gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 9., kedd
    banner_bigBanner3

    “Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá” – Interjú Asbolt Eszter Annával és Mezei Ábellel

    2021. március 26., péntek 09:16

    A Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész szak színházi tánc szakirány első végzős évfolyamának tanulói. Tehetséges és szorgalmas diákok, akik egy kihívásokkal teli időszakban szerzik meg a végzettségüket igazoló diplomát. Az MTE két hallgatójával, Asbolt Eszter Annával és Mezei Ábellel beszélgettünk az alkotás szépségéről, a vírushelyzet okozta nehézségekről és a jövő kérdéseiről. 

    Ti vagytok a Táncművész szak színházi tánc szakirány első végzősei. Hogyan kerültetek kapcsolatban a tánccal és miért éppen ezt az irányt választottátok?

    Asbolt Eszter: Óvodás koromban kezdtem el ritmikus gimnasztikázni, ennek köszönhetem a tánc szeretetét. Kaptam egy minimális balett alapot, később saját koreográfiákat alkottam, amiket előadtam és az öröm, amit ez okozott, valamint a pozitív visszajelzések vezettek el a felismeréshez, hogy ez lesz az én utam, tánccal szeretnék foglalkozni. Reálgimnáziumba jártam és teljesen véletlenül futottam bele a Magyar Táncművészeti Egyetem hirdetésébe, hogy előkészítőt indítanak a felvételire. Szerettem volna minél több táncstílust megismerni, így mire eljutottunk a felvételiig, már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, így nagyon örültem, mikor végül felvettek.

    Mezei Ábel

    Mezei Ábel: Én alapvetően művész családból származom, édesanyám táncpedagógus és egy saját amatőr tánciskolát vezet vidéken, így nálunk az egész családot belengi a művészet iránti szeretet. Tízévesen kerültem az akkor még Táncművészeti Főiskolára, 2012 szeptemberében. Akkoriban még nem gondoltam ennyire komolyan a táncművész létet, hiszen egy tízéves gyerektől nehéz elvárni, hogy pontosan tudja, mivel szeretne foglalkozni felnőtt korában. Klasszikus balett szakon tanultam, de valahogy sosem tartoztam az osztály kiemelkedő személyiségei közé. Ennek az iránynak a vízválasztója az egyetemi felvételi, ez sikerült is és két félévet elvégeztem a szak alapképzésén, viszont a második félévre már körvonalazódott bennem, hogy talán mégsem ez az irány lesz az én utam. Ekkor már zajlott a Színházi táncművész szak első éve – amelynek az órái pont a mellettünk lévő teremben voltak – és az akkori oktatóm, Kulcsár Noémi bátorított arra, hogy csatlakozzak ehhez az évfolyamhoz. Nem volt egy egyszerű döntés, de végül meghoztam. 2019 szeptembere óta vagyok velük.

    Mi volt a legnagyobb kihívás eddigi tanulmányaitok során, amivel találkoztatok?

    A.E.: A legtöbb tanuló valamilyen alap tudással és tapasztalattal érkezik az egyetemre. Az én esetemben ez még kevés volt, így eleinte sokat másoltam a többieket. Nehéz volt felzárkózni, valamint megérteni azt, hogyha a baletthez nem is tökéletesen megfelelőek az adottságaink, a feladatokat saját magunkhoz viszonyítva helyesen végezzük. Ezt mindenképp szükséges helyén kezelni, hiszen ez ugyanolyan értékű munka.

    M.Á.: Nekem a társastánc volt a legnagyobb kihívás, hiszen abban nem volt sok előtapasztalatom, de szerencsére Kósa Roland mesteroktató türelemmel fordult felém és megkaptam tőle azt a határozott támogatást, amire szükségem volt. Az évfolyam többi része már egy éve foglalkozott ezzel a területtel is, nekem sajnos nem volt hozzá alapom, így nem volt könnyű feladat felzárkózni, de az oktatók és a közösség támogatása segített. 

    Bár még van fél évetek a diploma megszerzéséig, mi volt az az élmény tanulmányaitok során, amire akár 10-20 év távlatából is boldogan és büszkén fogtok visszagondolni?

    M.Á.: Szerintem ennél a kérdésnél mindketten a képesítő vizsgát tudnánk említeni.

    A.E.: Igen, a képesítő igazi mérföldkőnek számít nálunk. Mikor elkezdtük összeállítani a színpadi anyagot még nem igazán láttuk, hogy fog ez összeállni időre, de végül nagy élmény volt és büszkén mondhatjuk, hogy megelégedtünk a saját teljesítményünkkel.

    M.Á.: Úgy indultunk neki az egésznek, hogy december elejétől karanténba kerültünk és online oktatásban részesültünk a téli szünetig, egy hónapunk szinte teljesen kimaradt. Január elején jöttünk vissza az épületbe, ekkor már mindenkiben megfogalmazódott, hogy még sehogy nem állunk a képesítőnkkel és maradt másfél hónapunk felkészülni – azért ez megrémített minket. Szerettük volna eltolni a határidőt, de az évfolyamvezetőnk, Csizmadia Tamás szerint így legalább lehetőségünk volt az esemény fizikai megvalósítására. Szerencsére jól sikerült, bár rögös út volt, tarkították sajnos sérülések is, de úgy gondolom az évfolyam mindent beleadott. Mindannyian dolgoztunk már csapatban és különböző produkciókban is, mégis azt éreztük, hogy sosem volt még ilyen komfortérzetünk a színpadon, ráálltunk egymás rezdüléseire, szinte családként csináltuk végig. Különleges tapasztalat volt. 

    A.E.: A sikerérzethez hozzájárult továbbá, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk az iskolatársainktól és a mesterektől is. Én hajlamos vagyok lebecsülni magamat, így kifejezetten jól esett az a rengeteg támogatás, amit az Egyetem nyújtott.

    Hogy működik egyébként ez a képesítő vizsga, mi történik ilyenkor?

    M.Á.: Igen, ez egy elég misztikus dolog, hívjuk talán gyakorlati diplomavédésnek. Számot adunk az eddig megszerzett tudásunkról.

    Á.E.: Ezzel az eseménnyel tulajdonképpen lezárunk egy korszakot és vizsgázunk a különböző tantárgyainkból. Nálunk úgy nézett ki, hogy a balett része teremben volt, majd ezt követte egy húsz perces előadásszerű modern rész, utána pedig egy hosszabb blokk, amiben mindenféle színpadi táncot adtunk elő, musicaltől elkezdve, társastánc és így tovább. Kvázi így mutatkozunk be a szakmának is, hiszen jelen szoktak lenni különböző színházi és egyéb társulati vezetők. Ezért is fontos, hogy jól teljesítsünk a vizsgán, hogy ezeket a neves koreográfusokat és szakmabelieket meggyőzzük arról, hogy nekünk a szakmában van a helyünk, így felkeltsük az érdeklődésüket.

    M.Á.: Szerencsére erről a részről is pozitívak voltak a visszajelzések. Várnak minket a próbatáncokra és castingokra, bár még azért van egy fél évünk, így jelenleg nem tudnánk teljes állásban dolgozni.

    Asbolt Eszter

    Diplomaszerzés után hogyan tovább? Milyen tervekkel vágtok neki a végzett táncművész létnek?

    M.Á.: Annyi biztos, hogy mindketten táncművész pályán akarunk elhelyezkedni, viszont ebben a helyzetben ez borzasztóan bizonytalan. Szerencsére ennek a szaknak köszönhetően nagyon sokrétű tudást kaptunk, így több helyre is alkalmasak lehetünk. Sajnos ez most nehéz helyzet, hiszen nem keresnek sok embert. Megpróbáljuk megragadni az összes lehetőséget, akár csak különböző produkciókat szabadúszóként, bár mindkettőnknek az a hosszútávú célja, hogy társulathoz szerződjünk. 

    A.E.: Igen, fix társulat vagy színház lenne a cél, de én akár külföldön is szívesen kipróbálnám magam, már csak az élmény miatt is. Szeretnék minden adódó lehetőséget kihasználni.

    Mit tanácsolnátok azoknak a fiataloknak, akik ezen az irányon szeretnének elindulni?

    M.Á.: A befogadási képesség az egyik legfontosabb. Hiába érzed többször is, hogy komfortzónán kívül kerültél és legszívesebben elmenekülnél, ne tedd! (nevet) Nem leszel elítélve csak azért, mert még nem tartasz olyan technikai szinten, vagy nincsenek olyan előadói készségeid, mint a másiknak. A legfontosabb dolog, amit üzenhetek, hogy fogadjuk el a másikat bármilyen is és akkor mindannyian sokkal gördülékenyebben fogunk tudni haladni és persze szorgalom, alázat és sok munka. 

    A.E.: Nem szabad a kudarcokat nagy tragédiaként megélni, át kell rajtuk lendülni. Nem minden nap ugyanolyan, nem minden nap tudjuk ugyanazt a teljesítményt hozni. Csizmadia Tamás mesterünk mindig azt mondta, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Szerintem ez egy nagyon jó tanács a jövő színházi táncosainak. 

    Szerző: MTE

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram