Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 3., kedd
    banner_bigBanner3

    Janikovszky hétvége a 6szín-ben Horváth Lili, Kovács Patrícia, Elek Ferenc és Simon Kornél szereplésével

    2021. április 9., péntek 17:02

    A lemez két oldala című produkciót élőben közvetíti a teátrum. A 2013-ban Tollár Mónika rendezésében bemutatott előadásban ezúttal a lemez A oldalán Horváth Lili és Kovács Patrícia, a B oldalán pedig Elek Ferenc és Simon Kornél lesz hallható és látható.

    A darab témája biztosan ismerős lesz azok számára, akiknek a saját véleménye nagyon eltér a fél órával ezelőtti véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren, esetleg az otthonunkban egy számítógép előtt lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról.

    Az ünnepi hétvége másik produkciója a 6szín egyik kedvelt repertoárelőadása volt a pandémia előtt. Az úgy volt című produkció Janikovszky Éva addig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján készült, és elénk tárja a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűgét. 

    Ki tudja, hogy kitől örökölte az a gyerek az eszét, a szépségét? Kire ütött, amikor csak a baj van vele már megint? És vajon mi jár egy kiskamasz fejében? Janikovszky Éva humorral megírt könyvei segítenek megérteni gyerekeinket, akikkel közben együtt nevethetünk a világ igen fontos dolgain. A színpadra állított írások betekintést engednek gyermekeink mindennapjaiba, az író jellegzetes iróniájával átszőve.

    Barna Zsombor, Bodoky Márk, Georgita Máté Dezső és Osváth Judit szereplésével készült ötvenperces előadást hétéves kortól 107 éves korig ajánlja a teátrum.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram