2022. október 1-én mutatta be a tatabányai Jászai Mari Színház Ivan Viripajev kortárs orosz szerző Részegek című tragikomédiáját Sebestyén Aba rendezésében. Az évek alatt összeszokott, kiváló alkotóműhely tagjainak darabválasztása bátor döntés volt, és nem tört bele a bicskájuk.
A szerzőt az a kontrollvesztéses állapot foglalkoztatta, amikor alkohol hatására veszélyesen szókimondóak leszünk. A szereplők olyan mindannyiunkat érintő kérdésekre keresik a választ, mint az, hogy kiüresedő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni, mennyire ad kapaszkodót a hit? A remek színésznő, Bakonyi Csilla osztotta meg a darabbal kapcsolatos gondolatait. Pavlovics Ágota kérdezte.
A részeg, részegség szó számos asszociációt ébreszt, vegyük két távoli pontként Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét és a Részeg vagyok rózsám, mint a csap, című magyar nótát. Neked, mi jut eszedbe, ha azt hallod, részeg, részegség?
B. Cs.: Mindenkinek vannak személyes tapasztalatai, de nekem nem az irodalom, és nem is feltétlenül az általam megélt vagy látott részegségek jutnak az eszembe, hanem a kontrollvesztés. A kortárs orosz szerző német megrendelésre írta ezt a darabot, akik előtt nem ismeretlen az a sztereotípia, hogy az oroszokra jellemző a mértéktelen alkoholfogyasztás. Persze a magyaroknak sem kell szégyenkezniük, ha pálinkaivásról van szó, nálunk is a vezető problémák egyike az alkoholizmus. Viripajevet viszont nem az alkoholizmus foglalkoztatta, hanem az a kontrollvesztett állapot, amivel az ivás jár. Arra volt kíváncsi, kiből mit hoz ki ez az ital által generált, emelkedettebb másállapot.
Mondják a részeg ember őszinte, kérdés, miért nem merünk egymással őszinték lenni ital nélkül, hozzád ráadásul nemcsak színművészként, hanem kommunikációs szakemberként is szól a kérdés.
B. Cs.: Visszatérek a már említett kontrollvesztés kifejezéshez. Állandó kontroll alatt élünk, kontroll alatt tartjuk az érzelmeinket, sokszor még a gondolatainkat is. Akár hétköznapi kommunikációról, akár egy üzleti tárgyalásról legyen szó, az emberek többsége, mérlegel. Milyen hátrányom, vagy éppen hasznom származik abból, amit csinálok vagy mondok; ha ott vagyok agyilag, józan vagyok, akkor mérlegelek. Alkohol hatására viszont megszűnik a visszatartó erő, felszakad a gát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig őszinte vagyok, sokszor még magamhoz sem. Előfordul, hogy elhallgat az ember valamit, de egyre inkább igyekszem őszintén létezni a világban. Tapasztalatom és meggyőződésem, hogy nem éri meg mismásolni.
Durván egy éve beszélgettünk, akkor mutattátok be, a Paolo GenoveseTeljesen idegenek című világsikerű művéből készült darabot, ami szintén az őszinteségről szól.
B. Cs.: Látod, Genovese alkotásának óriási népszerűsége is azt mutatja, hogy az emberek érzik, milyen fontos lenne, hogy őszintébb világban éljünk.
Beszélgetésünk apropója Ivan Viripajev Részegek című műve, amelyben Lora szerepét játszod. Mikor találkoztál először a szerzővel, milyen volt avele való találkozás?
B. Cs.: Viripajev Illúziók című darabját olvastam néhány évvel ezelőtt, és láttam is a Rózsavölgyi Szalonban. A Részegekkel most találkoztam először, de nagyon szeretem Viripajev írásmódját. Most is megfogott a szöveg költőisége, a kinyilatkoztatás-szerű nagymonológok különösen közel állnak hozzám.
A darab szereplői kapatosan jelennek meg a színpadon, gondolom, részeget játszani kicsit sem könnyű, talán a legegyszerűbb eleme az ismétlés, ugyanazon mondatok unalomig való ismétlése.
B. Cs.: A repetitivitásban egyrészt a részegség gyökere ismerhető fel, másrészt a legfontosabb gondolatok hordozója. 14-en vagyunk a színpadon, és az ittas állapot különböző stációit mutatjuk meg, amely külső jegyek alapján hálás tud lenni, nagyon jó humorforrás is, de ennek a megjelenítése szépen hullámzik az előadás alatt, hiszen a darabbanegyáltalán nem az ivás a lényeg, van, hogy teljesen józannak nézünk ki a színpadon.
A darab kicsit emlékeztet a Jászai évadzáró előadására, legalábbis, ami a szerkezetét illet. A két Korea újraegyesítése is különálló történetekből áll, és a Részegek is emberi drámák füzére.
B. Cs.: Ebben a darabban minden szereplőnek két jelenete van, de a KétKoreával ellentétben mindkettőben ugyanazt a karaktert viszi tovább mindenki. Kardos Róberttel egy középkorú házaspárt alakítunk, akiknek az életében fény derül egy fájdalmas titokra, az első jelenetünkben. Így történhet meg a másodikban egy szürreálisnak látszó találkozás: váratlanul megjelenik egy nő, Martha (Pilnay Sára), aki azt állítja, hogy Gustavot ismeretlenül is szereti. A férfit ez a fiatal nő látszólag egyfeltétel nélküli új szerelem ígéretével kápráztatja el, de lényegében rávezeti a boldogság mibenlétére, fájdalmaink felvállalására, kimondására, feldolgozására. Az első jelenetben engem ez a kétfenekűség vonzott. Megoldani azt, hogy bár Lora soha nem mondja ki, hogy vétett a házastársa ellen, mégis minden mondandója alján ott legyen ez a lelkiismeret-furdalás. Így az én karakteremet nézve, a második jelenetben felbukkanó fiatal nő maga a lelkiismeret, vagy akár egy segítő angyal, aki azért jön, hogy ez a házaspár végre nyíltan kommunikáljon és nézzen szembe a problémáival. Ez az én olvasatom, számomra ezért költői Viripajev. Ebben a jelenetben hangzik el akövetkező mondat a boldogság mibenlétéről: „Abban, hogy észrevedd azt a rohadt gyöngyszemet a világmocsok vastag rétege alatt, Lora.” Másként fogalmazva, gyakran nem vesszük észre, hogy a boldogság a szemünk előtt van. Robival nagyon jól ismerjük egymást, egymás szemébe nézünk, és nyomban elindul az interakció, tudjuk, mit gondol a másik.
Említenél egyet a többi történet közül is?
B. Cs.: A Laurenzt játszó Dévai Balázs monológja számomra rendkívülfontos üzenetet hordoz – ha rajtam múlna, mindenkinek kinyomtatnám, hogy tegye ki a hűtőjére és olvassa el mindennap, különösen ezt a részletét: „Senki se fosson be … ez a fő meszidzse az Úrnak. És nem nyavalyogni! Hanem emelje föl az ember a seggét, és rángassa ki magát ebből az egész intellektuális, racionális szarkupacból, amibe mind nyakig merültünk… Szeressetek, legyetek erősek, változtassátok meg magatokat és a világ is megváltozik körülöttetek, éljetek olyan becsületesen, amennyire tudtok, és egyáltalán ne fossatok be.”
Azért járunk színházba is, hogy jobban legyünk, és ezen az estén a nagymonológok súlyos mondatainak erejét jelentősen fokozza a zene, és a már érintett különleges mozgás is.
B. Cs.: A színpadon lévő háromtagú zenekar, az élő zene, valóban sokat ad a darabhoz, ahogy a kórus is. Amikor a függöny mögül felhangzik az ének, bennünket hall három szólamban énekelni a közönség. Ami pedig a mozgást illeti, Györfi Csaba tartott nekünk mozgástréningeket, aminagyon hasznos volt.
Mark, akit Király Attila játszik remekül, a darab végén a széksorokon át lépdelve, a nézők kezét megfogva tűnik el a színházterem tetején. A bravúros teljesítmény több értelmezést is kínál, számomra a színész és a néző erős, határozott kézfogását, amire mostantól még a korábbinál is nagyobb szükség lesz.
B. Cs.: Ez egy nagyon szép gondolat. Remélem sokáig lesz még alkalmunk összekapaszkodni.
Szerző: Pavlovics Ágota