, hogy ennek vajon mi volt az oka? Erre nekem van egy magyarázatom, de nem akarok abba a csapdába esni, mint a másik oldal, hogy állandóan sugallnak vagy sejtetnek valamit. Nekik kellene választ adni erre, hogy ennek mi volt az oka, és miért ragaszkodnak ehhez a zártsághoz.

Zoli, annyi sok baj van ezzel a gondolatfutamoddal is! Mert mit jelent az, hogy „polgári színház”? Adj egy definíciót, utána sorold fel az így kialakított esztétikai (?), szociológiai (?) színház-besorolás szerinti színházakat, azután kezdd újra a mondatot. Hogy honnan nem kerültek be tanárok az SZFE-re. Vagy hogy kinek, miért kellett volna oda bekerülnie. És itt sajnos nevek kellenek, meg tények, meg végzettségek, meg bizonyított pedagógiai képességek, meg teljesítmények, sok-sok év munka, Zoli, nem kaposvári egyetemszétverés, meg soha meg nem tartott órák, meg szélnek eresztett hallgatók. És újra ott ez a minden mondandódat visszavonni kész „szinte”: most akkor volt tanár meghíva az SZFE-re – valahonnan…-, vagy nem volt?

Elárulom: volt, például Vidnyánszky Attila (dióhéjban: Máté Gábor osztályában tartott kurzust, amelyet nem fejezett be, a vizsga elmaradt – láttam a ’vizsgaelőzetes’-t, igazán izgalmas, jó munka volt, csak éppen félkész állapotot tükrözött, ez nem jó egy egyetemen; legközelebb fél évet kellett volna tanítania a Háry Jánost, de csak háromszor jelent meg, sajnos meg sem izente, hogy nem jön többet, a vizsga elmaradt; ez nálunk nem szokás Zoli , mi megtartjuk az óráinkat). De hiszen ezekről az esetekről biztosan tudsz, de akkor meg miért sugallod, hogy nem volt. És ki az a „közülünk”?

Én eddig azt hittem, hogy Te közénk tartozol, én meg közétek, mármint hogy magyar színházi szakemberek vagyunk mind, Benned egyenesen  a magyar színművészek egyik kiemelkedő tudású alakját tisztelhetjük. De hiszen ültünk is együtt éveken át olyan bizottságban, ahol mintha ugyanannak a közösségnek a tagjaiként lettünk volna jelen. (Sőt, Vidnyánszky Attila is ott ült velünk.) ”Sugallnak”, „sejtetnek”, mondod, de „Te nem akarsz ebbe a hibába esni…” – ez különösen szép az előző válaszod fényében! Ugyanakkor – komolyra fordítva a szót – ez annyira arcpirító, hogy csak azt tudom elképzelni, a publikálás előtt nem nézted át az interjú szövegét. Hiba volt.

5., …Ők magukat akarják kivéreztetni az ellenállás elnyújtásával.

Bocsánat, erre nem gondoltam. Perverz, mazochista hülyék gyülekezete vagyunk. Ezen változtatni kell. De tényleg. Nuku ellenállás (ami még nincs is egyébként, mit ezt fentebb próbáltam kifejteni), kell a vérünk másra, ne véreztessünk tovább, igazad van! Holnap szólok a többieknek, hogy ők se akarják kivéreztetni magukat. Én már nem akarom. Köszönöm, Zoli, ez jó, nevelőszándékú mondat volt.

A következő kérdést teljes egészében idézem:

A jelen helyzet sértettjei azt szerették volna, hogy három tagot az egyetem szenátusa delegálhasson a kuratóriumba, de nem így történt. Azt nehezményezik, hogy a rektor megválasztása az önök jogkörébe fog tartozni. Akkor mégiscsak csorbul az autonómia…

A válaszod:

6., Nem teljesült egy elvárás. De úgy gondolom, hogy a tulajdonosnak –aki egy ekkora arculatváltást finanszíroz mint fenntartó–joga van hozzá, hogy őhatározza meg a kuratórium tagjait. A törvény is erre ad felhatalmazást. Erről hosszúévekig lehet vitatkozni majd, hogy helyes volt-e vagy sem, de szerintem minél előbb elkezdjük a munkát, annál előbb elsimulnak majd az indulatok.

Hogy is van ez? Miről beszélsz? Hogy jön ide ez az „ekkora arculatváltás-finanszírozás”? És miért nem a kérdésre válaszolsz? A hölgy nem vonta kétségbe, hogy joga volt erre a fenntartónak, hiszen ez kötelessége is, ne feledjük el, s még törvénye is volt ehhez! – hanem hogy miért nem került be senki az SZFE szenátusa javasolta kurátor-listáról a kuratóriumba? Nyilván egyet fogsz érteni velem abban, hogy az elemi udvariasság körébe tartozik, hogy meg kellene mondani, mi volt a kifogás a listánkon szereplő, köztiszteletnek örvendő magyar, kultúraszerető, az SZFE értékeinek megőrzéséért vállaltan elkötelezett művészek és gazdasági emberek ellen (Eötvös Pétertől Udvaros Dorottyáig).  Ehelyett azt mondani erre is, hogy „erről hosszú évekig lehet vitatkozni”, meg hogy „majd elsimulnak az indulatok”, már ne is haragudj, de nyegle, cinikus hozzáállás, szőnyeg-alá-söprés, méltatlan Hozzád, méltatlan a pozíciódhoz, s bizony baljós előjel a „majdani tárgyalásokhoz”.

Az időzítésre és az információ-átadásra vonatkozó felvetésre így válaszolsz:

7., Lehet, hogy konkrétan a változtatás tényéről későn szóltak nekik, de a változtatás szándékáról mindenképpen tudtak. Az én információim szerint erre annak idején nem volt fogadókészség, de erről Attila sokkal többet tud mondani.

Azt hittem, Zoli, az előző gondolatfutamoknál már nincs lejjebb. De rámcáfoltál. Mintha egy kabaréjelenetben lennél, úgy beszélsz… Mert hát mit jelent az, hogy „konkrétan a változtatás tényéről későn szóltak”?! Nem későn szóltak, Zoli, hanem a következő apróságokról egyáltalán nem tájékoztattak minket: a törvénytervezet beadásáról, a szeptember 1-i átállási határidőről az átállás dátumának előrehozásáról, miként a kuratórium névsoráról sem.  Konkrétan hónapok, sőt évek óta nem kaptunk válaszokat, kedves Zoli, bármit kérdeztünk, lett légyen szó új campusról, finanszírozásról, rektorról. De abban feltétlenül egyetértünk, hogy minderről „Attila sokkal többet tud mondani.” Biztos mondani is fog. Mindenesetre figyelmedbe ajánlom – ha még nem olvastad volna – egyetemünk hírleveleit, különös tekintettel a III. számúra -, ezekben megtalálod a modellváltás elmúlt hónapjainak nagyon pontos dokumentációját. Tényekre lesz majd az eljövendő interjúidhoz. Használd őket, kérlek!

Az interjú befejező részére nem térek ki, levelem már így is nagyon hosszúra sikerült. Sok sikert kívánok a végén megfogalmazott békülési szándékodhoz, váljon valóra reményed, hogy nyugodt lesz az évkezdés. Én biztosan nem foglak ebben Téged, Titeket zavarni.

Üdvözlettel

Gyuri

Budapest, 2020. augusztus 9.