„A színház ereje alapvetően a közösség ereje” – Interjú Béres Attilával
2021. március 4., csütörtök 06:00
Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával Csatádi Gábor beszélgetett az online színház lehetetlen lehetőségeiről a Pótszékfoglalón.
Tartalmi partnerünk, a PÓTSZÉKFOGLALÓ teljes interjúja itt olvasható:
Mi jut eszedbe elsőre, ha azt hallod: ”itt és most”?
Elsőként az, nyilván, hogy a színház élő műfaj, a személyes találkozás az, ami élővé teszi. Egy képernyő nehezen tudja ezt az érzést visszaadni…
Mi az, amit vissza tud adni mégis?
Vissza tudja adni magát a történetet, annak a gondolatiságát. A színészek játékát, a játék kottáját. Tulajdonképpen mindent vissza tud adni, ami a színház, csak a legerősebb dolgot a személyes találkozást nem.
Szerinted mit tud még hozzáadni a közösségi élmény személyessége a színházélményhez?
Filmet nézve is megkapjuk a történet izgalmát, megkapjuk a színészi játék komplexitását, a díszlet hatását – mindent megkapunk, amit a színházban is, kivéve egyet: azt, hogy ott, akkor, az orrom előtt játszódik! Mindemellett azért a szükség és annak a félelme, hogy már nagyon régen nem volt színház, és az emberek kihűlnek… Ez pont olyan, mint a sport: a sportban is lehet reggeltől estig edzeni, edzeni, edzeni, de ha nincs verseny, megmérettetés, akkor kihűlsz, elkényelmesedsz… És persze azt se felejtsük el, hogy ott a néző, aki vágyik a színházra…
Az elmúlt hónapok „színház nélküliségét” hogyan éltétek meg ti színházon belül, illetve hogy tapasztaltátok, a miskolciak hogyan élték meg?
Nagyon sok levelet – akár kézzel írtakat is -, megkeresést, Facebook-bejegyzést kaptunk: nagyon hiányzik nekik a színház! A színésznek pedig léte, a levegője a játék.
…teljesen más a játék a próbán, és egészen más az előadáson…
…teljesen nyilvánvaló! Ebből fakad, hogy bár lehet akár ezer évig is próbálni, az mégis csak olyan akkor, mintha nem lenne vége annak, amit addig csináltál. Nem tudok erre jobb szót: ez a hiány metafizikája.
.Ezzel a fajta hiánnyal az elmúlt időben hogyan sikerült, sikerül birkózni?
Megpróbáltuk úgy folytatni az évadot, mintha lenne évad: elkészülnek az előadások – elkészült a Producerek, a Szentivánéji álom, most készül a Hermelin – aznap, amikorra kitűzettek az előadások, valóban van egy délutáni „premier”. Mindeközben kitaláltunk valamit arra, hogyan tovább színház, hogy ha már ott van ez az online közvetítési lehetőség – és ha egyáltalán lehet „bármi jó is ebben a vírusban”, egyébként semmi jót nem lehet találni benne, azt hiszem. Ebből a közös gondolkodásunkból született meg: mi nem valakiken keresztül szeretnénk színházat közvetíteni, hanem hosszútávra tervezve mi megcsináljuk a saját stream-oldalunkat! Mit is jelent ez az online.mnsz.hu oldal? Azt gondolom, hogy nem állunk meg a közvetítéseknél. Amikor személyesen is lehet már újból színházba járni, mi akkor is szeretnénk biztosítani egy zalaegerszegi, egy New York-i nézőnek, hogy megnézhesse az előadásainkat, hogy rácsodálkozhasson a Miskolci Nemzeti Színház professzionalizmusára.
Az „online-színház” jó a színház megmutatására, de nem alkalmas a színház átélésére…
A filmet is át lehet élni, azt hiszem. Akárhányszor látom a Stalkert mindig megráz. Nem az átéléssel van ez tán kapcsolatban.
Szerinted a 2014-ben bemutatott, februárban online látható Tótékat ugyanúgy át lehet élni, mint a Kamara negyedik sorának hetes székében?
Tökéletesen igazad van. Ez nem ugyanaz, de mégis, ha másként is, de az előadás gondolatisága, Görög Laci csodálatos játéka – természetesen a többieké mellett – valamilyen módon mégis átélhető!
Nem tartotok attól, hogy a streamelt előadások kiütik a nyeregből a nézőtér székeiből nézett előadásokat?
Nem, ettől egyáltalán nem félek! Mert a színházban nem csak az elmesélt történet a lényeg, még csak nem is csupán a színész játéka. A színházban sok ember energiája, gondolata, személyisége összeadódik, így néznek valamit élőben. Azaz: együtt szuszog, kacag, együtt gondolkodik, együtt fordítja le, jó esetben, saját magára a látottakat. Együtt rendül meg. Ennél a közösségi energiánál kevés erősebb dolgot ismerek. A színház ereje alapvetően a közösség ereje. Az együtt gondolkozásban, a közösségnek, mint közösségnek, az erejében rejlik a nagy titok.