Várkonyi Zoltán Művész Színháza: a „budapesti kis Európa” címmel közölt összefoglalót a Papageno, amelyben olyan színházi anekdotákat is megoszt, amelyek ehhez a teátrumhoz kapcsolódnak. A Pesti Színház egyfajta ősének is tekinthető teátrumban találkozott például Tolnay Klári és Darvas Iván….
#Anekdota: Tolnay Klári és Darvas Iván találkozása
„Darvas Ivánnal 1946-ban találkoztam Várkonyi Zoltán Művész Színházában. A szerelmesek esztendeje volt ez az év: ekkor talált Apáthi Imre Sennyei Verára, Várkonyi Zoltán Szemere Verára s én itt ismerkedtem meg Ivánnal.
Várkonyi Anouilh Euridikéjét vette elő. Majdnem teljes volt a szereposztás, kivéve Orpheust, rá nem talált megfelelő színészt Várkonyi. Rátkai Marci bácsi buzgón ajánlgatta egyik tanítványát, akit valamiért kirúgtak a főiskoláról, és most tolmácskodik valahol. Várkonyi sürgősen üzent érte. Éppen egy gyári műszaki konferencián tolmácsolt (oroszul), amikor a küldönc rátalált.
A hívás, hogy Várkonyi várja, olyan mélyen hatott rá, hogy némi mentegetőzés után otthagyott csapot-papot, és rohant a színházba.
A meghallgatás kissé komikusan zajlott le, mert Iván Cyranóból készült, és mint Roxan, Rátkai Marci bácsi végszavazott. Én akkor hátul ültem, a sötét nézőtéren. Hogyan láttam őt akkor? Szőke, fitos pofikája vibrált. Amit produkált, kezdetleges volt, de annyi érzelem, annyi érzés áradt belőle, hogy tele lett vele a színpad. Ekkor döbbenetesen tört rám valami kimondhatatlan érzés, hogy én ilyen embert még nem láttam. Ez teljesen fejbe vágott. (…)
Köztünk már a harmadik próbán kitört a szerelem.
Szerencsére nem egy szezonig tartott, hanem majdnem 13 évig. De hát ez olyan időszak volt, amikor a tavasz nemcsak melegével hatott, hanem ígéretével is: nemrég bújtunk elő a bunkerból, éhesen, rongyosan, koszosan, kik életben maradtunk, kerestük egymást.”
(Forrás: Párkány László: Tolnay Klári egyes szám első személyben. Budapest, Minerva, 1988.)