Horváth Eszter SZFE HÖK elnök: “Hiszünk benne, hogy nem morzsolódik fel az ellenállás”

Mi marad az eddigi egyetemből? Ebben a félévben, amíg a saját tanáraik vannak, addig bizakodó, de ennél nem lát távolabb – mondta Horváth Eszter, az SZFE hallgatói önkormányzatának frissen megválasztott, elsőéves, drámainstruktor szakos elnöke a Klubrádiónak.

Beszélt arról is, hogy egyelőre nem tudnak olyanról, akinek új tanára lenne. „Akiket felvettek, azok minket nem tanítanak” – mondta.

Horváth Esztert, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) HÖK nemrégiben megválasztott elnökét elsőként arról beszélt, elődjétől átvette azokat a pereket, amelyeket ők indítottak az első félév folyamán, és azt a képviseleti rendszert, amelyet kialakítottak – ezt szeretnék is folytatni. Példaként említette, hogy pert indítottak, mert felfüggesztették az oktatásukat. 

Okoz nehézségeket a színházi és a filmes szakokon is a járványhelyzet, például azért, mert bezárnak a színházak, így nem tudnak gyakorlatra menni a végzős osztályok. Az első- és másodéveseknek legalább online meg tudják tartani az óráit, úgy is, hogy sokkal hatékonyabb lenne élőben.

A hallgatók közül nagyjából 80-an passziváltatták jogviszonyukat, azt nem lehet tudni, hogy ők otthagyják az egyetemet, vagy visszajönnek. Egyelőre nem tudnak olyanról, akinek új tanára lenne. „Akiket felvettek, azok minket nem tanítanak” – mondta Horváth Eszter.

Hangsúlyozta: nagyon hisznek benne, hogy nem morzsolódik fel az ellenállás a hétköznapokban.

Horváth Eszter a HVG-nek is nyilatkozott. A lapnak elmondta: „Már a felvételi is nagyon jó élmény volt, és felhőtlenül boldog voltam, amikor felvettek. Nekem augusztus 31-e volt a töréspont, amikor megtudtam, hogy lemondott az egyetem szenátusa: azóta tart a kiábrándultságom. Azt éreztem, valószínűleg akkor én nem fogom megkapni azt a képzést, ami miatt ide jelentkeztem. Ez a félév egy hosszú gyászfolyamat volt számomra.”

A kérdésre, jelenleg milyen lehetőségei vannak a HÖK-nek, bele tud-e állni bármiféle harcba, elmondta: “Szuper lenne, ha bele tudna, de legfőképp olyan feladataink lesznek, mint a már az előző HÖK részvételével elindított perek továbbvitele, vagy a kommunikáció a vezetőséggel. Már a programunkba is beleírtuk, hogy

akármennyire is jogszerűtlennek tartjuk az új vezetést, ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk a hallgatók jogait, egyszerűen muszáj kommunikálnunk velük.

Valakinek meg kell írnia az e-mailt arról, hogy milyen probléma merült fel a diákság részéről. Van egy kollégiumi bizottság, amelynek tagjai a lakhatást biztosítják, ezen kívül pedig feltérképezzük, a hallgatóknak mire van szükségük.”

“Az egyértelmű, hogy nem behódolni vagy meghunyászkodni szeretnénk az illegitim vezetőség előtt, hanem azt gondoljuk, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy képviseljük magunkat” – tette hozzá.

Arról is beszélt, ő is azért jöttem az egyetemre, hogy tanulhasson:

“De ez nem egy fájó kijózanodás, hanem egy folyamatos, fájó állapot: szeptember elseje óta csak tanulni akarok, és a tanáraink mindent megtesznek azért, hogy tanulhassak.”

Forrás: Klubrádió, HVG